Fontolva haladó

A nap kérdése

Az alábbi beszámoló a Történelemtanárok 20. Országos Konferenciájáról szól, melyet a szervezet 2010. október 9-én tartott a Kossuth Klubban, „Őseinket felhozád...″ — Magyar őstörténet címmel. Nem először foglalkozik a TTE a korai magyar történelem bizonyos kérdéseivel; az egylet Egyezzünk ki a múlttal! (Műhelybeszélgetések történelmi mítoszokról, tévhitekről) című kötetében Klima László és Fodor István foglalta össze a középiskolai oktatást is érintő néhány slágertéma kritikáját. A téma újramelegítése nem véletlen: az őstörténeti kérdések iránti érdeklődés fokozódik, 2009 decemberében apalapunk, az IGEN különszámot is szentelt a pogányság és hobbitörténészkedés bizonyos kulcsproblémáinak.


Pálinkás József

A rendezvény rangját kétségtelenül Pálinkás József MTA elnök személye és jelenléte adta meg, aki atomfizikus létére nagyjából 20 percet beszélt, és ezzel a történészkonferencia bevezető előadását is megtartotta. Gondolatmenetét persze általános érvényű megállapítások és parallel természettudományos problémák köré szervezte. Mint mondta, nagyon ritkán fordul elő, hogy egy tudományos elmélet megdől. A tudományos elméletek (vagyis a tényleg tudományos elméletek) természetüknél fogva inkább kiegészülni szoktak. A történelem vizsgálata leginkább a világegyetemmel kapcsolatos kutatásokhoz hasonlít, azokkal hozható párhuzamba. Az űr kutatói a világegyetem régmúltjából napjainkban Földre érkező fényt, mint jelenséget vizsgálják, annak megfigyeléséből próbálnak általános érvényű kijelentéseket tenni az egész rendszer működésére.

A tudománytalan elméletekkel kapcsoaltban Pálinkás elmondta: az egyszerű válaszok várása elvileg életkori sajátosság; azt az ember ideális esetben kinövi, képes lesz bonyolultabb összefüggéseket átlátni, és nem elégszik meg egybites magyarázatokkal — sem a természettudományokban, sem a történelemben. Az MTA elnök szerint amúgy a múltról való gondolkodás helyes megtanítása nehezebb feladat is, mint a természettudományos dolgokról való gondolkodás megtanítása, hiszen a történelem, majd annak leírása is az emberi személyiség által erősen befolyásolt folyamatok. Az elnök szerint viszont a bizonytalan elméletek, mítoszok felhozása tanórai keretek között egyáltalán nem helyes, mivel zavart kelt, valamint — és ez a legnagyobb probléma — hitvitákhoz vezethet („erre nincs bizonyíték, de én azt hiszem″ kezdetű mondatok). Ezeknek helye van a tudományos vitákban, de nagy különbség, hogy ott kellő szakmai ismeretekkel felvértezett kutatók állnak egymással szemben. A tanórai keret alkalmatlan az ilyen típusú „hitviták" folytatásához. Persze sokszor az sem könnyű kérdés, hogy hol van a határ tudományos műhelyekre tartozó elméletek és az órán is vitára érdemes gondolatok között.

Persze van tovább is >>>>>>

Trianon - 90. [+]

2010. június 4. 2:31 / Borbás Barnabás

„Hiú törekvés az, amely a magyart meg akarja tanítani, hogy emlékezzék, óvja múltja tanúbizonyságait,
vagy hogy valami romantikus históriai újjászületés menjen végbe életében.”
Karácsony Sándor, A magyar észjárás, 1939.

