Fontolva haladó

Nem, ma nem lépek fel, sok még a cucc,
inkább lécci telón keress, ha tudsz,
most csak azért online, mert letöltök
kéne az a film, s mindjárt csütörtök-
öt mond a rohadt laptop, én pedig
dekkolok, míg lecsúszik reggelig,
pedig látom, van csomó szabad slot
s ha hibás a fájl, úgyis b..hatod,
írjad nyugisan, láttam, hogy typolsz
csak ha újra a zsé miatt hypolsz,
asszondom, hogy totál felesleges,
majd dokkban enyém az első feles,
közben figyu, a Szilvi bejelölt,
csekkoltam a listájában Jenőt,
és megstíröltem az adatlapot,

Persze van tovább is >>>>>>

Vallásos körökben viszonylag sok szó esik a felekezeti iskolák működéséről, az ideális légkörről, tanítási módszerről, szellemiségről. Azonban ezek a disputák a legritkább esetben térnek ki arra, hogy milyen mozgástere, feladata, küldetése lehet a keresztény pedagógusnak „állami vonalon", önkormányzati vagy állami fenntartású iskolában.

S talán nem is a téma érdektelensége, inkább az érintett tanárok (gyakran jogos) egzisztenciális félelmei válnak a párbeszéd gátjává.

Egyházi iskolákban ugyanis a kérdés nem vetődik fel, ott ideális esetben természetes része az oktatásnak a keresztény értékrend átadása, s a pedagógus számára az ebben való részvétel. Állami iskolában azonban a világnézeti (vallási, politikai) semlegesség uralkodik, aminek betartására általában kényesen ügyelnek az igazgatók. A gyakorlat azonban mást mutat: ha nincs központilag támogatott eszmeiség, a tanárok saját szájízük, gondolkodásmódjuk szerint töltik meg az ideológiai űrt.

Persze van tovább is >>>>>>

Prelúdium
Szerkesztőségünk szilárd és mértéktartó álláspontja szerint a minap Magyarország és Szlovákia firmamentumán tapasztalt fényjelenség mennyei reveláció. Isteni jelenség, amely megvilágította a két ország tájait, és szimbolikusan világossá tette a szlovák kormányzat sovén politikáját. Ennek fényében (érzik a kifejezés stílusosságát?) nekünk is meg kell szólalnunk a kérdésben.

Történt ugyanis, hogy a szlovák parlament elfogadta a „hazafiassági törvényt”. A rendelkezés értelmében a hivatalos ülések (önkormányzatoktól a parlamentig) a himnusz eléneklésével kezdődnek, amit a sulikban is lejátszanak tanítás előtt. Sőt, ott kifüggesztik a falra a címert, meg a szlovák alkotmány részletét. No de mi a különleges ebben (hiszen nálunk eddig is kint volt az állami jelkép)? Fontolva végighümmögjük a pozsonyi aktualitásokat.

Habár a törvény nem fogalmaz meg szankciókat a mulasztókkal szemben, kár lenne azzal álltatnunk magunkat, hogy pusztán újabb politikai performanszként öltött testet a sarjadzó (mit sarjadzó, túlburjánzó!) össz-szlovák (szo)patriótizmus. Többről van szó! Slotáék ugyanis azzal magyarázták az intézkedés szükségességét, hogy nálunk kiszabadult a nacionalizmus kísértete a palackból, és erre bizony csak a szlovák öntudat acélozásával lehet csak felelni. S ez az igazi baj. Az önálló Szlovákia létrejöttével nem teljesedtek ki a Slota-félék vágyai, nekik mindig a magyarokkal szemben kell építeniük az identitásukat. Velünk szemben, a magyarok ellen kell definiálniuk önmagukat. A szlovák nemzettudat léptei a lakosság 10%-át kitevő kisebbség érdekein, sőt elemi jogain, életlehetőségein átgázolva vezetnek a paradicsominak hitt állapotok felé.

Persze van tovább is >>>>>>

"Tetszettek volna forradalmat csinálni!" - Antall József cinikus megjegyzését sokszor érezhettük igaznak a rendszerváltás óta. Kérdés persze, hogy tényleg jobb lenne-e most nekünk. Ott van Románia, ahol megcsinálták azt a bizonyos forradalmat, éppen húsz évvel ezelőtt. A következmények alapján nem állíthatjuk, hogy sokkal jobban jártak volna, de az vitathatatlan, hogy ők igazán megszenvedtek a kommunizmus megbuktatásáért. Mementóként néhány sor erejéig idézzük fel a '89-es eseményeket!

