Fontolva haladó

Pont ma 150 évvel ezelőtt, 1859. szeptember 30-án az erdélyi Kisbacon született a nagy mesemondó és újságíró, Benedek Elek. 1929-es haláláig volt Szabadelvű párti és Nemzeti párti képviselő, néprajzi gyűjtő, a Magyarság, a Magyar Világ, Magyar Kritika, a Nemzeti Iskola, és a Néptanítók Lapjának szeresztője. A trianoni diktátum után visszaköltözik szülőfalujába (ahol amúgy még az 1992-es összeíráskor is 557 lakosából csak egy vallotta magát 1 románnak) és a Cimbora c. gyereklap szerkesztője lesz 1922-től haláláig. Egyébként utóbbi lap első évfolyama pdf-ben le is tölthető.

Az alkalomból emlékkiállítás nyílt szeptember 4-én, a budai Várnegyed Galériában. Az október 3-ig látható tárlaton fényképek, cikkek, mesék, könyvek idézik fel Benedek Elek életútját.

Jé, elmegy az egyik kedvencem.

Lehet, hogy csak nekem perverzióm néha kampányszerűen elolvasni az összes vállgazd., gazd.pol. és pol.gazd. cikket a magyar sajtóban, és csak ezért tudom, kicsoda az a Felcsuti Péter, ám meggyőződésem, hogy e nevet mindenkinek ismernie kell, és jelenleg az utolsó pillanatokban vagyunk, hogy még egyszer jól megnézzük magunknak. Ez a Felcsuti ugyanis 2008 májusától most szeptember közepéig a Bankszövetség elnöke volt, vagyis 44 pénzintézeten ült egyszerre, ami elég nagy hátsót feltételez.

Az említett kapitalista hátsó mögött viszont bonyolult személyiség rejtőzik. Azóta figyelem a figurát, mióta egyszer majdnem kiesett a HVG a kezemből, méghozzá az a szám, melynek méltán híres Portré c. rovatát az ő fejével és mondataival töltötték meg (2008. május 9.), olyan nagyokat és vereteseket mondott ugyanis. Előre szólok, hogy ebben az emberben minden megvan, amit a félresiklott rendszerváltásban és piacokon pöffeszkedő ex-kommunistákban utálni lehet. Nézzünk pár jobb mondatot!

„Szüleim már a háború előtt a kommunista párt tagjai voltak, aktív ellenállóként részt vettek például a Gömbös-szobor felrobbantásában és nyilasverésekben. Ezekre a mai napig is nagyon büszke vagyok. Erősen baloldali nevelést kaptam, például 1956 nálunk nem volt se forradalom, se szabadságharc"

Micsoda karakán egy pali ez: robbantás, verés és büszkeség egy lapon. Peti, kemény vagy, mint a kád széle. Azt nem tudom, hogy mi a settenkedős francot taníthattak a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (ahol persze FP is végzett), hogy ezek a huszonnégy karátos, nyilasverő tagozatos kommunisták egy másodperc alatt a magyar kapitalizmus vezetőivé is bírtak válni. Ennyire azért nem lehet senki sokoldalú.

„Ott van Fekete János azon szűk körű válogatottjában, amelynek évi rendes küldetése a népgazdaság teremtette deficitek külföldi hitelekből történő «kezelése». Teljesítményét 1987-ben főosztályvezető-helyettesi beosztás is igazolja (...)"

Anno itt került elő a kérdés először, hogy mi a tökömért nem vitték ki asztalostul az ilyet a szoborparkba 1990-ben. Egy ideig szokásom volt mérsékeltkedni és leszerelni a módszerváltásozókat, meg a gengszterváltásozókat, („jajj, hát azért mennyi mindent köszönhetünk", meg „egyrésztmásrészt") de mára az ilyen Felcsutik miatt rohadtul kezdenek fogyni az érveim.

„(...) mikor beléptem a munkásőrök közé, bizony nem tudtam, hová kerültem, nem érdekelt semmi fegyverrel kapcsolatos tevékenység. Egy volt csak a lényeges, ez volt a kapu, hogy párttag lehessek. Engem pedig izgatott a politika, és voltak közéleti ambícióim, és azt is gondoltam, hogy ezeket a legjobban a párton belül tudom kiélni. Mellesleg nem is volt ez akkora butaság, sokan gondolták velem együtt, hogy a rendszer javítható. Ha nem így lett volna, nem születtek volna reformkörök..."

Szedjük gyorsan össze: ex-kommunista, bank guru, '56-tagadó, és mint a fenti cizellált megfogalmazásból kihámozható: karrierista ex-munkásőr. A „rendszer javítható" felütést elkönyveljük a többi hasonló személyiség hasonló nagy mondása közé, melyeket valahányszor lajstromba veszünk, világos lesz, hogy itt tulajdonképpen mindenki belülről bomlasztotta a rendszert, a Megyón át a Felcsutiig, arról szólt már az egész nyolcvanas évek. Horn Gyulával kapcsolatban például már ott tartunk, hogy '56-ban mindkét oldalon harcolt egy kicsit, végülis nem lehetett tudni, ki győz.

