Fontolva haladó

A nap kérdése

Ünnep és emlékezés távolsága

2010. március 15. 9:42 / Borbás Barnabás

Már jónéhány éve úgy van, hogy március tizenötödike közeledtével megmosolyogtatnak a programajánlókon olvasható „ünnepi megemlékezést tart”, ill. „ünnepeljen velünk!” és szólamvariáció-társaik. Hangozzák bár elempésen, de kivétel nélkül igaz az összes politikai alakulatra, hogy 03.15-én és 10.23-án semmi sem érdekli őket kevésbé, mint az adott nap pirosszámozásáért felelős történelmi esemény. Az ürügy. - Nem jól van ez a dolog az emlékezés kultúrájával.

Magam részéről évek óta keresem a menekülési útvonalakat. Hogy nehogy már az legyen, hogy egy nemzeti ünnep csak arról szól, hogy valamelyik párt esti híradókba készülő vágóképeit, vagy kampány közeledtével aktuálissá váló statisztikáit javítom utcai jelenlétemmel. Ne értsük félre: egyikkel sincs baj. De ha csak ez van, akkor azért súlyos a hiányérzet. Szóval hová lehet menekülni? Hol vannak azok helyek, ahol a jelenlét tényleg az emlékezésről szól; és persze ahol az ember nem unja szénné magát valami öncélú szájtépéstől, vagy unalmasan berendezett tárlattól. (A kérdést nyitva hagyom, de jelzem: léteznek. A kommerszen túl is. Egyszer majd lesz erről is cikk, köz-szolgálati jelleggel.)

A nemzeti ünnepek elkordonozottságáért felelős kormánypártoktól a korlátlanul magyarokig az összes párt öncélra használja jeles napjainkat. Kár. Jobb, emelkedettebb lenne ünnepet és emlékezést közelíteni. Az iskolákban még képesek rá.

Cimkék: ünnep, magyarság

Hozzászólások:

Szkeptikus 2010. március 15. 13:12:22

én nyilvános seregszemlét akarok az üllői úton.

Szkeptikus 2010. március 15. 22:29:20

most már nincs katarzis vagy csak szerintem?

Barna 2010. március 16. 19:25:33

Nemtudom. Szerintem van, csak mozdulni kell miatta. A közoktatásban az a jó, hogy az ember alá odatolják a megemlékezéseket. Néha jól, néha unalmasan, de valami mindig van. 10.23-án délelőttönként évek óta börtön-, és vesztőhely-látogatásra megyünk csapattagokkal. Abban eddig mindig benne volt a nap alaphangulata. Nem csak a törzsi őrjöngés van az utcán.
Alternatív lehetőségeken érdemes gondolkodni.

IonaScese 2017. február 11. 4:13:17

Авторегистратор Каркам Tiny этот как описано в Fontolva halado – Unnep es emlekezes tavolsaga
hunankangzhuang.com/home.php?mod=space&uid=5983
kommynalyslugi.ru/user/Pus.Vax/
dntuyt.ru/forum/index.php?action=profile;u=1838118
50.alschool.kz/user/Pus.BIapY/
zksolncevo.ru/forum/index.php?action=profile;u=3456

Каркам Tiny - модель 2017 года, отличающаяся сверхкомпактными размерами, с качеством съемки Full HD (1920х1080 пикселей при 30 к/с). авторегистратор
авторегистратор
авторегистратор
авторегистратор
авторегистратор
Авто-Видеорегистратор Каркам Tiny работает на процессоре Ambarella A2S70 и имеет такие полезные функции, как «антиблик», «антисон», «копия для протокола», «штамп госномера» и др

IetoScese 2017. február 12. 13:31:07

Andrew you said этот Ремонт холодильников реутовРемонт холодильников реутов.
I decided to do it on the spot. jingcaijs.com/space-uid-299413.html do dtemple.clan.su/index/8-21513 Fontolva halado – Unnep es emlekezes tavolsaga

Cunisbit 2017. február 13. 9:09:39

Grace you said этот Ремонт холодильников реутовРемонт холодильников реутов.
He examines all the facts closely, he doesn’t just scratch the surface. abakangothic.clan.su/index/8-29967 do valour.ucoz.ru/index/8-14421 Fontolva halado – Unnep es emlekezes tavolsaga
103fm.tt/?attachment_id=2542
103fm.tt/?attachment_id=2558
103fm.tt/?attachment_id=2541
103fm.tt/?attachment_id=2542
103fm.tt/?p=2640

LokeNog 2017. február 16. 7:07:58

Dude, this is really cool! You definitely come with awesome articles. Thanks a bunch for sharing with us your web-site.

Oliasoilt 2017. február 25. 16:56:44

Hay. He often tries to pick a fight with me.

LOnosoilt 2017. február 27. 1:29:32

Тay. п»їI knew it! After all, I was right!
soutime.com/space-uid-459684.html
anta.ucoz.ru/index/8-16608

Olkladia 2017. március 1. 19:12:55

Why on earth should I do it? He was sick for a month, but now he is up and around.

Oiladia 2017. március 3. 4:26:19

Hard luck. He’s still in despair and can’t let (it) go. You can’t change anything, so let it go.

Tueillladia 2017. március 28. 2:09:25

People need to take a stand on the issue of nuclear weapons.
I know how you feel.
Not enough said, but. Do you like fights?

Ulona .lSwelt 2017. április 7. 22:27:15

Who is to blame for this awful mistake? Tom is to blame for this mix-up. www.amur.info/news/2014/01/23/8483
That does it!

Badly written, but. How do you feel in a tunnel?

Ulona .lSwelt 2017. április 8. 7:28:14

He needs to exercise, he is out of shape. www.amur.info/news/2014/01/23/8483
Indifference.

Badly written, but. Do you know any deaf people?

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Küldés

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Twitter

Olvassuk

Nincsenek linkek

Cimkék

ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

Komáljuk

• igen.hu – radikálisan mérsékelt
• IgenHír.hu
• Mandiner
• Ne találjuk ki Magyarországot!
• Csodaszarvas folyóirat
• Kommentár.info
• Monarchista

© 2008-2017, IGEN