Keleti szomszédunknál a hetvenes-nyolcvanas évek nem lazulást hoztak a diktatúrában, hanem keményedést. Mi eladósodtunk, de volt hűtönk a jászberényi hűtőgépgyárból (fridzsiderszocialzmus), Trabantunk, hétvégi házunk, néha már telefonunk is (piros, kék vagy fekete színben). Odaát kifizették a román államadósságot az utolsó fityingig, de gyakran az alapvető élelmiszerek is hiányoztak a háztartásokból. Sőt, a boltokból is. Bevezették a fejadagot, akadozott a közműellátás, egyszóval igen-igen szar volt Romániában élni. A "Kárpátok Géniusza", a Román Kommunista Párt második, és egyúttal 1965 óta regnáló elnöke, Nicolae Ceauşescu eközben nagyszabású projekteket dédelgetett, hihetetlen személyi kultuszt épített maga köré (márványpalotában lakott, négy elemit végzett hitvesét pedig a tudományos akadémia elnökévé tette), és vérbe fojtott minden rebellis kezdeményezést (Brassó 1987.).

1989-ben azonban Kelet-Európa-szerte nagy változások zajlottak. Gorbacsov demilitarizációba fogott, a KGST-országaiban sorra oszlatta fel magát az állampárt, októberben Magyarország is átment Szűröstül-bőröstül köztársaságba a diktatúrából. Románia ebből azonban mit sem érzékelt, Ceauşescu előkészítette a településszisztematizálási tervet (falurombolás néven vonult be a köztudatba), amely gyakorlatilag felszámolta volna a vidéki életlehetőségeket (iskolai központosítás, közellátás megszüntetése számos helyen stb.), és esze ágában sem volt a rendszert puhítani, átalakítani. A növekvő  társadalmi elégedetlenség végül Tőkés László személye mentén csapott át nyílt lázadásba (érdemes megnézni a remek Panoráma külpolitikai műsor nagy vihart kiváltó interjúját vele). A református lelkész áthelyezését megakadályozó csoportosuláshoz egyre többen és többen társultak. A növekvő tömeg már nemcsak a lelkész megvédéséért demonstrált, hanem Nicolae Ceauşescu lemondásáért is.

Az államhatalom a Securitateval és a rendőrséggel együtt sem tudta leverni a felkeléssé szélesedő lázadást. Kirendelték a katonaságot is, azonban többen átálltak a tüntetők oldalára. Eközben Bukarestben is zajlott a világtörténelem: a december 21-én a teljhatalmú diktátor szimpátiatüntetést hívott össze, ám a tömeg ellene fordult. Utcai harcok kezdődtek, 22-én az elégedetlenkedők betörtek a pártszékházba, Ceauşescu és felesége helikopteren hagyta el a helyszínt. A hadsereg magas rangú tisztjei fokozatosan átpártoltak a forradalmárok oldalára, a védelmi minszter, Vasile Milea pedig öngyilkosságot követett el. A helyébe lépő Stănculescu tábornok teljes légzárat rendelt el, így a bukott elnököt szállító gépnek le kellett szállnia. Ezt követően kalandos úton elfogták a menekülő házaspárt, majd Targoviste városába szállították őket.

Mindeközben a diktátorhoz hű erők ellentámadást indítottak a fővárosban, lemészárolva ártatlan civilektömkelegét. Ion Iliescu, exkommunista politikus pedig, akit a hatalmat átvevő Nemzeti Megmentési Front elnökévé választottak, statáriális bíróság elé állította Ceauşescuékat. A testület nem vacakolt sokat, rövid, nem épp' törvényes tárgyaláson halálra ítélte a nagyvezért és a helyetteseként működő Elenát. A világ közvéleményét megrengető videófelvételen jól látszik, hogy a diktátornak és feleségének még a halál árnyékában sem csappant meg hatalmi arroganciája. A kijelölt ügyvédjük sem tudott semmit felhozni a mentségükre (lehetne bármit is?), a romániaiak millióit megnyomorító házaspárt kivégezték, és névtelen sírba temették. A fegyveres harcok elcsitulnak, 1990-ben megtartott első demokratikus választáson Ioan Iliescu elsöprő fölénnyel nyert, új korszak kezdődött az ország életében.