Természetesen a Gyurcsány-kurzus három évvel ezelőtt Felcsutit is kitüntette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével.

Summa, ettől a nagyformátumú személyiségtől búcsúzik most a Bankszövetség. A Heti Válasz szerint amúgy azért, mert a szövetség tagjainak elege lett belőle, mert túl engedékeny álláspontot képviselt a felügyelettel szemben és arra akarta rávenni a többieket, hogy hódoljanak be a Bajnai-kabinet törekvéseinek. Csupa szép dolog ez.

Nagyon újra kéne gondolni azt a bizonyos mesét a kutyákról meg a kutyákból lett szalonnákról.

*a szerző tanú, gátőr

Mindig csodáltam azokat, akiknek pótolhatatlan karakter-hang adatott. Marha hülyén hangzik ez, nem találtam rá jobb szót; szóval vannak emberek (valahogy úgy láttam, legtöbben férfiak, de persze biztosan nők is), akik már azzal képesek alakítani környezetüket és magukra irányítani a figyelmet, hogy megszólalnak. Akiktől minden szó úgy zeng, hogy az egyből megjegyezhető, senki mással össze nem téveszthető. Ha csak egyszer láttad és hallottad, az arcot elfelejtheted, de a hangját nehezen. - Szerencsés esetben az illető mondjuk magyar színész, akit tömegek ismernek és legtöbben elsősorban a hangjáról ismerik. Nekem ilyen Sinkovits Imre, vagy mondjuk az ízesen bazdmegolás veteránja, Dörner György. De biztos lehetne még sorolni.

Ilyen hang a fejemben Bujtor Istváné is. Legyen akár Bud Spencer, vagy Ötvös Csöpi vagy Sándor Mátyás. (Tényleg, vajon miért van az, hogy sokan vagyunk, akik reflexből kapcsoljuk el a Spencer-filmet a tévében, ha valamilyen újraszinkronizált verzióban nem az örökbecsű hangon szólal meg?) Minden különösebb máz, vagy tiszteletkör nélkül: Bujtor tényleg különleges és pótolhatatlan karakter marad. Amúgy nem tartom sokra a YouTube-mixekkel elintézett webes mementókat, de hirtelen nem tudtam jobbat. Néhány jelenet, amit a napokban rajtam kívül is sokan keresnek.

Persze van tovább is >>>>>>

forrás: index.hu

Kedden (szept.22.) ismét CM. Az alábbi interjút idén április 19-én, a legutóbbi hivatalos felvonulás után készítettem az IgenHír magazinba. Bár egy ideje résztvevőként nem közösködöm velük, mert az én bringámat évekkel ezelőtt ellopták, mégis minden tiszteletem az övék, még akkor is, ha valóban igaz, hogy sokan közülük képtelenek normálisan közlekedni. A főszervezőről, Kürti Gáborról azt kell tudni, hogy ünnepelt népvezérség helyett évek óta a háttérből tereli a bringások megmozdulásait, hétköznapjait pedig a Hajtás Pajtás Futárszolgálat ügyvezetésével tölti. Mindemellett az LMP-s listán való szereplése megbocsátható.

- Kritikus már a tömeg?
Még nem, de hihetetlenül sokan vannak, immár ütőképes a tömeg. Ha már itt tartunk, hadd mondjam el, hogy nincs szükség sokra, szerintem a csatát kb. tavaly ősszel nyertük meg. Bár azóta is folyamatosan rakunk és rakunk rá, érezni a városban, hogy működik a dolog, terjed a bringázás - ehhez mi már csak hozzátenni tudunk.

- Hogyan értékeled, miben volt más ez a mostani?
Nem volt más. Az utóbbi időben nem nagyon változik. Inkább a közös vonás a lényeg: ez a sok ember egymásért jön el, rég nem önmagában a CM sikeréért, vagy azért, mert elhitt nekünk valamit. Legtöbbüket valószínűleg a padtársa, vagy a munkatársa hívott, és neki hitte el, hogy érdemes. Mert látja, hogy aki bringával megy, gyorsabban van a munkahelyén, és nem nyomorog a buszon, vagy a dugóban.

- Kétségtelen: önjárónak tűnik a dolog.
Igen, a Critical Mass rég kicsúszott a kezünkből. Érezni lehet, hogy olyan emberek kerekeznek szerte a városban, akiket távolról sem mi ültettünk bringára. Biztos, hogy ez már nem egy szubkultúra szokása: kőművestől a menedzserig rengeteg fajta figurát látsz két keréken.

