Fontolva haladó

A nap kérdése

A világ néha nehezen érthető. [+]

2010. augusztus 24. 7:59 / Pelikán József

(Schmuck Andor és felesége, 2009 júniusa)

Flood of 2010 - a segítség lehetőségei [+]

2010. május 19. 2:29 / Pelikán József

Sátoraljaújhelyhez, vagy a Bódva-patak környékéhez számtalan emlék fűz, de nyilván nem csak engem. (Egyik kolléga például egyszer az Eperjes-Tokaj Érchegység lábánál a megfelelő alkoholmennyiség bevitele után kifejtette, hogy elhalálozása után a saújhelyi Szár-hegyről kíván hamvaiban szétszóródni.) A hírekben, tudósításokban, vagy csak egyszerű júzerek által megosztott katasztrófa-képeken hihetetlen állapotban látható ez a vidék, Miskolccal és más városokkal együtt. Így különösebb kommentár nélkül összeszedtem a nagyhirtelen (általában megbízható helyeken, forrásokban) fellelhető segítség lehetőségeket. Persze sok más út is akad, legyen ez gondolatindító.

Önkénteseket várnak a Sajóhoz
Gyülekező: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 33. További információ: 46 / 503-021, 503- 022, 503-023.
[Borsod Online]

Cserkészek és polgári védelem
Az MCSSZ II. (Miskolci) Cserkészkerülete Polgári Védelemmel együtt teljesíti kötelességeit, de mint kiderült, bőséggel elfér még ott a segítő kéz. Kérjük, hogy akinek van lehetősége segíteni, az jelentkezzen Holndonner Péter csst. kerületi elnöknél! holdi@cserkesz.hu
[MCSSZ]

Élelmiszerrel segít a Karitasz
Eddig 2000 palack vizet juttattak vízkorlátozással sújtott területekre. Elkülönített számlaszámon várják az adományokat 12011148–00124534–00800007
[Magyar Kurír]


A Máltai Szeretetszolgálat akciója
A kitelepítésekben segédkező szervezet árvízkárosultak számára elkülönített számlaszáma: OTP Bank 11784009-20200673
[Honlap]


Segítséget kér a miskolci önkormányzat
A polgármester kérésére több számlán is várnak adományokat a károk helyreállítására. Részletek a link alatt.
[Royalmagazin]


A Hajdúdorogi Egyházmegye kérése
A Hajdúdorogi Egyházmegye és a Miskolci Apostoli Exarchátus karitászszervezetei eddig másfél millió forint értékű adományt (takarók, tartós élelmiszer, ivóvíz, tisztítószerek stb.) osztottak szét. A következő számlaszámra várnak adományokat „Árvízkárosultaknak” megjelöléssel: 11100702–19204886–41000007
[Magyar Kurír]

Szerda déltől a 1749-es segélyvonalon is gyűjt a Magyar Vöröskereszt
A Telenor (Pannon), a T-Mobile, a T-Home és a Vodafone május 19-én, szerda déli 12 órától közös segélyvonalat indít az 1749-es számon az ítéletidő károsultjainak megsegítésére és az árvíz elleni védekezés támogatására. Az adományokból befolyt összeget a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászorulóknak.
[Vöröskereszt]

Ha valakinek van még ötlete, a hozzászólásoknál ne tartsa vissza.
Fotó: Index 

Cimkék: szolidarítás

Demokrata Válasz [+]

2010. április 15. 16:10 / Pelikán József

A ma frissen megjelent Heti Válasz, ill. Demokrata láttán két dolog jutott eszünkbe: a két szerkesztőség vagy túl sokat egyeztet címlaptémáik megjelenítéséről - vagy túl keveset.

Mindenesetre a Narancs és a 168Ó is Viktoros címlappal durrantott erre a csütörtökre. Mi lesz így a médiaegyensúllyal?

