Fontolva haladó

A nap kérdése

Flood of 2010 - a segítség lehetőségei

2010. május 19. 2:29 / Pelikán József

Sátoraljaújhelyhez, vagy a Bódva-patak környékéhez számtalan emlék fűz, de nyilván nem csak engem. (Egyik kolléga például egyszer az Eperjes-Tokaj Érchegység lábánál a megfelelő alkoholmennyiség bevitele után kifejtette, hogy elhalálozása után a saújhelyi Szár-hegyről kíván hamvaiban szétszóródni.) A hírekben, tudósításokban, vagy csak egyszerű júzerek által megosztott katasztrófa-képeken hihetetlen állapotban látható ez a vidék, Miskolccal és más városokkal együtt. Így különösebb kommentár nélkül összeszedtem a nagyhirtelen (általában megbízható helyeken, forrásokban) fellelhető segítség lehetőségeket. Persze sok más út is akad, legyen ez gondolatindító.

Önkénteseket várnak a Sajóhoz
Gyülekező: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 33. További információ: 46 / 503-021, 503- 022, 503-023.
[Borsod Online]

Cserkészek és polgári védelem
Az MCSSZ II. (Miskolci) Cserkészkerülete Polgári Védelemmel együtt teljesíti kötelességeit, de mint kiderült, bőséggel elfér még ott a segítő kéz. Kérjük, hogy akinek van lehetősége segíteni, az jelentkezzen Holndonner Péter csst. kerületi elnöknél! holdi@cserkesz.hu
[MCSSZ]

Élelmiszerrel segít a Karitasz
Eddig 2000 palack vizet juttattak vízkorlátozással sújtott területekre. Elkülönített számlaszámon várják az adományokat 12011148–00124534–00800007
[Magyar Kurír]


A Máltai Szeretetszolgálat akciója
A kitelepítésekben segédkező szervezet árvízkárosultak számára elkülönített számlaszáma: OTP Bank 11784009-20200673
[Honlap]


Segítséget kér a miskolci önkormányzat
A polgármester kérésére több számlán is várnak adományokat a károk helyreállítására. Részletek a link alatt.
[Royalmagazin]


A Hajdúdorogi Egyházmegye kérése
A Hajdúdorogi Egyházmegye és a Miskolci Apostoli Exarchátus karitászszervezetei eddig másfél millió forint értékű adományt (takarók, tartós élelmiszer, ivóvíz, tisztítószerek stb.) osztottak szét. A következő számlaszámra várnak adományokat „Árvízkárosultaknak” megjelöléssel: 11100702–19204886–41000007
[Magyar Kurír]

Szerda déltől a 1749-es segélyvonalon is gyűjt a Magyar Vöröskereszt
A Telenor (Pannon), a T-Mobile, a T-Home és a Vodafone május 19-én, szerda déli 12 órától közös segélyvonalat indít az 1749-es számon az ítéletidő károsultjainak megsegítésére és az árvíz elleni védekezés támogatására. Az adományokból befolyt összeget a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászorulóknak.
[Vöröskereszt]

Ha valakinek van még ötlete, a hozzászólásoknál ne tartsa vissza.
Fotó: Index 

Cimkék: szolidarítás

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás.

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Küldés

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Twitter

Olvassuk

Nincsenek linkek

Cimkék

ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

Komáljuk

  • igen.hu – radikálisan mérsékelt
  • IgenHír.hu
  • Mandiner
  • Ne találjuk ki Magyarországot!
  • Csodaszarvas folyóirat
  • Kommentár.info
  • Monarchista

© 2008-2018, IGEN