- Emellett azért vannak állandó, időről időre pedig valamilyen témához kapcsolódó követeléseitek. Mégis mi a CM: társadalmi, politikai tett, vagy hangulatos, egynapos felfordulás?
Először az volt a taktikánk, mint minden civil szervezetnek: odafordultunk a politikusok felé, és megmondtuk, hogy akarunk valamit. Ők pedig azonnal megígértek mindent, mert látták, hogy állnak mögöttünk. Telt az idő, és a sok ígéretnek persze a tízede sem teljesült. Rájöttünk, hogy nem fogunk ezzel szórakozni, mert túl sok energiát visz el, és ha belefolyunk a politikai egyensúlyozásba, az minket is kikészít. Így most a politikának háttal, a bringások felé figyelünk, és csak a tömegre koncentrálunk. Mert bár úgyis tudsz tüzet rakni, hogy a rönköt gyújtogatod gyufával, de sokkal jobban megy, ha felöntöd benzinnel, aztán belobbantod.

- Kemény hasonlat egy biciklistától.
Igen, de így működik, mert ha már azt látod, hogy az utca a hétköznapokon tele van bringákkal, akkor vissza lehet fordulni a politika felé: mert már nem a mi, vagy egy felvonulás dolga, hanem társadalmi igény lesz belőle. Demszky Gábor korábban széttárta kezét, és azt mondta: minek építsünk biciklis utakat, amikor üresek? Néhány évvel ezelőtt talán mondhatta is. Manapság tele vannak a bringatárolók, főleg egyetemek környékén szabad kerítésekhez is láncolják a cuccot, annyira nincs hely.

- Multik, vagy a piac más szereplői nem környékeznek meg?
Folyamatosan, és egyre többen. Volt már olyan cég, aki több 10 millió forintot adott volna, ha kapcsolhatja a nevét a CM-hez. Mi viszont mondtuk, hogy nem fogadjuk el, mert az az ügy elárulása lenne. Ezt a marketingigazgató addig nem hitte el, amíg le nem írtuk levélben is. Pedig ebben a dologban ilyen módon semmi pénz nem mozoghat, mert azonnal hiteltelenné tenné.

Magyar protokonzervatívok, más szóval őskonzervatívok: a Kommentár aktuális számában Szűcs Zoltán Gábor irodalom- és politikatörténész a francia forradalommal kapcsolatos, azt közvetlenül követő idők magyar reakcióit kutatja. Négy szerző (Bárány Péter, Döme Károly, Decsy Sámuel és [az Sz.P.S. monogram mögött feltételezhető] Szemere Albert) irományain és fordításain keresztül olyan gondolkodó réteg körvonalazódik az olvasó előtt, mely már a korban (például) "Frantzia Rémiő Lárma" kifejezéssel illeti a forradalom eseményeit, és már a felvilágosodás korai kritikáját is megfogalmazza („De ollyan meg-világosodástól, a' minőről itt van a' szó, ollyantól, a' minő most Frantzia-Országot ragyogtatja, Isten őrizzen téged, édes Hazám!"). Jó cikk, ajánljuk olvasásra (bár kissé többször szerepel benne a diskurzus szó, mint kéne). Ajánljuk még Csák János - Mike Károly - Szalai Ákos: A szeretet társadalmi tanítása - Javaslat XVI. Benedek pápa Caritas in veritate enciklikájának értelmezésére c. cikkét is, de hát ezt blogunkról idézi a folyóirat is.

Kiindulópontunk egy 1795-ben megjelent, a francia forradalom ellen írt politikai röpirat lesz, amelyet az Sz. P. S. monogram mögé rejtőző fordító német eredetiből ültetett át magyarra, azzal a kimondott céllal, hogy a köznépet felvilágosítsa a franciaországi események valódi természetét illetően, és ha nem is egy Burke vagy Rehberg műveinek színvonalán kifejtve, mégis magyarul is hozzáférhetővé tegye gondolataikat. Hogy ilyen forradalomellenes röpiratok tucatszám keletkeztek az 1790-es évek közepétől, az régóta jól ismert tény a hazai történeti irodalomban, de mindezidáig viszonylag csekély figyelmet szenteltek neki. E jelenség magyarázatát abban lelhetjük fel, hogy a szakirodalom általában a jozefinizmust és az 1790-es évek nemesi reformmozgalmait a reformkortól elválasztó évtizedeket a reakció, a „cenzúrázott Magyarország" vagy az önmagát túlélt rendi politika lassú hanyatlásának koraként fogta fel.

A teljes cikk a Kommentár aktuális számában olvasható, netes változata pedig itt elérhető.