A nemzeti emlékezetben helye van a tragikus, figyelmeztető történelmi eseményeknek, tetsszen az bár külső hatalomnak, politikai tényezőnek, vagy sem. A tragikus emlékezetben persze óriási erő rejlik: a súlyos sérelmek, a tisztelet, de leginkább a közeli érintettség miatt. Éppen ezért lehet könnyen használható (csak a szakszavak szerelmesei kedvéért: instrumentalizálható), bevethető a klasszikus protest-pártok (vö. Jobbik) retorikájában, megmozdulásaiban. Mindebből következik, hogy Trianon, mint viszonyítási pont gyökeres változások elé néz, illetve már most gyökeres változásokon megy keresztül, még ha jelenleg nem is érezzük annyira. Immár a politikai erő, mely nemzetstratégiájában vállaltan a kulturális nemzet egységében gondolkodik nem ellenzék, hanem kormánypárt (méghozzá sosem látott többséggel), az elitek bírálatára és alulról jövő, revizionista protest-mozgalmakra építő radikális tábor pedig a szubkultúrából kilépett, kommersz parlamenti párt. Előbbinek a lehetőségek majd' korlátlan tárháza áll rendelkezésére a nemzetpolitikai elképzeléseinek megvalósítására, utóbbinak pedig beszédmódja, első és másodlagos médiája muníciót veszített (értsd: a Jobbik, de HVIM sem hivatkozhat többé a parlamenten kívüliség eszköztelenségére, az összeboruló „nemzetietlen" elitek ellenőrizhetetlenségére). A december 5. probléma rapid megoldásával a nemzetpolitika, és Trianon értékelése már most máshogy fest, mint néhány héttel ezelőtt.

Az is biztos, hogy a rendszerváltáskor még hihetetlen nagyságú adósságunk jelentősen csökkent 1920. június 4. felé; a publikált emlékezet bár nem hiánytalan, de széles és mértékadó (Salamon Konrád, Zeidler Miklós, Romsics Ignác műveivel az élen), a közoktatásban a tabu megszűnt, vagyis megfelelő helyi értéket nyertek az első világháborút lezáró megtorlások, és sok helyen a kommunikatív emlékezet is működik (bemutattak jó és kevésbé jó dokumentumfilmeket, szobrokat állítanak, kiállításokat rendeznek a témában stb.). Az elmúlt két teljes kormányzati ciklust nemzetpolitikailag értékelve a nyilvánvaló merényletektől (viselkedés 2004.12.05. összefüggésében) a teljes töketlenségig (Göncz Kinga) igen székes bűn- és hibalajstrom állítható össze. A mostani kormánytól alapvető elvárás, hogy segítse az előrelépést egy giccsektől, túlhergelt indulatoktól mentes Trianon-kép kanonizálásában, a nemzeti mnemotechnika kialakításában (emléknap, újabb kötetek, közös tankönyvek stb.). A mozgástér nyilvánvaló: a „túllépni" és a „soha nem felejteni" koordinátáiban. Emellett pedig még fontosabb az összmagyarságért való cselekvés (nem csak politikai szinten, de a politika által támogatottan), az abból fakadó megerősödés, mert a rossz lelkiismeretet, a traumát végső soron csak ez számolhatja fel.

Erősen ajánlott további cikkeink:
Hogyan foglaljuk vissza Nagy-Magyarországot 4 lépésben?
Élnek-e magyarok a Kárpát-medencében?

Cimkék: trianon, magyarság

Ünnep és emlékezés távolsága [+]

2010. március 15. 9:42 / Borbás Barnabás

Már jónéhány éve úgy van, hogy március tizenötödike közeledtével megmosolyogtatnak a programajánlókon olvasható „ünnepi megemlékezést tart”, ill. „ünnepeljen velünk!” és szólamvariáció-társaik. Hangozzák bár elempésen, de kivétel nélkül igaz az összes politikai alakulatra, hogy 03.15-én és 10.23-án semmi sem érdekli őket kevésbé, mint az adott nap pirosszámozásáért felelős történelmi esemény. Az ürügy. - Nem jól van ez a dolog az emlékezés kultúrájával.