Kis kupperandrások fognak kinőni a földből? [+]

2010. április 6. 17:20 / Pelikán József

Április ötödikéig kellett várni, de megvan a kedvenc kampánysztaff erre a szezonra: Kupper András nevével felcímkézett virágmag! Íme: (elégedetlenkedőknek előre mondjuk, hogy fotózni - pláne telefonnal - nem tudunk és nem is akarunk megtanulni)

A formát mondjuk nem ő találta ki, de jó régen láttunk már ilyet, és kétségtelenül nagyon jól mutat, főleg az állati frappáns "Virágzó Kelenvölgyért!" szlogennel bruttósítva. Bár mi félnénk ilyen magot elvetni a gát mellett, mert ugye mi van, ha körömvirág helyett kis kupperandrások kezdenek nőni a földből kifele?

Cimkék: kampány, fidesz

Politikai bolondéria (hétfői adag) [+]

2010. március 22. 13:34 / Pelikán József

„Azt hallani, hogy a Jobbik veszélyezteti a Fidesz kétharmados győzelmét, holott ez éppen fordítva van.”
(Vona Gábor, a Jobbik elnöke, 2010. március 20., Veszprém. Idézi: Index.hu, Vona: A Fidesz veszélyezteti a Jobbik kétharmados győzelmét)

Nem elég a kampány, már tavasz (a kuruc megfogalmazásában feltehetően: tavazs) is van, beindult a fantáziánk.

„Az MSZP veszélyezteti a Munkáspárt 18%-át.”
(Thürmer Gyula)

„A Jobbik veszélyezteti a MIÉP 0,8%-át.”
(Csurka István)

„A Fidesz veszélyezteti Seres Mária kétharmadát.”
(A seresmaria.hu közleménye)

„Az LMP veszélyezteti az MDF 5%-át.”
(Dávid Ibolya)

„Az MDF veszélyezteti az LMP 5%-át.”
(Schiffer András)

„A Fidesz és az MSZP veszélyezteti a Jobbik négyötödét.”
(FankaDeli)

„A Jobbik és az MSZP veszélyezteti a Fidesz hétnyolcadát.”
(Pelczné Gáll Ildikó)

„A Fidesz, az MSZP, a Jobbik, az MDF, az LMP és Seres Mária veszélyezteti Torgyán József diktatúráját.”
(Torgyán József)

Cimkék: viccö, kampány

Már több internetes fórumon, számosan nem értették, hogy a Barikád magazin aktuális címlapján mégis milyen alapon tart Szent Gellért katolikus püspök oly' fenyegetően menórát a róla elnevezett hegyen. Tisztességes klerikál-reakciósként és a közszolgálat elkötelezett híveként bár kötelességünknek érezzük itt is felhívni a figyelmet a barikádos címlap ócskaságára, egyre inkább úgy vagyunk vele, hogy a jobbik és médiája olyan matatérben létezik, amihez nekünk nem adtak kulcsot; így érdemben kommentálni is képtelenek vagyunk. Tanácstalanságunkban akcióra szántuk magunkat, mely egyben blogtörténeti lépés is: a kép értelmezéséhez segítségül hívtuk Csodatevő Nikolát a szomszédos giccsblogról, aki volt olyan cukorfalat, és pár perc alatt kanyarított nekünk egy szakvéleményt.

A Pápanyalóka blog szakvéleménye
Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a Szent Gellért kezében lévő kereszt menórával történő pótlása a képen végrehajtott legszigorúbb fotosop-művelet. Persze ez nincs így. Ha alaposabban szemlélődünk, láthatjuk, hogy a kép háttere két részre osztható: az egyik a téli, szürke Budapest, a másik pedig a szikrázó napsütésben tündöklő méretes felhőpamacs. Az aránytalan felhőméret és a furcsamód különböző megvilágítás hatalmas fotosop-gyanút ébreszt, főleg, ha e technikai trükköt párhuzamba állítjuk az alkotó feltételezett szándékával, a város felé nyújtott menóra hangsúlyozásával. Tehát a kép grafikai megoldásait elemezve, és az általa megfogalmazott üzenetet (Szent Zsellért?) nézve is csak arra a következtetésre juthatunk, hogy a giccs egy nagyon speciális, antiszemita típusával állunk szemben.

