Fontolva haladó

A nyári uborkaszezon előtt nem állhatjuk meg, hogy röviden ne értékeljük mi is az EP-választások után kialakult belpolitikai helyzetet. Tekintsünk most el a fősodratú médiában az utóbbi hetekben felépített közhelykatedrálisoktól, és think tankunkkal fontolva haladjunk végig az újonnan kialakult aknamezőn!

Először érdemes talán tisztázni, hogy egyáltalán milyen következtetésekre is jogosít fel minket az uniós voksolás, vagyis mekkora belpolitikai súlya van az eseménynek. Kevés szó esik erről, általában rögtön a mélyreható konklúzióké a terep. Pedig fontos lenne tudatosítani, hogy az EP-választások rövidtávú belpolitikai kihatásai elenyészőek, az ellenzéknek adott retorikai muníción, és a kormányerő röstelkedésén túl nincs gyakorlati következménye idehaza. Vagyis a Fidesz és a Jobbik jó teljesítménye után a jövő évi országos választások győztesét kikiáltani, illetve Vona Gábornak kormányprogramot vizionálni dromedárság. Stratégiát alkotni, az erőviszonyokat újraértékelni, és reális forgatókönyveket gyártani viszont szabad és szükségszerű.

Az ország jövője szempontjából releváns és kevésbé húsba maró kérdéseket kell boncolgatni a jövőt illetően. Előbbiek közé tartozik a Fidesz-Jobbik (v)iszony kimenetele, a baloldali vákuum kitöltése, az utóbbiakhoz az MDF túlélése vagy az SZDSZ agóniája. Az LMP külön téma, róluk majd máskor.

A Fidesz nem lepődhetett meg az eredményeken, a kormány botrányos szereplése eddig is nyilvánvalóan a malmukra hajtotta a vizet. Annál inkább főhet a fejük a Jobbik - még a tarisznyás szittyaivadékok számára is meghökkentő - előretörése miatt. Úgy látszik, az elhatárolódás taktikája nem használt, a megannyi riogatás ellenére Vonáék áttörése bekövetkezett. Stumpf István a helyzet komolyságára való tekintettel a Magyar Nemzetben minap egész oldalas helyzetelemzést közölt (idézet belőle itt), amelynek megfigyeléseivel csak egyetérteni lehet (a Jobbik a baloldalról lopott szavazatokat, ami a Fidesznek sosem sikerült volna, illetve, hogy lezárult az "egy a tábor, egy a zászló" korszaka), következtetései azonban hibásak. Stumpf ugyanis oda konkludál (üdvrivalgás és ütemes taps eme modoros szó első blogbeli előfordulása okán!!), hogy a Jobbik kiélesített kézigránát, ezért Orbánék mielőbbi és határozott eltávolodása (vagyis a távolság tartása) az egyetlen lehetséges út. S ez egyben a politikai centrum felé húzódást is jelenti. A koncepció nem teljesen marhaság, hiszen a politikai mező középtáját jelenleg az MDF és az LMP fedi le, és ez a 7-8%-nyi szavazat jól jöhet a Fidesznek. Ne feledjünk azonban két dolgot: az MDF szavazóbázisa a Fidesz arroganciáját meglovagoló Dávid Ibolya-féle irányvonal miatt sosem ikszelne Orbánékra, másrészt az itt nyerhető voksok sem lesznek elegendőek az alkotmányozó többséghez 2010-ben.

Vagyis nem lehetséges, és nem is éri meg jelenleg a Fidesznek a centrumra rátelepedni, sokkal több fantázia van a Jobbikkal való kiegyezésben, vagy az általuk képviselt nemzeti radikális program integrálásában. Ami egyébként hívószavak szintjén már megvalósulni is látszik. Vonáék ezért is vannak nehéz helyzetben, hiszen ügyelniük kell arra, hogy ne fogják ki a cigánybűnözés és a nacionalizmus szelét vitorlájukból. S hogy ne galoppírozzák el magukat a 15% tudatában, ami jövőre biztosan csak kevesebb lehet. Ahogy a neodakota közmondás tartja: szavazatot szerezni könnyű, megtartani nehéz.

Az MSZP belső válságáról túl sok szót nem kell ejteni, a fiatalok kontra öregek (egy Újhelyi mennyivel jobb, mint egy Szekeres?) álharc alakulása teljességgel mindegy, a pártot csak a teljes újjáépítés menthetné meg. S ez nem azt jelenti, hogy Bajnai-típusú ellenszenves zsugakirályokból kell többet előhúzni a kalapból, hanem az egész bagázst, a nevet, a logót, a programot a történelem szemétdombjára hányni, és egy teljesen új, nem csak retorikájában szociáldemokrata szerveződést gründolni. Már csak ama egyszerű okból kifolyólag is, mert a Kádár-korban még lubickoló nyugdíjasok lassan kihalnak, és a fiatalokat már nem lehet ennyire jellegtelen kapmánnyal és ilyen hiteltelen figurákkal megszólítani.

A történelmi mélypontra süllyedt SZDSZ-nek befellegzett. A bukás nem Kókával kezdődött, az már csak a tragikomikus végjáték volt, hanem még Tölgyessy Péter távozásával, illetve a hataloméhségtől hajtott, 1994-es MSZP-s összeborulással. Egy tetteiben és gondolatvilágában is kiüresedett párt, amelynek minden vargabetűjénél elveszett támogatónak egy része, s amelyet a toleranciába bugyolált gyűlölet sem volt képes újra erőssé tenni, szükségszerűen eltűnik.Csoda, hogy eddig húzták, az alapítók már másfél éve temettek.

Az MDF túlélése érdekében marketingpárttá vált, hol a Tisztelet Társasága, hol Bokros - az évek során jóságossá avanzsált bajsza - a reklámfogás. S ez éppen elég ahhoz, hogy víz felett tartsa Dávid Ibolyát és szűk csapatát. Amíg az 5% és a rendszeres apanázs biztosított, nagy változások nem lesznek az egykor szebb napokat látott, rendszerváltó "erő" háza táján.

A belpolitikai térkép átrajzolódott, a jobbra tolódás sosem tapasztalt mérvű, de a tavaszi, igazi téttel bíró választásokig nem szabad kőbe vésni semmit. Uff.