Magam részéről évek óta keresem a menekülési útvonalakat. Hogy nehogy már az legyen, hogy egy nemzeti ünnep csak arról szól, hogy valamelyik párt esti híradókba készülő vágóképeit, vagy kampány közeledtével aktuálissá váló statisztikáit javítom utcai jelenlétemmel. Ne értsük félre: egyikkel sincs baj. De ha csak ez van, akkor azért súlyos a hiányérzet. Szóval hová lehet menekülni? Hol vannak azok helyek, ahol a jelenlét tényleg az emlékezésről szól; és persze ahol az ember nem unja szénné magát valami öncélú szájtépéstől, vagy unalmasan berendezett tárlattól. (A kérdést nyitva hagyom, de jelzem: léteznek. A kommerszen túl is. Egyszer majd lesz erről is cikk, köz-szolgálati jelleggel.)

A nemzeti ünnepek elkordonozottságáért felelős kormánypártoktól a korlátlanul magyarokig az összes párt öncélra használja jeles napjainkat. Kár. Jobb, emelkedettebb lenne ünnepet és emlékezést közelíteni. Az iskolákban még képesek rá.

Cimkék: ünnep, magyarság

Hangulatok, szavak 2004.12.05-ről [+]

2009. december 5. 10:35 / Fontolva Haladó

"Be kell látnunk: teljesen esetleges, hogy valaki 1919-ben vagy 1945-ben az akkori magyarországi határokon belül született, vagy sem. Ez az esetlegesség minden magyart egyenlővé tesz. Ennek az egyenlőségnek az esélyét kell visszaadni azzal, hogy minden magyar nemzetiségű maga dönthesse el: kíván-e Magyarország állampolgára lenni, vagy sem."

(Ungváry Krisztián, 2004.12.02.)

"A baloldal általában a ius soli híve, vagyis az a magyar, aki az ország határain belül él. A jobboldal a ius sanguinis híve, ami a vérségi és kulturális kötelékekkel kapcsolódó magyarságként fogja fel a nemzetet, függetlenül a határoktól. Még a státustörvény körüli viták során is felmerültek a kizárólagos ius soli nevében megfogalmazott érvek. Vagy emlékezzünk Hornra, aki csak tízmillió magyar miniszterelnöke akart lenni. Mostanra azonban a vita eldőlni látszik, hiszen a népszavazás olyan erőket állított szembe, akik közül egyik sem vonta kétségbe azt az elvet, hogy kötelék fűz a határon túli magyarsághoz. Számos ország példája mutatja egyébként, hogy a két elvet össze lehet hangolni. Itthon a kezdeményezés az igenek oldaláról tud elindulni, ez is tanulság. [...] A "fekete vasárnap" óta immár komoly ellenvetés szegezhető szembe azokkal, akik elvárják, hogy a Nyugat vagy Európa legyen velünk szolidáris. Most végre bizonyítható, a szolidaritás kétirányú utca. De sokszor lehetett hallani: elárultak bennünket! Most végre látjuk a fonákját, hiszen ezúttal mi árultuk el azokat, akik a határon túlról kértek tőlünk valamit, mi pedig elütöttük a kezüket. Halkan jegyzem meg, hátha szegény magyar testvéreink javára válik ez a nagy kiábrándulás. Hátha felgyorsulnak náluk azok a folyamatok, amelyek új keretekbe helyezik át túlélési stratégiáikat, persze úgy, hogy ránk már nem fognak annyira számítani. Hátha lassan azt is felfogjuk egyszer, hogy az ő társadalmuk is megosztott."

(Granasztói György, 2004.12.22.)

"Mostanáig a magyar emberben nem merült föl, hogy ne volna testvére a többi magyarnak. A maga nemzetének a határokon átívelő egysége minden civilizált ország lakója számára magától értetődő. Így volt ez természetes számunkra is - és egyetértett velünk a cigány, a sváb, a szerb, az örmény és a többi kisebbségi polgártársunk zöme is. A kettős állampolgársággal kapcsolatos, 2004. december 5-én lezajlott népszavazás - bármi volt is az oka és a módja - alkalmat adott volna a magyarság kulturális, szellemi, egyesítésére, erkölcsi és gazdasági együttműködésének erősítésére; mégpedig az európai politikai normák betartása mellett, a határok megsértése nélkül."

(Czakó Gábor, 2004.12.23.)

