Fontolva haladó

A nap kérdése

Monte Grappa - képekben

Ha a sors, valamint a TIM Italia mobilinternet-szolgáltató is úgy akarja, jelen írással egy kb. 7-10 bejegyzésből álló sorozatot indítok a Fontolva Haladó blog Fontolva Nyaraló szekciójának exklúzív kiadásában. Célom bemutatni az Olaszország-szerte fellelhető első világháborús emlékeket, melyeket alkalmam volt közelről látni. Első kézből, Észak-Olaszország Veneto tartományából, Fonte városából. Az is kiderül majd, mi az a schioppettino.

Nulladik (illetve számozás szerint már az első) pont a Mandiner híroldalán megjelent tudósítás Monte Grappa világháborús megemlékezéséről, melyet rögtön a ceremónia után írtam.

Elesett hőseink nyomában - az ismeretlen Monte Grappa

Először hangzott el magyar miniszteri köszöntő Észak-Olaszország egyik legjelentősebb első világháborús kegyhelyén vasárnap. Monte Grappa megemlékezései évtizedek óta nemzetközi keretek között rendszeresek, sziklái alatt több ezer magyar katona maradványa nyugszik, neve mégis ismeretlen idehaza. Helyszíni riport Fontéból, Olaszországból.>>> (alább már csak képek)

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Borbás Barnabás, Mőcsényi Miklós

A sorozat többi része itt olvasható!

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás.

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Küldés

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Twitter

  • Borbás Barna: X: Miért van vége az emberiségnek? Y: Amiért a büfében január 18-án jeget tesznek a limonádéba, azért van vége az emberiségnek. (2020.1.18 18:44)
  • Borbás Barna: Ismét jelentkezik régóta méltatlanul hanyagolt rovatunk, a Celebfeljelentő: Vona Gábor felesége társaságában a Móri… https://t.co/vAGXGpqDl3 (2020.1.18 11:01)
  • Borbás Barna: Decemberben 42 év filmes történetét zárta le Disney-Lucasfilm, ezért a HetiVálasz aktuális adását a világ egyik leg… https://t.co/H0gcT6Ig9W (2020.1.16 09:26)
  • Borbás Barna: @pappzol Megnézted? (2020.1.14 23:07)
  • Borbás Barna: A héten ötödik adásához érkezik online rádiónk, a HetiVálasz. Örömmel jelentjük, hogy elérhetőségünket megsokszoroz… https://t.co/Q184RMMygP (2020.1.14 18:19)

Olvassuk

Nincsenek linkek

Cimkék

ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

Komáljuk

  • igen.hu – radikálisan mérsékelt
  • IgenHír.hu
  • Mandiner
  • Ne találjuk ki Magyarországot!
  • Csodaszarvas folyóirat
  • Kommentár.info
  • Monarchista

© 2008-2020, IGEN