 

Ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy a barikádos címlap egyben jelentős öngól is, ha csak azt nézzük, hogy a Jobbik korábban előszeretettel tűntette fel magát a nemzeti jelképek harcos védőjeként: Szent Gellért szobra (bronz, Jankovits Gyulától, 1904.) ugyanis amellett, hogy a kereszténység fontos lokális jelképe, a budapesti városképpel és hagyománnyal összenőtt magyar szimbólum. És mint ilyen, a lokálpatrióta magyarok bizony nem nagyon szeretik ha csak úgy cserélgetve vannak a kezében a dolgok.

 

Cimkék: jobbik

Szanyi „egyedül vagyunk” Tibornak és lelkes kritikusainak köszönhetjük a 2010-es választási kampány eddigi egyik legnagyobb megmozdulását. Abban, amikor a lakótelepi kopogtatócédulagyűjtés közepén évértékelőt rögtönző, a háta mögött tiltakozó transzparenst kifeszíteni próbáló gyerekek és a Szanyi-kampánystábhoz tartozó jobbágyok közt kialakuló csendes közelharcról mit sem sejtő Tibi kiejti a száján, hogy „Elbaltáztunk.”, szóval abban minden benne van, amit tudni illik napjaink helyzetéről. Nézzük csak, nagyon vicces:

Maga a szpícs elég unalmas: görcsösen alámondogatásos utalás Orbánra, 0 konkrétum. Miss Sün feltűnése egy kicsit színesíti a képet. Aki unná végighallgatni, a kulcsszavak:

„Hungaronáci randalírozás.”
„Kénytelen-kelletlen megszavaztuk.”
„Eddig ért a takaró.”
„Időben kapcsoltunk.”
„Sok disznóságra fény derült.”
„Örüljünk, hogy intézményeink működnek.”
„Sokan hazudtak, de a többség normális.”
„Ettől még bulizhatnak amennyit akartnak.”
„Elbaltáztunk.”
„Mangalica szalámi.”

Hogy vannak ezzel a kampánnyal? Mi egyszerre unjuk és nagyon élvezzük.

APDÉT!
Olvasónk, Szkeptikus képet is küldött, melyben bizonyítja a kommentek közt tett állítását:

Persze van tovább is >>>>>>

Cimkék: mszp, kampány

Pelikán szalonképtelen dilemmái [+]

2010. március 9. 18:00 / Pelikán József

1. Megéli-e Göncz Árpád április 11-ét?
2. Megéli-e Horn Gyula április 25-ét?
3. Átül-e majd valaki az MSZP-frakcióba?

*a szerző tanú, gátőr

a Fontolva Haladó blog szerkesztősége elhatárolódik a dilemmáktól.

Cimkék: belpol, kampány

Elmebetegek kora [+]

2010. február 17. 23:20 / Pelikán József

Jé, csak most nézem, találkoztam én már ezzel a „tömeggyilkosságra készülő egyetemista” S. Ábellel. Arszák néven kommentelt blog.hu alatt, több vitában is láttam. Mondom is, hogy miért tör ki a frász a gondolatától.

Akik világhálós innovációra, webkettes trendekre izgulnak, számtalanszor olvashatták, hogy ez a magánéletet lebontó/minél kisebb területre korlátozó internetes megosztó-láz teljesen felforgatja az emberi hétköznapokat a párkapcsolatoktól a bűnmegelőző stratégiákig (annak is szemtanúi lehettünk, ahogy egy MSZP-s politikust mikroblogban közölt baromsága miatt szedtek majdnem ízekre). Erről az Ábel nevű, 22 éves egyetemistáról, aki a hírek szerint a Columbine iskolaihoz hasonló bosszú-lövöldözésre készült, az átlagos internethasználó mintegy 20 perc alatt a következőket derítheti ki:

- http://arszak.blog.hu/ cím alatt blogot vezetett;
- http://blog.hu/user/114820/tab/activity az összes blog.hu alatt keletkezett hozzászólása olvasható;
- amennyiben a vezetékneve tényleg s-sel kezdődik, és tényleg ELTE ÁJK-s, iwiw-es adatlapja minden bizonnyal ez (utolsó bejelentkezés az elfogás napja előtti): http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=9344869 (Kemény, de kis nézelődéssel innen privát e-mail címe és telefonszáma is megtudható.)