A történelmi tablóképhez azonban hozzá kell illesztenünk röviden a következményeket, amik enyhén árnyalják a véres átmenet eredményességét. Románok és magyarok közösen vetettek véget a rémuralomnak, és eme néhány sorsfordító pillanat erejéig a nemzetiségi ellentéteket is felülírta a magasztos, közös cél. 1990-től azonban újra megjelent a felülről szított magyarellenesség, elég csak a marosvásárhelyi fekete márciusra gondolni. Ioan Iliescu exkommunista politikusként lett háromszor is miniszterelnök, és ugyanolyan véres eszközökkel verte le a rendszerellenes megmozdulást (lásd: bányászjárás), mint elődje. A várt elszámoltatás döcögve halad: fokozatosan hozzák nyilvánosságra az egykori ügynökök, besúgok listáját, a Securitate egykori tagjai továbbra is órási nyugdíjat kapnak. A magyarság pedig gyenge érdekképviselet mellett egyre fogyatkozik. Nem lett sokkal jobb nekik sem, de ez nem csorbítja a '89-es átalakulásban szerepet játszó bátor emberek érdemeit, akik mertek és tudtak tenni egy jobb jövőért. Emlékük legyen példa!

A szlovák államelnök, Ivan Gašparovič elégedetten nyugtázta minap, hogy vajdasági honfitársaihoz pozitívan viszonyul a szerb államhatalom. Tényleg remek, de mi a helyzet, a tízszer akkora szlovákiai magyar kisebbséggel? Nem túl sok jó, éppen készülnek a súlyosan kirekesztő nyelvtörvényhez a végrehajtó intézkedések. Európai díszletek, retrokommunista színjáték. Itt az ideje, hogy fontolva végighaladjunk a felvidéki nyelvterepen!

Amióta Szlovákia önálló (de minimum Meciar óta), kitapintható a kisebbségi komplexusokból és történelmi frusztrációból fakadó szlovák revánspolitika. S ez a reváns nem Európával vagy a csehekkel szemben érvényesül, hanem a nemzeti kisebbségeiket, elsősorban a magyarokat érinti. Kezdve a kisebbségi oktatáspolitika folyamatos ekézésétől, a Malina-ügyön át Sólyom megalázásáig. Legújabban a nyelvtörvény borzolja (joggal!) a kedélyeket. Miért is más ez, mint az eddigi, magyarságra mért pofonok? Dunaszerdahely, vagy a köztársasági elnök leckéztetése ugyanis egyedi esetet jelentettek, a mostani "nyelvvédő" rendelkezés azonban tartós károkat okozhat a magyar kisebbségnek. Kurzusszerű, épp ezért halálosan komolyan veendő.

Sokan sok fórumon elmondták már, hogy a nyelvtörvény diszkriminatív, balkáni és súlyosan sovén. De miért is? Közhelyek helyett beszéljenek a konkrétumok, kézbe vettük a törvény szövegét.

Persze van tovább is >>>>>>

A nyári uborkaszezon előtt nem állhatjuk meg, hogy röviden ne értékeljük mi is az EP-választások után kialakult belpolitikai helyzetet. Tekintsünk most el a fősodratú médiában az utóbbi hetekben felépített közhelykatedrálisoktól, és think tankunkkal fontolva haladjunk végig az újonnan kialakult aknamezőn!

Először érdemes talán tisztázni, hogy egyáltalán milyen következtetésekre is jogosít fel minket az uniós voksolás, vagyis mekkora belpolitikai súlya van az eseménynek. Kevés szó esik erről, általában rögtön a mélyreható konklúzióké a terep. Pedig fontos lenne tudatosítani, hogy az EP-választások rövidtávú belpolitikai kihatásai elenyészőek, az ellenzéknek adott retorikai muníción, és a kormányerő röstelkedésén túl nincs gyakorlati következménye idehaza. Vagyis a Fidesz és a Jobbik jó teljesítménye után a jövő évi országos választások győztesét kikiáltani, illetve Vona Gábornak kormányprogramot vizionálni dromedárság. Stratégiát alkotni, az erőviszonyokat újraértékelni, és reális forgatókönyveket gyártani viszont szabad és szükségszerű.

