Fontolva haladó

Hétvégén, szombat este fél 9-kor a világ 125 országában, köztük Magyarországon is számos településen, intézményben és háztartásban kapcsolták le a fényeket egy órára a klímavédelem és környezettudatosság jegyében. A gesztus szép, mérhető eredménye 0, jelképértéke, fontossága vitatott. Hiszen talán nem is olyan nagy a baj. Talán nem is olyan borzalmas a helyzet, mint ahogy azt ezek a borult elméjű ökoharcosok tamtamozzák. Ám tegnap este találkoztam ezzel a képpel egy aktuális sajtófotó-gyűjteményben, és megint eszembe jutott, hogy nincs az a pénz, amit nem ér meg, hogy egy következő generációnak is legyen tiszta víz.

Egy férfi a Yamuna folyóba ugrik Új-Delhiben, hogy egy hindu szertartás után a vízbe veszett érméket és dísztárgyakat keressen (a kép kb. egy hete készült, forrás: Associated Press). A víz itt az egyik legszennyezettebb Indiában; a habos rész többszáz négyzetméteren teljesen egybefüggő. A hasonló jelenségek miatt veszélyeztetett az ívóvízellátás a térségben.

Előzmény: A civilizációk összecsapása és a restauráció szükségessége (Európa és a muzulmánok) - I. rész

Háromféle alapvető vélekedést lehet elkülöníteni az európai bevándorlás, azon belül is a muzulmánokhoz való hozzáállással kapcsolatban. Az európai vezetők a klasszikus, politikailag korrekt liberalizmus jegyében és Francis Fukuyama A történelem vége című könyvének megfelelően azt gondolják, a liberális demokráciákkal kiteljesedett a történelem. A liberális demokráciák fontos alapjuknak tekintik a szekularizációt és a nyitottságot, ideáljuk pedig Karl Popper nyitott társadalma - a bevándorlók, köztük a muszlimok jelentős része pedig épp a volt gyarmatokról érkezik, egy jobb élet reményében.

Az ilyen liberálisok azzal keltenek lelkiismeretfurdalást: kötelességünk kompenzálni a volt gyarmatok népeit azzal is, hogy nem akadályozzuk idejöveletüket. (Mintha a gyarmatosításoknak nem lettek volna pozitív következményei is. Mit adtak nekünk a Rómaiak? Vízvezetéket! Demagóg!) Emellett úgy gondolják, hogy a nemzeti identitás és állampolgári hűség szerződésen alapuló dolgok. Pedig Roger Scruton, az angol konzervatívok egyik nagy öregje A nemzetek szükségességéről, valamint A nyugat és a többi: a globalizáció és a terrorveszély című tanulmányaiban már figyelmeztetett, hogy lojalitást nem lehet szerződésre alapozni, és a bevándorlóknak problémájuk akad a befogadó államok értékrendjéhez való alkalmazkodással. Ezt támasztja alá, hogy a fundamentalista vallási eszmékre fogékony európai muzulmánok jellemzően nem első, hanem másod-vagy épp harmadgenerációsok. (Tegyük hozzá: Svédországban már felvetették, hogy ők a saria alapján szeretnének törvénykezni. Az angol canterbury érsek pedig ennek lehetőségét fura módon maga is említette.)

Persze van tovább is >>>>>>

Írta: Szilvay Gergely

Európa megtagadta keresztény gyökerét, amely által felemelkedett, és amely erőt adott neki, hogy visszaverje a muszlim hódítást - ma azonban egyre inkább az iszlám térnyerésének vagyunk tanúi a magas bevándorlási aránynak és a születések magas számának köszönhetően. - „Ma a harc már spirituális fegyverekkel folyik, amelynek Európa híján van, míg a muszlimok tökéletesen felfegyverzettek” - vélekedik Miloslav Vlk prágai bíboros. Ő úgy látja, Európa magas árat fizet azért, hogy elfordult spirituális gyökereitől. - „Most még van esélyünk tenni valamit, de az időnk már nem mérhető évtizedekben. Az iszlám térnyerése elsősorban az európaiak individualista életmódjának köszönhető: az emberek nem képesek és nem is akarnak áldozatokat hozni” - fogalmazott a prágai érsek. A főpásztor elmondta: sem a szabadpiac, sem a felelősség nélküli szabadság nem elég erős ahhoz, hogy egy társadalom alapját adja. Önmagában még a demokrácia sem csodaszer, ha nem Istenben gyökerezik. Az emberek nem élhetnek sokáig alapvető lelki értékek nélkül.