"Határtalan gyűlölet van bennem"

A már linkelt naplózott hozzászólásokból elég pontos személyiség hámozható ki (az idézetek mind tőle válogatva): agresszióra hajlamos („Akinek pedig nem ez a véleménye, annak kívánom, hogy kerüljön tolószékbe!”), idegengyűlölő („Magyarországnak önvédelmi okokból azonnal meg kell semmisítenie a szlovák államot!” - pedig ezért a gondolatért milyen kár!), frusztrált („Határtalan gyűlölet van Bennem minden rohadék iránt, aki előttem áll a sorban.”), valláshoz valami betegesen cinikusan viszonyuló („Nézzétek csak, a valódi Isten az Én vagyok, de összeesküvést szőttek ellenem, és letaszítottak ide.”) - és még sorolhatnám. Egy focicsapatnyi pszichológus ellenne ezzel a komment-anyaggal, szakdolgozatilag. Teljesen nyilvános, maximum egy regisztráció után elérhető adatok egy ember magánéletéből.

A srác elmebeteg, az nem vitás. Negyed órát töltöttem el az írásai között, és kirázott a hideg. Meg az a tudat, hogy hány ilyet láttam már, majd nyomtam ki a böngészőt azzal, hogy „ugyan, csak a pofájuk jár, tuti nem is gondolják komolyan”. Hirtelen nem tudom, jó-e nekünk, hogy ezek az emberek így is láthatóvá válnak az internet által.

*a szerző tanú, gátőr

Cimkék: web, deviancia

Árpádsávos nyakkendőben kampányol Mesterházy [+]

2010. február 4. 13:20 / Pelikán József

Fotók: index

Horváth Csaba nem tud magyarul. [+]

2010. január 9. 11:14 / Pelikán József

Az alábbi videót a Reakción láttuk. A filozófiája is érdekes, de minket csak nyelvi szempontból fogott meg.

"elmúlt hónapokba"

"3 hónapja és 18 napja, de összesen 3 hónapja és 9 napja"

"nem egyedül, team-ekkel, szakértőkkel"

"Mit kell ehhez tenni? Amit meg kellett tenni, azt megtettük."

"Augusztus 27. óta számos alkalommal volt lehetőségünk arról, hogy ezt a kiváló előterjesztést..."

Cimkék: belpol, mszp, viccö

Előzmény:
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nem tud azonosulni a Jobbik keresztállításával. (Magyar Hírlap)
Hitgyülis zsarolásra zsidó bíboros határolódik el a kereszttől a katolikusok nevében (kuruc)

Abban, hogy az utóbbi időben karácsony közeledtével a mi fejünkben is gyakran túlnyomás keletkezik, és olykor igen komoly penitenciáért megváltható kifejezések hagyják el szánkat, bizony komoly szerepe van az agresszív télapós és kellemeskarácsonyos kampányokkal minél több, az életünk folytatásához amúgy teljesen felesleges használati tárgyat eladni akaró multicégeknek, valamint az általuk butává tett vásárlóknak. Egyetértünk azokkal, akik szerint ez a karácsony dolog valahol nagyon kisiklott az emberek fejében (nem, nem a téli fény ünnepe, és nem is a szeretet ünnepe, mert az különben is a majális, de ezt a vonalat hagyjuk), és ennek megváltoztatásáért tenni kell. Kicsit kikalapálni tragikus butasággörbét, ami a karácsonynál kialakult. Vagyis ütni kell. Például kereszttel. A kérdés már csak az, hogy a kereszt ebben a formában alkalmas-e erre.