Mai programunk az lesz, hogy szlovák és magyar pontokat nézegetünk, mert ha a két ország közti párbeszéd alatt eddig termelt pontokat mondjuk nemzeti céltartalékra (esetleg sörre) válthatnánk, akkor nagyon jó lenne nekünk. Múlt csütörtökön megint termelt a magyar-szlovák ponttermelő, nem is keveset, tizenegy pontot. Ennek mi is nagyon örülnénk, ha azt látnánk, hogy az ilyen elfogadott pontcsomag után letöltendő börtönbüntetéseket, törvénymódosításokat esetleg részleges határrevíziót osztogatnának, de hát ugye nem.

Pontok jönnek, pontok mennek, de helyzet kevéssé változik. A kutya ugat, a karaván halad. Alább először megnézhető a 2008. november 15-én tartott Gyurcsány-Fico találkozó pontgyűjteménye, majd a múlt csütörtöki Bajnai-Fico találkozó pontgyűjteménye.

1.  A nyilatkozat aláírói sürgetik a szélsőséges megnyilvánulások és ideológiák elleni fellépést.

2. A nyilatkozat aláírói megerősítik a nemzeti kisebbségek kulturális és etnikai önazonosságának megőrzése melletti elkötelezettségüket.

3. A nyilatkozat aláírói kifejezik meggyőződésüket a szlovák-magyar jószomszédi kapcsolatok fenntartásának szükségességéről.

4. A nyilatkozat aláírói megerősítik a közös határ menti együttműködés fejlesztésére irányuló szándékukat.

Ha én külügyminiszter lennék, időnként azért egy-egy elnöki kitiltás után berendelném a szőnyeg szélére azt a szlovák-magyar diplomáciai iratok megfogalmazásáért felelős független szaktanácsadót, aki a „jószomszédság", vagy az „együttműködés" szavakat találta megfelelőnek néhány hónappal korábban. Vagy ha már poénkodunk, akkor ilyeneket is bele lehetne csempészni, hogy A nyilatkozat aláírói megerősítik a sztrapacska szlováksága és a gulyás magyarsága melletti elkötelezettségüket. (Szlovák nyelvre lép, hanyatt lök.)

Nézzük a múlt csütörtöki pontokat.

1. Magyarország és Szlovákia közös érdeke a köztük lévő politikai feszültség enyhítése, mely az elmúlt pár hétben néhány aggasztó fejlemény táptalajául szolgált. [...]

2. [...] Magyarország és Szlovákia miniszterelnökei élni kívánnak az együttműködés minden rendelkezésre álló formájával és eszközével, beleértve a kormányfői szintű további kapcsolattartást is, megelőzendő bármi olyan lépést, ami negatívan befolyásolhatná a kétoldalú kapcsolatokat.

3. Magyarország és Szlovákia miniszterelnökei - fenntartva saját véleményüket a kérdés jogi aspektusára vonatkozóan - sajnálkozásukat fejezik ki Sólyom László a Magyar Köztársaság elnöke 2009. augusztus 21-i, Révkomáromba (Komarno) tervezett látogatásának körülményei miatt. Hasonló helyzetek kialakulásának megelőzése végett a Felek felkérik szakértőiket, hogy közösen dolgozzanak ki egy javaslatcsomagot a jövőre vonatkozóan. [...]

4. Magyarország és Szlovákia miniszterelnökei megerősítik a Magyar és a Szlovák Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalását a Szlovákiában és Magyarországon élő nemzeti kisebbségek tagjai jogainak tiszteletben tartására és biztosítására, csakúgy, mint az 1995-ben Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között 1995-ben aláírt Jószomszédi Kapcsolatokról és Baráti Együttműködésről Szóló Szerződésben vállalt kötelezettségeiket.

5. A két Fél elfogadja az EBESZ Kisebbségügyi Főbiztosának minden ajánlását a Szlovák Köztársaság államnyelvtörvényének módosítására vonatkozóan és üdvözli a Kisebbségi Főbiztos szándékát, hogy aktív közreműködő és megfigyelő szerepet játsszon ajánlásainak megvalósítása során mindvégig. [...]

6.A miniszterelnökök 2008. novemberi, révkomáromi (Komarno) találkozóján aláírt közös nyilatkozat tartalmát megerősítve a Felek megállapodnak, hogy határozott intézkedéseket tesznek a szélsőséges jelenségekkel és csoportokkal szemben, fellépnek az idegengyűlölet, az intolerancia, a sovinizmus és a nacionalizmus, az erőszak minden megjelenési formájával, valamint azok más országokba irányuló exportjával szemben. [...]A Felek megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a fenti feladatok ellátására közös rendőrségi munkacsoportot állítsanak fel két hónapon belül.