"NATO- és EU-tagságunk elérésével sem változhatnak alapvető nemzeti érdekeink, amit a külpolitikának szolgálnia kell: a Kárpát-medencében, ősi szállásterületén ma már nyolc országban élő magyarság fennmaradása és boldogulása. Azaz hogy minél jobb gazdasági, környezeti, egészségi és műveltségi helyzetben élje történelmi második évezredét."

(Jeszenszky Géza, 2005.03.17.)

Az IGEN 2009/5-6-os számának témája a Katolikus Püspöki Konferencia az újpogányság és a fantasztikus múltig látó magyar történelemszemlélet veszélyeire felhívó körlevele körül kialakult vita. Az ügyről szóló ötletelés közben ugrott be, hogy annak idején egy gimnáziumi előadáson hallottam egy figuráról, aki ázsiai kutatóútjain a fehér hunok származását és sorsát tanulmányozta, és később publikált a sztyeppei népek és a magyar ethnosz kapcsolatáról - és mivel nem könnyű a témában tapasztalható ellentétek/sértettségek miatt rálátással bíró, ugyanakkor "objektív" interjúalanyt találni, Csáji László Koppány jó választásnak tűnt. Az alábbi interjúnak terjedelmi okokból csak rövidített változata került az IGEN-be. (A szöveg a Konzervatóriumon is megjelent, ezúton is köszönet érte.)

Az utóbbi időben a csapból is az őstörténettel, újpogánysággal kapcsolatos vagdalkozás folyik. Mit gondol: inkább hasznos az ügynek ez a nagy nyilvánosság, vagy csak a katyvaszt hizlalja?

Azt semmiképpen sem mondanám, hogy haszontalan, hiszen ha valamilyen ügyet nagy társadalmi érdeklődés kísér, akkor az a kutatást is inspirálja, önreflexióra sarkall. Anyagi szempontból is lehet haszna: inkább adnak az ilyen témákra pályázati pénzeket, például az Országos Tudományos Kutatási Alapból, szponzort is könnyebb találni. Persze van másik oldal: óriási kérdés ugyanis, hogy maga a társadalom mennyire tudja ellenőrizni a könyvpiacról és médiapiacról felé ömlő információkat. Most éppen az látszik: alig tudja kontrollálni. Ez tűnik ki az őstörténeti bulvársajtó és -könyvkiadás sikersorozatain (amelyekről gyakran kiderül, hogy a szerző saját pénzén kiadott tukmálmányok). Minél nagyobb érdekességet, fantasztikumot mond valaki, annál vonzóbb, annál jobban megmarad az emberek fejében: ez a bulvársajtó módszertana.

Az „őstörténeti bulvár" éppen azt mondja, hogy az akadémiai szinten titkolnak, elhallgatnak - vérmérséklettől függően - finnugrász, Habsburg, vagy zsidó hátterű motiváció miatt, és valakinek ki kell mondani az igazságot. Mitől van ilyen elképesztő harag az akadémiai szint és az alternatívok között?