Lélekszámban az erő

Az európai kontinensen összesen 53 millió muzulmán él (beleértve az őshonosokat is: bosnyákok, valamint Albánia és Koszovó, Macedónia [ezekben az országokban főleg az albánok] továbbá Oroszország egyes népcsoportjai, nem beszélve Törökország kis európai területéről), ebből 16 millió az EU-ban. Az újkori bevándorlás következtében ide érkező muszlimok főleg városi területeken telepednek le. A nemrégen muszlim főpolgármestert választó Rotterdam 25 százaléka, Amszterdam 20 százaléka, Marseille 17 százaléka, Brüsszel 16 százaléka, Párizsnak, Londonnak és Koppenhágának pedig a 10 százaléka muzulmán. Emlékezetesek azok a zavargások, amelyek Párizs főleg (nem csak muszlim) bevándorlók lakta külvárosaiban törtek ki pár éve. Egyes jelentések szerint a 2005-ös európai demográfiai növekedés 85 százalékban a bevándorlóknak köszönhető. 2015-re a nem muszlim európai lakosság 3,5 százalékkal növekszik majd, azonban a muszlimok száma meg fog duplázódni a magasabb születési rátáknak köszönhetően. Ugyanakkor mások arra figyelmeztetnek, hogy az európai életmódot megkedvelő muzulmánok körében is csökken a születések száma.

Persze van tovább is >>>>>>

Ökológiai katasztrófával súlyosbított polgárháborús tűzfészek - most Haitin élni nagyjából olyan érzés lehet, mint 48 órán keresztül végtelenítve hallgatni Nile nevű death metal zenekar Sacrifice Unto Sebek c. számát. Tehát valami nagyon durva.

A január tizenkettedikei földrengés óta Magyarországon sem telik el híradó sem tévében, sem rádióban Haitiről szóló hír nélkül. Az alábbiakban először megfogalmazunk három tételmondatot, majd ezek kifejtésével a magunk részéről igyekszünk salaktalanítani néhány, éppen elterjedőben lévő közhelyet.

1. Az élelmiszer- és gyógyszersegélyen túl minden egyes Haiti újjáépítésére juttatott dollár (jelen feltételek mellett) emberi szenvedést és tarthatatlan rendszert konzerváló, kidobott pénz.

2. A Haitin aktuálisan létező társadalmi és ökológiai viszonyok is egyaránt torzulás eredményei: öt évszázada még egyetlen fekete bőrű ember sem élt az ország területén, egykor területének több mint 70 százalékát borította erdő, ma ez a mutató 2 százalék.

3. Haiti sorsának rendezése döntő részben a Dominikai Köztársaság erejétől és egyensúlyától függ, de külső, ha kell agresszív erő (leginkább az USA) beavatkozása (pl. közszolgáltatások exportja) nélkül elképzelhetetlen.

Kolumbusztól Torkosborzig

A közhelyek legyőzését egy szemantikai megjegyzéssel érdemes kezdeni. A hírekben állandó szókapcsolatként „Haiti szigete" szerepel, pedig „Haiti" alatt nem egy szigetet, hanem egy országot (köztársaságot) értünk, mivel a Dominikai Köztársasággal ketten osztoznak a Hispaniola sziget területén. A Dominikai Köztársaság is fejlődő országnak számít, de az egy főre jutó jövedelem legalább ötször annyi, mint Haiti esetében, és vannak normálisabb bevételi lehetőségként bányáik is (hogy a konzumproli oldalamról szóljak: a '93-as Jurassic Park elején is dominikai ásatáson mutogatják a borostyánba rekedt moszkitót - na, az is egy bánya).