7. A Felek megerősítik szándékukat a 2007. júniusi magyar-szlovák miniszterelnöki találkozón elfogadott 14 pontos cselekvési terv végrehajtásának felgyorsítására. E cselekvési terv közös céljainak teljes körű megvalósítása érdekében a még hátralévő közös munka menetrendjét a két kormány 2009. szeptember 30-ig kijelölésre kerülő tagja dolgozza ki.

8. A miniszterelnökök aláhúzták a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság közötti Jószomszédi Kapcsolatokról és Baráti Együttműködésről Szóló Szerződés végrehajtására létrehozott összes vegyesbizottság újbóli összehívásának szükségességét abból a célból, hogy a két kormány jövőbeli együttes ülésének lehetőségét, előfeltételeit és céljait feltárják.

9. A Felek Magyar-Szlovák Együttműködési Tanácsot állítanak fel, egy nem politikai független tanácsadó testületet, a két ország közötti együttműködés erősítésének céljával. [...]

10. A fenti politikai célok és a Magyar-Szlovák Alapszerződés szellemében, az európai értékekkel összhangban a miniszterelnökök megegyeztek, hogy megbízzák külügyminisztereiket: készítsenek számukra egy kibővített együttműködési csomagot 2 hónapon belül. A csomag többek között az alábbiakat tartalmazza:
- A Magyar-Szlovák Együttműködési Tanács és a Magyar-Szlovák Együttműködési Alap részletei;
- A két ország energiabiztonságát érintő együttműködési projektek listája;
- A közúti és vasúti összeköttetés fejlesztésének menetrendje;
- A Duna és Ipoly folyókon tervezett új hidakról szóló keretmegállapodás;
- A határmenti régiókban a munkanélküliség csökkentésére irányuló közös intézkedéscsomagok;
- Az előkészítés alatt álló közös történelem tankönyv használata, és a közös történelmi kutatások folytatása
- A mindkét állam számára kihívást jelentő roma integráció erősítésének együttműködési terve;

11. Magyarország és Szlovákia miniszterelnökei megegyeztek, hogy védnökséget vállalnak a Magyar és a Szlovák Köztársaság között Párizsban, 1995. március 19-én aláírt, a Jószomszédi Kapcsolatokról és Baráti Együttműködésről Szóló Szerződés megkötésének 15. évfordulója méltó megemlékezésére.

Ez a nemzeti tizenegy tényleg jóval több, mint a Gyurcs. négyese volt. Persze ha ismétlődéseket keresünk, akkor a jövő itt sem valami bíztató. A diplomáciai pontok kizárólag betartás és be nem tartás koordinátarendszerében értelmezhetők - ebből a szempontból valahogy beljebb kell kerülnünk, mint eddig bármikor. Különben kész is a nemzetközileg elismert magyar közröhej. Állíthatunk neki valami allegorikus szobrot, vagy nem is tudom.

A napokban a magyar sajtót is körbejárta a hír, hogy Fico miniszterelnök egy neki nem tetsző karikatúra miatt perli a SME című napilapot. A rajzot (fent) ezennel újraközöljük. (Részletek és értelmezés itt.) Beeeee!!!!!

Nem tudom, mondtam-e már, hogy Geszti Péter a kollektív magyar alkotóképesség ködlovagja, a szervező ötletember, akinek már az óvodában is kreativitás volt a jele; rapper, zenész, reklámszakember, tanácsadó, civil mozgalmár, vállalkozó - félig ember, félig gép. Az ilyet egy országban megbecsülik: átengedik a teret, hadd játsszon, néha csurgatnak neki egy kis pénzt, és a végén írnak neki néhány szép kritikát, hogy legközelebb is legyen kedve kreatívnak lenni.

Igyekszem is figyelni a munkáit: kétségtelen, hogy szorgalomból, sokoldalúságból nem kevés szorult bele. (A pénzügyi háttérhez nyilván kellett egy SZDSZ is a tűzközelben, aztán mondjuk Várhegyi Attila, de a bűnözőket most inkább hagyjuk.) Viszont azt is nehéz vitatni, hogy Geszti Péter rendre a kreativitás könnyebbik végét fogja meg, hiszen ötletei között eredeti nem sok van: az Oláh Ibolyás Magyarország c. dal pl. egy az egyben René Dupéré zeneszerző korábbi találmánya (vesd össze: íme az eredeti, Alegria címmel, majd a mi dalunk, kicsit később), a Nemzeti Vágta a sienai palio honosítása, de a plakátkiállítások rendezésében sem voltunk úttörők, habár ott ugye nem a forma a lényeg, hanem a téma és a tartalom.