Azzal kezdjük, hogy elhatárolódunk magunktól, mivel néhány évvel ezelőtt még kemény bólogatásokkal kísértük a köztéri keresztállítást, mert úgy tűnt, hogy tényleg felhívja a figyelmet arra, hogy a karácsony nem csak arról szól, hogy stresszes plázakörök alatt alibi-ajándék gyanánt ötletszegény félgiccseket vadászunk az év többi részén alig látott másodunokatesónak, halott fát állítunk a szobába, ájultra pezsgőzünk huszonnegyedikén, aztán „köszönt és minden jót kíván" jeligére szilveszterig donaldkacsázunk a fűtött szobában. - Minden kezdeményezés hátszelet és támogatást érdemel, ami ennél értékesebb magatartásra, gondolkodásra ösztökél. Egy ideig úgy tűnt, a köztéri keresztekkel működik. Itt van ez a Jobbik, tele csupa izgága, amúgy meg jóravaló gyerekkel (jó, mondanak hülyeségeket, de majd csak kinövik), aktívkodnak pár hetet a köztéri keresztekkel karácsony környékén, végülis szép ez, végre valami, ami nem üzlet-, vagy kampányszagú.

Aztán valami változott: szerintünk nagyjából az, hogy a közcélú üzenetközvetítésből öncélú cirkusz lett. Hogy miért, az az alábbi képeken nagyon szépen látszik.

 

(a képek a jobbikos webes sajtóvilágból származnak, a legutóbbi vidéki keresztállításokat dokumentálják)

Talán nem is véletlen, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia eddig nem nagyon foglalkozott a témával, most viszont fontosnak tartotta, hogy elhatárolódjon - ld. az előzményeknél. Nézem, és alig értem a koncepciót, de tényleg úgy áll ott az a néhány bobi azzal a jobbikos transzparenssel, mintha egyenesen Novák Elődnek gyűjtené a kerületi kopogtatócédulát. Az első képen pedig harci zászlóval, bakanccsal kívánják érthetővé tenni a karácsony üzenetét. Úgy tán jobban érti a proli is, gondolom azért.

Lehet, hogy én nem vagyok kerek, de nekem a rohamosztagos sorfallal, pártzászlóval demonstrált kereszt advent idején nem gyengén zavaros. (Ha mondjuk köztéri kalodát avatnak így, az oké.) Mi több, az a benyomásom, hogy ezek ott hasonló mértékben buták, mint plázázó társaik, csak másként.

Mióta elszaladt a ló a Jobbikkal, képtelenek a legalapvetőbb megnyilvánulásaikat agresszivitás, túllihegés nélkül megoldani (ebbe a sorba tartozik Elnök Úr kényszeres "Adjon az Isten jóreggelt"-ezése).

De azért titokban nagyon várjuk húsvétkor a szent sírt, gázmaszkos gárdaőrizettel.

 

*a szerző tanú, gátőr

Cimkék: jobbik, karácsony

A Gárda nem trendi. A Rohamosztag igen. [+]

2009. december 10. 21:18 / Pelikán József

Korábban azt hittem, hogy a star wars kenyérpirító után nem ér meglepetés, ma azonban találkoztam az Adidas Stormtrooper®-rel.

Életem megváltozott.

(Különben Gyűrűk Urás Converse nem lesz? Én vennék, ha Frodó lenne rajt'.)

Cimkék: viccö, popkult

"Felesleges a Jobbikon rugózni", "Megint a jobbikot ekézitek, böeeee.", "Már megin' a jobbik, szánalmas."
(Arctalan, névtelen fórumozók a magyar világháló tetszőleges zugából)

Figyelem, időközben hihetetlen összefüggéseket találtunk, részletek legalul!!!

Bár bent mélyen erős meggyőződésünk, hogy a Jobbik nevű párt nemsoká 10 százalék körüli parlamenti párt lesz, mégsem vagyunk képesek komoly mikroelemzésekkel tűzdelt közéleti publicisztikát írni róluk, és ennek csak egyik oka, hogy nem vagyunk főállású náciorrontók, és nem csúsztatnak étkezési jegyet a Demos Magyarország Alapítványtól.

