Fontolva haladó

Kranjska Gora, orosz emlékhely

A bevezető rész utáni első érdemben tárgyalt állomás Kranjska Gora, Szlovéniávan (Felső-Krajna tartomány). A beszámolófolyam tehát keletről nyugtra halad, pontosan az egykori front mozgásának megfelelően (vö. Isonzótól Piavéig). Íme K.Gora és Kobarid (vagyis Caporetto, a következő beszámoló színhelye) térképen szemléltetve:

Kranjska Gorához közel esik a képeken látható emlékhely. Meredek hegyi úton lehet megközelíteni kocsival, de állítólag megáll a közelben távolsági buszjárat is.

Az első világháború alatt a környék az olasz front felé mozgó katonai alakulatok stratégiai csomópontja volt. 1915 és 1916 között az osztrák hadvezetés mintegy 10 000 orosz hadifoglyot vezényelt ide, hogy utat építsenek Krajnska Gorától Mojstrovka (Vršič) hegyén keresztül Trenta irányába. 1916 márciusában váratlan katasztrófa történt: egy lavinasorozat száznál is több hadifoglyot sodort el őreikkel együtt. Rájuk és a nehéz fizikai munkában megnyomorodott más katonákra emlékeztet ez a hely (ahol egyébként már 1917-ben mementót emeltek túlélő oroszok).

Persze van tovább is >>>>>>

Balogh Viktor cikke

Elzárt gázcsapok, a MOL felzabálásáról suttogó külügyi szakértők - Putyingrádban úgy tűnik, mindig adnak okot a káeurópai aggodalomra. Vendégszerzőnket arra kértük, segítsen közelebb kerülni az orosz birodalmi gondolkodás megfejtéséhez.

Három dolgot nem lehet tenni Oroszországgal: legyőzni, leírni és manipulálni. Mindhárom oka ugyanaz a tény: nincs az a roppant torok, amelybe Oroszország beleférne.

- Apáink lusták voltak melegebb, déli országokat hódítani, ez meg itt volt, nem kellett a kutyának se... - vélekedik az orosz ember. Szibéria területének kétharmada érintetlen őserdő: tajga és láp. Négyzetkilométerek százezrein medvén, farkason, meg hüvelykujjnyi szúnyogokon kívül soha senki nem járt.

1

Kijevben, a kollégiumban, a szomszéd szobában szibériai srácok laktak. Amikor megérkeztek a vakációról, háromliteres dunsztos-üvegekben pakolták ki a piros kaviárt, literesekben meg a feketét. Mi időnként besétáltunk és evőkanállal merítettünk belőle a vajaskenyérre. Egyikük egyszer kiment az apjával valami erdei kalyibába két-három hétre fát vágni. Süket csend honolt a fák közt, a ködös ingovány felett furcsa szag terjengett. Nem sokat foglalkoztak vele, elszívták a cigarettát, a csikket maguk mögé hajították, majd előrebuktak a hátukba vágó forróságtól. Több hektár erdő gyulladt fel, mert a talajból lobbanékony gőz és gáz szivárgott, ki tudja, mióta...

Persze van tovább is >>>>>>

Cimkék: külpol, orosz

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Twitter

  • Fontolva Haladó: "Oláh Ibolya összeomlott, a napokban a Szabad Földnek adott interjújában elárulta: pszichiátriai kezelés alatt áll" #szabadfold (2012.5.17 20:31)
  • Fontolva Haladó: Funfacts: Szerbia adóssága márciusban másodpercenként 104 euróval nőtt (via MTI) (2012.5.17 15:19)
  • Fontolva Haladó: A mai napról tényleg csak ennyit lehet elmondani: http://t.co/FtzlPPby (2012.5.16 21:27)
  • Fontolva Haladó: @fontolvahalado @dzsokijujing ami szemétség, és káeurópaiu megoldás, nem jellemzően nem maffiózóizmus, hanem taktika és stronger dog fucks (2012.5.15 08:27)
  • Fontolva Haladó: @dzsokijujing Dumáltam hozzáértőkkel, és baromi sokszor azért nyer a Közgép, mert alvállakozói rendszerben beviszi maga alá a konkurenciát. (2012.5.15 08:25)

Olvassuk

Cimkék

Caritas in Veritate (3), FHstreetart (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), critical mass (2), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), kommentár (8), kommunizmus (2), képek (2), külpol (8), külügy (3), lmp (2), magyar koratörténet (3), magyarellenesség (3), magyarság (10), marx (2), mdf (6), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), másság (2), média (6), művészet (4), nyaralo (6), nácik (2), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), trianon (3), történelem (16), ukrajna (2), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), választás (3), választás2010 (4), válság (5), web (2), zöld pardon (2), életvezetés (2), évforduló (6), ökoharcos (3), ünnep (3)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

Komáljuk

  • igen.hu – radikálisan mérsékelt
  • IgenHír.hu
  • Mandiner
  • Ne találjuk ki Magyarországot!
  • Csodaszarvas folyóirat
  • Kommentár.info
  • Monarchista

© 2008-2012, IGEN