Azt senki sem mondta, hogy az említett dolgok nem jók, vagy nem szórakoztatók, de olyan jelzőket, mint "újdonság", "kreatív" nem nagyon aggatnék rájuk. A Gesztivel szimpatizáló körök általában azzal érvelnek, hogy "fikázni könnyű, alkotni nehéz" (na ja, "másolni könnyű, eredetinek lenni nehéz"), meg hogy általában az @®© munkája friss, igényes művészetet jelent. (Ez az igényes szó nekem mindig gyanús, de azóta kb. értem, amióta Nagy Feró megmagyarázta: : "Amíg sikerünk van és a közönség ért minket, addig nincs baj. Ha már nem lesz sikerünk, és a közönség sem ért, akkor majd azt mondjuk, hogy igényes rockzenét játszunk.")

Ilyesmiken gondolkodtam az aktuális plakátkiállítás után (2009-es téma: Restart, újratervezés - mármint gondolom a gazd.válság, 20 éves rendszerváltás, 10 éves köztéri plakátmúzeum után), ahol szokás szerint csomó középszerű munka mellett volt néhány nagyon jó és kifejező kép, az erőltetett ötletek mellett nem egy gondolkodtató, építő hozzászólást jelentő darab is. Szerintem megint nem a jobbakat díjazták - de inkább szemlézzünk párat. (Saját fotók + webről összeszedett maradék.)

Nekem ez volt a fődíjas. Témaválasztásában, egyszerűségében, üzenetében. Szerintem zseniális.

Persze van tovább is >>>>>>

Miután egészen szombat délelőttig folyamatos rezgetőfrász kerülgetett az "ugyan nem értek egyet, de ott leszek" típusú gay pride-os publicisztikáktól (háhh, egyszer vonuljon már ki a rengeteg egyet nem értő ultramérsékelt szabadelvű, mondjuk egy nyelvtörvény elleni tüntire, vagy akármilyen kulturáltabb ötvenhatos emlékmenetre), egyre büszkébb lettem, hogy vasárnap a komáromi botrányszobornál tehetem oda magam. Mármint botrány, ami az augusztus huszonegyedikei szlovák viselkedést illeti; még örültünk, hogy nekünk lehetett azt, amit Sólyom Lászlónak néhány hete nem (mondjuk beszédet nem akartunk mondani).

Ha mást nem, akkor annyit sikerült elérni szlovák oldalon, hogy a szobor rögtönzött zarándokhellyé váljon: ott jártunkkor kb. 25-30 percet töltöttünk el a térnek azon a részén, ezalatt négy kisebb magyar csoport fordult meg kocsival, fényképezte le magát, majd állt tovább sietve. Megállapítom, hogy a mű (Győrfi Lajos munkája - ld. még pl. a pesti srác szobra a Corvin közben) méltóságteljes, alapos munka (ugyan néhol a felületkezelése durva, darabos), számos rejtett szimbólummal. Például nyilván nem véletlen, hogy István a hármas halom-kettőskereszt jelképet hordozza a kezében tartott zászlón; ha már egyszer az történetileg nem stimmelhet (a kettős kereszt III. Béla korából, a hármas halom V. István korából ismert először), tippünk szerint annyit akar sugallni, hogy Istvánt akár lehet magyar-szlovák közös királynak is tekinteni, mint ahogy a két szimbólum mindkét állam címerében megvan. Bár nyújtózni kell hozzá, de az is észrevehető, hogy kardhüvelyt többek közt egy országalma is díszíti, valamint (ennek észrevételéhez már tényleg idő kell) a király palástját nyak-magasságban egy turult ábrázoló csat fogja össze. Utóbbihoz láthatóan a Karos-Eperjesszögi sír lelete szolgált mintául. Ezeket bírtuk észrevenni.

Így néz ki a legelőnyösebb oldalról. Amúgy Lúdpiac téren áll, kb. 1 km-re a határtól, a főút mellett, nem lehet eltéveszteni. (Az is Lúdpiac tér, ami az útról balra van, de ez ne zavarjon meg senkit.)

Persze van tovább is >>>>>>

Lemaradóknak:
1. Whoopi Goldberg videoüzenetben támogatja a Budapest Pride résztvevőit

2. A ratyiparádé megakadályozásával kezdődik a "harcias ősz"

Bár az Úr látja perverz lelkünket, hogy annyi sok év után még mindig jól szórakozunk az antifasisztákok vs. jobbikos fundik egymásnak feszülésén, bent mélyen tudjuk, hogy nekünk mégis akkor a legjobb, ha valami olyan tényező rak rendet a hazai neoprimitív közéleti vidámparkban, mely sem az egykori Árpád-vonalat, sem a gettó felszabadítást sem kívánja újrajátszani Budapest utcáin. És mivel köztudott, hogy a balhét kizáró tényezők közt legalább olyan erős a borult, taknyos hideg idő, mint az, hogy Budán történjen, így erős a gyanú, hogy ma a közlekedési dugókat leszámítva átlagos szombatunk lesz. (Hidegben sem félmeztelenül diszkózni, sem dobálózni nem jó.) - háhh, nem jött be hagyjuk is.