Az ország jövője szempontjából releváns és kevésbé húsba maró kérdéseket kell boncolgatni a jövőt illetően. Előbbiek közé tartozik a Fidesz-Jobbik (v)iszony kimenetele, a baloldali vákuum kitöltése, az utóbbiakhoz az MDF túlélése vagy az SZDSZ agóniája. Az LMP külön téma, róluk majd máskor.

Persze van tovább is >>>>>>

Meglehet, hogy a válsághírek, és egyéb csatazajok miatt kevésbé hallunk a témáról, mégis nehezünkre esik szó nélkül hagyni: Szerbiában továbbra is rendszeresek az etnikai összetűzések. Pontosítsunk: megint magyarságuk miatt bántanak embereket, Egeresi Sándor, Vajdaság tartományi parlamentjének elnöke pedig egy április 29-én tartott konferencia alkalmával egyenesen úgy fogalmazott, hogy "naponta tapasztalható a tartományban az agresszivitás erősödése". Meddig és miért lesz Balkán a határainktól délre? Geopolitikai zseblámpánkkal Vajdaságra fókuszálunk.

Persze van tovább is >>>>>>

„Soha vissza nem térő lehetőség, aki kimarad, az lemarad!" „Sok pénz mellékállásból, rugalmas időbeosztással, napi egy-két óra ráfordítással." „Tulajdonképpen semmit sem kell tenni, csak beszélni a munkánkról: ez maga a munka." „Teljes anyagi függetlenség néhány hónap alatt!" „Nem ígérünk csodát, de kemény munkával itt milliókat lehet keresni!" „Itt nem kell eladni, ez a termék eladatja magát!"

Ilyen és ehhez hasonló lózungokat talán már mindenki hallott a gyógyhatású kenceficékkel, táplálék-kiegészítőkkel, alternatív fájdalomcsillapítókkal, vagy éppen bőrkímélő mosóporokkal házaló kedves cimborájától. A porszívóügynökök megkésett utódai mintha reneszánszukat élnék, talán nincs is olyan ember, akinek az ismerősi között ne akadna legalább egy csodatermékkel seftelő.

A multi-level marketing (MLM, hálózati kereskedelem, ahogy tetszik) nem újkeletű rákfene, jelenleg számos cég (Amway, Forever Living Products, Herbalife etc.) foglalkozik nálunk is hálózatépítéssel, ügynökök beszervezésével. A rendszer baromi egyszerű, fogyaszthatsz és/vagy eladhatsz, s ahogy szervezed be magad alá a balekokat, úgy nő a jutalékod, és az árrésből fakadó profitod. A végén már a passzív (jogdíjas) jövedelem is elég ahhoz, hogy életed végéig gondtalanul éldegélj. Közben szinteket lépsz, közösségépítő happeningeken csápolsz, és luxushotelekben rendezett tréningeken acélozod elszántságod. A végén végtelenített szabadidővel rendelkezhetsz, teljes anyagi függetlenség lesz részed, átértékeled a mulandó és örökkévaló viszonyát, megállapodott, elégedett, boldog és egészséges ember leszel. Blabla, idáig a marketing marketingje.

Az MLM-vallás kiskátéja

A valóság sokkal kevésbé derűs, az emberek 99 százaléka jelentős anyagi veszteségekkel száll ki a rendszerből (és ez rosszabb perspektíva még annál is, mintha szerencsejátékba fektetnénk a pénzünk!). Ám nem ezzel foglalkozunk ma, nem is az MLM visszásságaival, a rendszer becsapós üzletpolitikájával és kétes törvényszerűségével, az árult varászszerek lufi (rosszabb esetben súlyosan egészségkárosító) voltával. Ennek megvan a maga tengernyi szakirodalma. Minket most a hálózat lélektana, vagy, ha úgy tetszik, a precízen felépített, tömegesített agymosás érdekel. Ami minden sikeresen integrált ügynök esetében előbb vagy utóbb megtörténik. Mielőtt az MLM-fetisiszták felszisszennének, a tisztánlátás végett pontokba rendezem idevágó érveim:

Persze van tovább is >>>>>>