A fő ok az, hogy valahányszor elmerülünk a webről elérhető jobbikos médiabirodalomban, pár perc után számunkra is meglepő módon a bulvár által már sokszor kiváltott élettani jelenségeket vesszük észre magunkon; halmozott, erős felszólító igék és szokatlan szórendű tőmondatok által kiváltott bizsergetés, a buta képszerkesztés, ill. easy és advanced szint közti photoshopból olykor létrejövő félgiccs illusztrációk miatt keltett retinaingerencia - mindez átitatva átlag jobboldaliakat sértő mértékű jobboldalisággal. Ezért a jobbikos észrevételeinket a Pelikán szív Jobbik c. ismeretterjesztő/szórakoztató sorozatba tömörítjük.

Webes tallózónkban most Vona Gábor elnöki honlapját nézzük meg kicsit közelebbről. Le kell szögezni, hogy rég volt ilyen üdítő élményünk politikussal kapcsolatban, annyi apró humoros részlet és rejtett cukiság található a vonagabor.hu alatt. Kiemelten az „érdekességek" c. alpontot ajánljuk a „személyes" c. rovat alatt. A kedvenc ételek között máris leleplezhető a kis sunyi álnemzeti, mert milyen magyar radijobbos vezér az, aki echte szlovák juhtúrós sztrapacskával építi a führerkultuszt:

Építőleg tesszük hozzá, hogy a kedvenc márkánál a "minden magyar termék" elég gyenge, mert mi például ilyen keretek közt sem vállalnánk pl. a Kőbányai Sört. A kedvenc zenéknél ajánljuk Elnök Úr figyelméba a Come on death c. kevésbé ismert Nirvana számot. Néhány sor a szövegből:

Deaaaaaaaath, deaaaaaath, deaaaaaaaaath, deaaaaaaaaaaath
Come on death, come on death, come on death, come on death
Surly, surly, surly, surly

Végezetül hozzátesszük, hogy a "főzni is tudok" kategóriában a "görög saláta" paradoxon, a táncra vonatkozó kitétel melletti szmájlizás cukin trendi, az óvodai jelmezekkel kapcsolatban pedig ezúton szólítjuk fel Magyarország összes tényfeltáró újságíróját, hogy repüljön rá a témára, mert igen magas összeget vagyunk hajlandók szánni a négyéves, gombának öltözött Vona Gábort ábárzoló fotó előkerítéséért. (Ugyanez érvényes a csillagháborús hősös variációra is.)

 

Újabb fejlemény:

A Vona-Boss-sejtés
Szórakozott gátőrként addig fúrt ez a dolog Vona Gáborral és a Hugo Boss divatcéggel, hogy csak belebotlottam az angol wikipedián a cég történetébe, mely minden 168Óra/Stop.hu publicisztika álma: Hugo Ferdinand Boss (1885 - 1948) azóta világhíressé lett német cége volt ugyanis az a becses vállalat, mely 1933-tól a Harmadik Birodalom elsőszámú egyenruha-szállítója lett. Bizony, tőlük származott az SS, az SA, a Hitlerjugend és az összes többi számottevő náci szervezet ruházata. Sőt, maga Hugo Boss már 1931-től a Náci Párt tagja volt. (Mindez angolul itt elolvasható.) Vona helyében én óvatos lennék ezzel a Boss-os dologgal, egyúttal innen üzenem minden zsidó származású yuppie-nak, aki Hugo Boss termékekben feszít, hogy legközelebb legalább ne a fekete inget válassza.

Cimkék: jobbik, belpol

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Twitter

Olvassuk

Nincsenek linkek

Cimkék

ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

Komáljuk

  • igen.hu – radikálisan mérsékelt
  • IgenHír.hu
  • Mandiner
  • Ne találjuk ki Magyarországot!
  • Csodaszarvas folyóirat
  • Kommentár.info
  • Monarchista

© 2008-2017, IGEN