Tipp: a továbbiakban javaslatunk a nyugtalanságra hajlamos homároknak, titkosilonáknak és tranyóknak, hogy felvonulásukat (mondjuk) január másodikára időzítsék, (mondjuk) egy budai külkerületben, minden tényezőt biztosítva a nyugodt meneteléshez.

"Örültünk a rendszerváltásnak, mert azt hittük, hogy addig a jó volt elnyomva.
Hát nem; a szar kavarodott fel."
(Hobó interjú, 2008. szeptember 18.)

Szeptember harmadika amellett, hogy a katari emirátus nemzeti ünnepe (respect!) itthon is piros betűs nap - úgy halványabban, némely naptárban: ez itten az MDF megalakulásának (mármint párttá alakulásának) napja, második lakiteleki találkozó, 400 fős dzsembori a kertek alatt. (Megjegyzés: itt mindig lánglelkűen beszélgető ellenzéki értelmiségieket vetít a szépítő emlékezet, ám ne feledjük, hogy a helyszín mégis csak Lezsák lakodalmas sátra volt, olyan borgőzös nőfalókkal, mint a Csurka, hát milyen tintázás folyhatott itt esténként, arghh...)

Nekünk a korai, komoly MDF-et Antall, majd később a Fideszes MDF-et a kalapos Dávid Ibolya, a komolytalankodó MDF-et az a bekolbászozott Pettkó András, aztán a legutóbbi időkben, amikor már ő sem volt, csak az a szerencsétlen Herényi jelentette, akiről fogalmunk sincs, hogy miképpen vihette egyáltalán bármire. Most ott tartunk, hogy az SZDSZ mellett a Fórum a második párt, amiről hacsak nem frissítjük a hivatalos honlapját, nem is tudjuk, hogy egyáltalán van-e, ill. egy dologban lehetünk biztosak, mégpedig abban, hogy a tömeges kilépés/kizárás lehetetlen, mert a tömeg már megszűnt.

Szóval ez a párt ma pontosan 21 éves.

A rendszerünk majdnem vele egy: idén 20 éves.

Az éjjel sokáig fennmaradók átka, hogy hülyeségekkel kombinálnak, például nem tud nem előkerülni a kérdés, hogy nagyjából oda jutott-e a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás, mint a huszonegy évvel ezelőtt létrejött MDF. Minden szépségével és buktájával. Itt van például egy igenes glossza, pont húsz évvel ezelőttről, a rendszerváltásról és a váltós politikusokról.

Békés átmenetet! E szavakkal köszöntik mostanában a politikusaink egymást, s népüket. A vájtfülű politikusok értenek a szóból: az osztozkodás idejére fegyvereiket a ruhatárban hagyják. A nép is érti a célzást: urai megint megfenyegették, jobb, ha behúzott nyakkal várja a sorsát. Krisztus barátai azonban tudják, a szónokok „békés átmenetének" - gorbacsoviasan - van alternatívája: átmenet a halálból az életre, a gyűlöletből a szeretetre. (1 Jn 3,14) Persze Krisztus követésének is van alternatívája. De ha egy banknak elhisszük, hogy egy forintért másfelet ad, mennyivel több okunk van arra, hogy elhiggyük, Krisztustól szeretetünkért örök életet kapunk.
(Huszthy Ádám, IGEN, 1989. IX. 29.)

Ami engem illet, én mostanság nem tudok beszélni a rendszerváltásról. (Hogy miért, arról kérdezzék Szipák Bélát, azt a segghuszárt, de ez most mindegy.) Hangulatom persze van róla. Elég kemény: egyszer hallgattam a rádiót (Kossuth), Nagy Imre újratemetése körül. Azon ment a vita, hogy jól van-e úgy, hogy Nagy Imrét az Új köztemetőben helyezik nyugalomra. Schamschula György beszélt az MDF-ből (volt közlekedési miniszter is), és azzal érvelt, hogy újra kell gondolni a temetést, mert "Nagy Imre nem nyugodhatik olyan földben, ahol olyan büdös kommunisták is fekszenek, mint Biszku Béla". (Béla tényleg öreg kommancs csokker, belügyminiszter volt a legdurvább időkben). Aztán lelőtték a vitát, vége lett a műsornak és mindenki hazament.
Pár nap múlva jött a telefon a rádióba. Biszku Béla jelentkezett, hogy „bocs, még élek".

Na, valami ilyesmi ez a rendszerváltás.

*a szerző tanú, gátőr.

Quentinhez bensőséges viszony fűz: ő az a rendező, akinek szinte tetszőleges filmjével az ember suhanc korában egy estébe sűrítve lerendezheti az első trágár, groteszk, brutális, durva moziélményét. Mindezt persze alattomos módon néha elvont, néha kult hangulatba csomagolja, nehogy véletlenül kihagyható legyen.