Bár hibát nyilvánvalóan mindenki elkövet, ez emberi tulajdonság, az alternatívoknál nagyon nagy baj, hogy sokszor nem lehet velük vitatkozni, mert a hiányzó adatokat egyszerűen saját fantáziájukkal pótolják. A logikai elveket és a hivatkozási rendet sem tartják be általában (tisztelet a kivételnek). A legjobb példa erre, hogy kering náluk egy anekdota, miszerint Trefort Ágoston 1877-es döntése óta csak az jelenhet meg akadémiai szinten, aki európai rokonságot ad a magyarságnak, tehát - mondják - finnugor származással egyetértő véleményt publikál. Gyanús volt, hogy ilyen „határozott tudománypolitika" csak a kommunizmus időszakát jellemezte, ezért aztán megpróbált utánajárni Veres Péter barátom, az MTA Néprajzi Kutatóintézet munkatársa és - egymástól függetlenül - Erdélyi István régész-történész is, hogy mikor bukkan fel ez a gondolat: nos, úgy tűnik, csak fél évszázad múltán, a XX. század első évtizedeiben jelentkezik először - azelőtt ilyenre senki sem hivatkozott. Ezt valaki kitalálta, és azóta folklór jelleggel terjed. Hivatkoznak a hivatkozás hivatkozására, és már senki sem tudja, igaz-e vagy sem, ellenőrzés nélkül átveszik az adatot, hisz „mindenki" szajkózza. Ha beágyazzuk tudománytörténeti háttérrel ezt a vélt treforti kijelentést, mindjárt kiderül, hogy az ő korában a finnugor elméletet valló Hunfalvy Pál is azt mondta, hogy az ősmagyarság és az obi ugorok is Nyugat-Szibériából származnak; vagyis ő is „ázsiai rokonságot" vallotta. Továbbá nagy baja az alternatívoknak, hogy a finnugor kutatások és kutatók valódi ismerete nélkül vizionálnak finnugrász diktatúrát. Pedig ha megnéznék, látnák, hogy ma a finnugor népek nyelvészeti, néprajzi, zenetörténeti, régészeti kutatását egyáltalán nem, vagy nagyon kevés pályázati pénzzel támogatják; más tudományterületet ennél azért többel - nem merek konkrét példát mondani, nehogy még az ő támogatottságuk is csökkenjen, hiszen számszerűleg még ez is nagyon kevés.

Persze van tovább is >>>>>>

Megnéztük a komáromi Szent István-szobrot [+]

2009. szeptember 8. 9:42 / Borbás Barnabás

Miután egészen szombat délelőttig folyamatos rezgetőfrász kerülgetett az "ugyan nem értek egyet, de ott leszek" típusú gay pride-os publicisztikáktól (háhh, egyszer vonuljon már ki a rengeteg egyet nem értő ultramérsékelt szabadelvű, mondjuk egy nyelvtörvény elleni tüntire, vagy akármilyen kulturáltabb ötvenhatos emlékmenetre), egyre büszkébb lettem, hogy vasárnap a komáromi botrányszobornál tehetem oda magam. Mármint botrány, ami az augusztus huszonegyedikei szlovák viselkedést illeti; még örültünk, hogy nekünk lehetett azt, amit Sólyom Lászlónak néhány hete nem (mondjuk beszédet nem akartunk mondani).

Ha mást nem, akkor annyit sikerült elérni szlovák oldalon, hogy a szobor rögtönzött zarándokhellyé váljon: ott jártunkkor kb. 25-30 percet töltöttünk el a térnek azon a részén, ezalatt négy kisebb magyar csoport fordult meg kocsival, fényképezte le magát, majd állt tovább sietve. Megállapítom, hogy a mű (Győrfi Lajos munkája - ld. még pl. a pesti srác szobra a Corvin közben) méltóságteljes, alapos munka (ugyan néhol a felületkezelése durva, darabos), számos rejtett szimbólummal. Például nyilván nem véletlen, hogy István a hármas halom-kettőskereszt jelképet hordozza a kezében tartott zászlón; ha már egyszer az történetileg nem stimmelhet (a kettős kereszt III. Béla korából, a hármas halom V. István korából ismert először), tippünk szerint annyit akar sugallni, hogy Istvánt akár lehet magyar-szlovák közös királynak is tekinteni, mint ahogy a két szimbólum mindkét állam címerében megvan. Bár nyújtózni kell hozzá, de az is észrevehető, hogy kardhüvelyt többek közt egy országalma is díszíti, valamint (ennek észrevételéhez már tényleg idő kell) a király palástját nyak-magasságban egy turult ábrázoló csat fogja össze. Utóbbihoz láthatóan a Karos-Eperjesszögi sír lelete szolgált mintául. Ezeket bírtuk észrevenni.

Így néz ki a legelőnyösebb oldalról. Amúgy Lúdpiac téren áll, kb. 1 km-re a határtól, a főút mellett, nem lehet eltéveszteni. (Az is Lúdpiac tér, ami az útról balra van, de ez ne zavarjon meg senkit.)