Haiti és a Dominikai Köztársaság történetét legutóbb talán Jared Diamond evolúcióbiológus dolgozta fel, az Összeomlás (Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez) c. könyvének egyik fejezetében (eredeti címmel Collapse: How Societies Choose to Fail or Succeed, magyarul amúgy a Typotex-nél jelent meg). Diamond azzal kezdi, hogy Haiti jelene leginkább történelmében érthető meg. Hispaniolát Kolumbusz Kristóf fedezte fel. 1492-es megérkezésekor a szigetet már 5000 éve amerikai indiánok lakták. Balszerencséjükre persze volt aranyuk, amit a hódítók elvettek, cserébe rabszolgasort, eurázsiai betegségeket és népirtást adtak - így mintegy száz év alatt az őslakosság kihalt (kisebb része elmenekült, vagy beolvadt az európai hódítók közé). Helyükre a környéken sohasem élt fekete rabszolgákat hurcoltak a spanyolok. Nemsokára a francia gyarmatosítók is beszálltak a buliba, megtelepedtek a szigeten, és Spanyolország dominanciájának megszűnése után a körülmények uraiként már ők fölözték le a betelepített cukorültetvények jövedelmeit. Hispaniola az egyik leggazdagabb gyarmat lett. A sziget végül 1804-re több súlyos rabszolgafelkelés árán függetlenedett (Haiti „az első szabad fekete állam"). A fehér telepeseket megölték, az ültetvények infrastruktúráját lerombolták, a termőterületeket spontán földosztással szétaprózták.

Persze van tovább is >>>>>>

Nagyjából lejártuk már az évértékelők szezonját, viszont blogunk jan.22-ig csak félgőzzel üzemel, így egyfajta pótléknak kitaláltam még egy óévi összefoglalót. Az alábbi képek szinte mindegyike az általam gyakran szemlézett Wall Street Journal fotóblogon jelent meg. Az év során különösebb válogatás, vagy gondolkodás nélkül gyűjtöttem az érdekesebb, a világban zajló eseményeket dokumentáló felvételeket, az alábbi összeállítás ezekből készült.

Az Atlantis űrhajósai Hubble űrobszervatórium távcsöveit szerelik, háttérben a Föld, 2009. május.

Évtizedek óta nem tapasztalt eső, árvíz Kína keleti partjainál, autójukat menteni próbáló civilekkel, 2009. június.

Persze van tovább is >>>>>>

Előzmény: Rio rendezheti a 2016-os olimpiát.

Állítólag a világ legboldogabb városa, 2006-ban égkékségversenyt (!) nyert, továbbá a világ egyik leghíresebb szobra is itt áll.

Ugyanakkor akár Tokióhoz, akár Madridhoz képest messze a legrosszabb közbiztonságú város, kötődik hozzá a közelmúltban rejtélyes repülőbaleset és 1023 év börtönbüntetés kiszabása két rendőrnek.

Az újkori olimpiák sorában a moszkvainál vagy a pekinginél nyilván kisebb globális jelentőségű, az athéninál pedig kevésbé tradicionális, viszont magasan a legjobb hangulatú lehet a 2016-os Rio de Janeiro-i. (Állítólag amikor a múlt hét végén kiderült, hogy a brazíliai város kapta a rendezési jogot, tömegek kérték négynapos szabadságolásukat, annyira kemény duhajkodás és teljes butulásig tartó kollektív piálás kezdődött.)

Van már nekik kisfilmjük is, két és fél percbe sűrítve a brazil életérzést. (Mondjuk a stompos megoldás kicsit lejárt, és a naplemente tűéles képen enyhén azért giccses, de az eufória miatt megbocsátható. Igazából szép.)

A klerikális reakció is kiemelten örömködhet Rio győzelmén, mégis csak a világ legnagyobb JK-szobrának árnyékában futják majd köreiket a világ futói az olimpiai stadionban. Csak marginális érdekességként jegyzem meg, hogy a szobor bár egyedi, világszinten nincs egyedül. Paul Landowski lengyel-francia szobrász műve ugyanis nem csak a városra néz harminc méterre kitárt karokkal. A Dél-Amerika széléről érkező ölelést Európa szélén (Cristo Rei, Lisszabon) egy másik fogadja: mérnöki pontossággal, egymás felé (Ő illetve Ő).

Na akkor ennek jegyében hajrá.