Tarantino keze megint elsült; nyilván egy „új filmemben szadista zsidók nácikat gyilkolnak" felütésű, egy mondatos kampány is bőven elég lenne a Becstelen Brigantyk kasszasikeréhez. Bár az átlagosnál jóval több vért ígérő plakátok és előzetesek hatására így is megfelelő tömegű sznob tódul a mozikba, néhány lövésnyit biztosan csalódniuk kell, mert az új filmben legalább annyit terrorizálják a nézőt terjengősre nyújtott párbeszédekkel, mint disznólkodós kivégzésekkel. (Előre szólok: SKALPOLÁS!)

A hatvanas évekből ismert italo-western stílusban adaptált „revenge film" - mint azt már többen elmondták - valóban a legjobb második világháborús mozik hangulatát idézi (pl. Piszkos tizenkettő [Dirty Dozen], 1978), de rejtett filmtörténeti utalásokból, stíluspoénokból amúgy is kész aranybánya a Brigantyk, ezeket hadd kelljen ehelyütt felfejteni. (Bár egyet nehéz megállni: ugye azonos címmel egyszer már mutattak be filmet, az The Inglorious Bastards [1977] címénél csupán egy betű az eltérés. A sztori és a szereplők amúgy teljesen különbözőek.)

A Becstelen Brigantyk provokatív, groteszk darab; képi világa sokszor felháborító, de ez nyilván cél. Amitől utólag is érdekes marad, az természetesen a témaválasztás, majd annak minden szóba jöhető eszközzel történő kiforgatása. A zsidó katonákból verbuvált náciölők turnéja, majd sikeres akciójuk Hitler ellen. Fantáziálás a második világháború idő előtti berekesztéséről, a nackó főbűnösök megfullasztásáról. „Fordított holokauszt" amit itt játszunk, írja SzabóZ az indexen, teljesen igaza van.

A „zsidó bosszú" értelmezésként nem belemagyarázás (ez így kimondva a filmben is elhangzik, nem egyszer), a kérdés már csak az, hogy a témában hasonló filmeknél automatikusan belépő óvatos érzékenység itt mennyire működik.

Arról lehetett olvasni, hogy a Brigantyk a németek körében nem zsebelt be osztatlan sikert, de itthon (még) alig van visszhang. „Sima történelemehamisítással fűszerezett ócska western gagyi." - írja egy lánglelkűbb olvasó a HV cikke alatt, de van ott még „A sok halivudi biboldónak jó lesz, csámcsoghatnak rajta." (Hozzáteszem, hogy „Once upon a time..." kezdetű narrációra súlyos rásütni a történelemhamisítás jelzőjét.)

Aztán ott van a mazsihisz.hu cikke. 'szongya, némileg számonkérően: „A rendező igazán jól, már-már mesterien csak a bosszúra éhes, végsőkig elkeseredett és kiégett zsidó katonák és civilek karaktereit tudta ábrázolni.", majd „Éli Roth félelmetes erővel kelti életre a nácik fejét baseballütővel szétverő, dühös, ítélkező Istent játszó zsidó srácot." (OFF megjegyzés: szedjék már le a mazsihisz.hu-ról azokat a futószalagos felhőket, mert rossz. Nem mintha gyakran nézném.)

Szóval kavarog itt minden.

Marad a kérdés: vajon azért készült-e náciölő film, hogy utólag rúgjon a nácik után? Vajon bosszú ez a film? Szerintem az. Katarzis. Nem azért villantják fel a kivégzett Hitler testét premier plánban már csak passzióból rojtozó géppuskás alakját, mert az a narrációt segíti, információ értékű, netán szép. Az ott katarzis, utólag. (A megbántott gyerek vudubabát szurkál, a pesti tömeg a Sztálin-szobrot forgácsolja. Miszlikbe.) Bosszú ez a javából, olyat és annyit kapnak a nácikok. Ám a bosszú „zsidó" mivolta csak a történet keretei közt vehető komolyan, a mozi célját, elkészítésének mozgatórugóit illetően nem. Tarantino kívülről nézi az egészet (ja, ő maga nem zsidó) és röhög rajta. Színpadra állít egy tucat beteg nácit és néhány bosszúvágyó zsidót, hogy elintézzék őket. Hogy legyen ilyen is; lehetőleg szóljon nagyot, legyen durva. Megérdemlik azok.

A Fontolva Haladó máris javaslatot tesz egy párhuzamos szovjet történetre, ahol magyar különítményesek '56 környékén muszkákat ölnek. Mondjuk rendezhetné Koltai Gábor, csak hogy hiteles legyen.

Nyárból ennyi. Csökkentett üzemmódból is. Pelikán sincs már sokáig a gáton. Folyt.köv.