Persze van tovább is >>>>>>

Élnek-e magyarok a Kárpát-medencében? [+]

2009. június 4. 21:59 / Borbás Barnabás

Mink ilyen hülye országban élünk. Itt illetlenségnek számít a volt kommunista párt volt vezetőit lekommunistázni, a Móricz környékén tíz után nem adnak sört, aki pedig a közéletben nemzeti húrokat penget, az vagy kurucult giccskényszerbe fut, vagy nem, de akkor is kokettálónak könyvelik, netán egy hozzánk közel eső, kifli alakú ország idiótái nyúlnak magukhoz ijedtükben.

Mondok konkrétabbat. "Az európai parlamenti választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben..." kezdetű Orbán Viktor-mondaton rugózik május huszonharmadika óta a szlovák politikai elit. Olyannyira alátett nekik a „Kárpát-medencei magyarság" összetétel, hogy a Ján Slota név alatt futó házi hangulatfelelősük immár második napja azon póverkedik, hogy (figyelem!) határerősítés lesz, mert Magyarországon kilencmillió szlavofób fasiszta ujja viszket a ravaszon, és csak a rajtjelre vár, hogy meginduljon északnak. (Említett J.S.-nak egyhetes, Dósa Istvánnal közös hévízi nyaralást javaslunk, az „Előremutató-e, ha ostoba uszító vagyok?" kérdéskör kutatására.)

20.06.04

És erre virradt ma, június negyedike is. Szlovákiában felcsapják a magyar-kártyát, a sávosok Batman filmzenére hirdetik (vö. itt és itt) menetüket, a kormányzó párt a 89 évvel ezelőtt aláírt békediktátummal példálózik a jobboldal ellen. Nagy itt még a káosz. A szlovák esetből, a folyamatos konfliktusokból is látszik, hogy Trianon lappangó utóérzetét bármikor ki lehet használni, vagy képes az magától felszínre törni, hogy fájdalmat okozzon. Abban is biztos vagyok, hogy magyartól magyarig kell, hogy érjen a tudat, hogy nemzetben, így Kárpát-medencében kell gondolkoznunk. Kárpát-Európában, ha tetszik. Itt élünk, azért. Pozsonyban is, Zentán is, Szolyván is.

Öklöt rázni, fenyegetőzni most nem kell. Jelenleg fedezet nélküli az ilyen. Inkább meg kell nézni, honnan bugázzák maguknak az öntudatot mások. A szlovákok mondjuk az eurójukból. A románok a Cannes-i sikereikből. Na.

A nemzeti önképek visszahatnak és adaptációs módokként működnek. Ha azt építjük be erősen, hogy legyőzött, utolsó alakok vagyunk, akkor az önbeteljesítő jóslattá válik. Ha azt, hogy a történelem igazságtalan csapásaiból is felemelkedni, majd újra nemzetté válni képes közösség, más a helyzet. Trianonnak emlékmű kell: a fejekben, az emlékezés oszlopai tereinken. Aztán továbblépni, fejlődni, hogy tényleg helyet kérhessünk magunknak a nap alatt.

Puskás közügy! [+]

2009. április 2. 0:41 / Borbás Barnabás

Kétségtelen: nehéz a nagy sietségtől egyre szűkebb látószögön kívül eső lényegre, a bennünket megtartó értékekre figyelni. A hétköznapok beszédét más tölti ki, médiafelületeinket más foglalja le - például fajsúlyos közéleti kérdések. Jóllehet csak néhány óráig fajsúlyosak, mert utána elsodorja a pörgés (jönnek újabbak), meg a tény, hogy általában párperc-emberek alakítják őket. Kétségtelen tehát: ebben a baromi csatazajban nehéz meghallani, ha valami tényleg fontos enyészik csendben, méltatlanul.

Ám amint még egyszer hagyjuk Puskás Ferenc alakját és emlékét közönybe fulladni, alkalmassá válunk minden, régen még felelőtlen, önostorozó képzelgésként felmerült ítéletre.

Emlékezetvesztés?

Jelen sorok írója nem focirajongó; az viszont minden kétséget kizáróan rá nézve is szégyen, hogy a március 12-én, az egész világ által ismert magyar klasszisról bemutatott Puskás Hungary c. dokumentumfilmről ott ordít a hír a legnagyobb hírportálokon: Rosszul indult a Puskás-film, hogy "1944 fizetett nézővel csak a 16. helyre került az indítóhétvégén, a nézettségi listán". (Jennifer Aniston új filmjét ugyaneddig 18 000-en látták.) De ne álljunk meg itt.

Tegnap, április elsején lett volna 82 éves minden idők tízese, ebből az alkalomból misét és jótékonysági koncertet tartottak a Szent István Bazilikában. Későesti híradó-fogyasztónként vártam volna néhány szót. Egy vágóképet. - Lement a sportszerkesztőség stáblistája is egy hang nélkül. A közszolgálatin is, kereskedelmin is.

Ne álltassuk magunkat, több van ezekben az apró jelekben, mint elsőre hinnénk. Benne az, hogy nincs ma miért valódi focirajongónak lenni Magyarországon, és az is, hogy nem nagyon tudunk felemelkedni a padlószintről, hogy bármit is kezdjünk a hőseinkkel.

Persze van tovább is >>>>>>

Cimkék: puskás, magyarság

Mi bajuk van az ukránoknak? [+]

2009. március 20. 11:23 / Borbás Barnabás

Már a sokadik év 2009, hogy egy magyar nemzeti ünnep környékén az ukrán ultranacionalista blokk kárpátaljai leágazása a Vereckei-hágó honfoglalási emlékművét találja magának, mint a felesleges energiák levezetésének eszközét. Most éppen március 15. előtt. [hír]

Tavaly ilyenkor éppen Sólyom László avatta volna a megújuló „magyar torzót", de diplomáciai feszültség miatt az elmaradt, és szerencsétlen építmény kapott akkortájt is rendesen festéket, meg pajszernyomot. (Mindez már csak azért is érdekes, mert aki járt arra tudja, hogy nem is olyan könnyű feljutni a hágóra, a hazai szkinhedektől pedig azt szoktuk meg, hogy még egy kiadós kukagyújtogatásért sem mennének messzebbre a belvárosnál, nemhogy felmenni a hegyre hidegben, hóban.)

Az ukrajnai magyarellenes front az a fajta, amelyik állami szintről is kapja nagykanállal a tápot. Ott van például a magyar nyelvhasználat súlyos korlátozása az oktatásban és az érettségin, de az imént említett diplomáciai deficitek is. Utóbbi a KEH szerint azért alakult így, mert az ukrán fél nem vállalta a korábban egyeztetett valamennyi program megvalósulását. (A népnyelv ezt úgy mondja: segget csináltak a szájukból.)

Miközben körbenézünk, és szinte az egykori összes kisantant tagnál sejtjük, hogy mi és miért táplálja az ellenünk dúló indulatot, a 603 700 négyzetkilométeres Ukrajna szélén, a 12 800 négyzetkilométeres Kárpátalján csupa kérdőjel az össze-vissza gyalázott vereckei emlékmű.

Persze van tovább is >>>>>>

Befogadás, kitagadás [+]

2009. február 27. 9:27 / Fontolva Haladó

Bethlenfalvy Gábor cikke

Tamás Amerikában végzett el egy jónevű egyetemet. Gyermekkorától a tengerentúlon élt, szülei ott kaptak munkát. A diploma megszerzése után fejébe vette, hogy hazatér a szülőföldjére. Egy évet húzott le egy természettudományt oktató tanszéken. Most pedig készül vissza, Amerikába.

Persze van tovább is >>>>>>

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Twitter

Olvassuk

Nincsenek linkek

Cimkék

ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

Komáljuk

  • igen.hu – radikálisan mérsékelt
  • IgenHír.hu
  • Mandiner
  • Ne találjuk ki Magyarországot!
  • Csodaszarvas folyóirat
  • Kommentár.info
  • Monarchista

© 2008-2017, IGEN