Fontolva haladó

A nap kérdése

Írta: Szilvay Gergely

Isten hangját sokan vélik hallani. - Az isteni hangokat hallókat néha hülyének nézzük (néha egyértelműen bolondok is), máskor viszont irigykedünk rájuk, hogy ők ennyire fogékonyak az égi jelekre, amelyeket mi, földi halandók nem veszünk észre, vagy puszta véletleneknek tartunk. Nem is beszélve azokról, akik szerint Isten csak emberi fantazmagória, imigyen hangja sem lehet. Az egyház évezredes hagyománya viszont számon tart pár kritériumot, ami alapján könnyen felismerhetőek a „hamis próféták", és amelyek segítenek felismernünk Isten hangját a zajos káoszban.

"Isten hangja" helyett természetesen mondhatnánk egyszerűen azt is, hogy a szellemek és lelkek megkülönböztetésének tudománya egyszerűen a jó döntés tudománya, és máris nem kell a Szentlelket hajkurászó karizmatikusnak, de még csak vallásosnak sem lennünk ahhoz, hogy magunkévá tegyük mindezt. Sőt akár cinikus vállalatmenedzserek és tőzsdecápák is lehetünk, régóta halogatott döntések előtt állva, nagy dilemmák közepette - habár vállalati döntések meghozatalához inkább Kiss Ulrich jezsuita szerzetes Management by Jesus szemináriumait ajánljuk, az itt ismertetett pár szempont elsősorban „hétköznapiember-specifikus".

A szellemek megkülönböztetésének szempontjai, azaz a jó döntés kritériumai első hallásra persze talán banálisak és magától értetődnek, esetleg üres frázisok, ráadásul ellentmondanak egymásnak, talán még önmaguknak is, azonban jobban belegondolva mégis fontosak és hasznosak. A szabályok együtt és összességükben érvényesek - ha látszólag ellent is mondanak, inkább kiegyensúlyozzák és kiegészítik egymást. Részemről maradnék az Isten hangja-verziónál, azonban felmutatván toleranciámat inkább a konszenzusosabb és pécébb megoldást választván, fogalmazzunk mégis úgy, hogy:

A jó döntés

1. Mindig visszavezethető a Szentírás valamely igéjére, Jézus életére vagy rendelkezésére. Megfordítva: ami ellentmond ennek, az nem Isten akarata, nem vezet jó döntésre. Akármennyire is magyarázza valaki, hogy az eutanázia humánus és az emberi méltóság kiteljesedése, nem az. Akármennyire is úgy gondolja valaki, hogy a Magasságos megáldja házasságtörő kapcsolatát, mivel „a lényeg, hogy szeretjük egymást", nem jó döntés másvalakiért otthagyni a családot, Jézus szavai, élete mindezt kifejezetten ellenzik.

2. Ésszerű - nem feltétlenül evilági oksági-logikai értelemben, de: nem értelemellenes. Irracionális eszmék, gondolati játszadozások (álmodozások), amiknek semmi közük a valósághoz, a lélektelenség jelei. Aki teljességgel irracionális ötlettel áll elő és Isten megfellebbezhetetlen szavára hivatkozik, az hamis próféta.

Persze van tovább is >>>>>>

Balázs Zoltán: Fenyő [+]

2009. december 24. 9:46 / Fontolva Haladó

Nem vagyok botanikus, de még műkedvelő kertész sem, nem ismerem a növények rejtett és titokzatos életét. Csak külsejüket szemlélhetem, meg talán kapcsolatukat a környező világgal. Mire tanít minket a fenyő?

A fenyő az ellentétek fája. Igyekszik távol tartani magát az embertől, lehetőleg olyan helyre telepszik, ahol eleve csend van, legföljebb a szél vagy a tenger monoton zúgása hallatszik: a magaslatokra, a tajgára, a tengerpartra. De a fenyvesben másutt is mindig csend honol. Más növény ott nemigen terem meg. A fenyők magukba zárkóznak, sokszor áthatolhatatlan sötétséget teremtenek maguk között. Mégis, a fenyő nyitvatermő, sem levelei, sem termése nem rejt el semmit. Tűlevelei elijesztenek ugyan, de lehullva puha és ruganyos talajjá alakulnak. Örökzöldnek hívjuk, zöldje azonban nem a viruló, féktelen, buja, pezsgő élet zöldje, nem a növekedés, a lüktetés, a bontakozás színe, hanem az elmúlás és vértelenség, a csontvázszerűség, a vázlatosság zöldje. Lehullott leveleiből nem lesz avar, nem lesz élet forrása. Tenyészet helyett enyészet. A fenyő nem hív, de nem is tilt. Sírkertekbe sokszor ültetnek fenyőt, a fenyő örökzöldjére hivatkozva. De ez a zöld nem annyira az élet, a reménység, mint inkább a máslét, a megközelíthetetlenség, az érinthetetlenség színe. Nem is evilági, inkább transzcendens szín ez.

Minden fenyőben van valami egyszerre halotti és életteli. Ahogyan él, nem az életet, de nem is halált hirdeti. Ezért talán nem is az ellentétek fája, hanem külön kategória. Sérülékeny, puha fa, könnyen kidönthető, gyorsan elhamvad. Mégis, a fenyő a legrégibb fák közé tartozik. Termése ősi, régen kihalt páncélos állatokat őriz. Kalifornia tízezer éves óriás vörösfenyői, a Kárpátok kicsi, de ezeréves cirbolyafenyői egyenként is civilizációk, népek, kultúrák hallgatag, közömbös, magányos szemlélői. Minden fenyő magányos, akkor is, ha fenyvest alkot. Túl van életen és halálon. Létezése sokkal jelszerűbb, mint bármi egyébé a flórában.

Nagy világok, nagy birodalmak soha nem szűnnek meg. Az ember, önmaga erkölcsi épülésére, szereti a drámai és látványos bukásokat, a katasztrófákat, a végérvényes megsemmisüléseket. Spengler, Toynbee, Wagner – mind-mind az özönvíz prófétái. Az Írás viszont egyértelmű: soha többé nem lesz özönvíz. Bukás lesz, megsemmisülés is, de semmi, ami érték, nem múlik el. A fenyő a tanú rá. Róma elbukott, mégis él. Liszt Ferenc erre érzett rá, amikor Róma, a Villa d’Este fenyőiről szerzett zenét. Ahol a nagy birodalom emlékeit a valóságban is fenyők veszik körül, ott nem síri, hanem töprengő, emelkedett, szemlélődő csend van. Se nem hívás, se nem tiltás. A fenyő nem kíván hódolatot, mint Csontváry cédrusa, a görögök sem fenyvesekben áldoztak. A fenyőben nem lakik senki. A fenyő tanú, de nem prédikátor. Ha kérdezzük, válaszol; de nincs szüksége ránk.

Aquileában gyönyörű, megrendítő fenyősor vezet az őskeresztény bazilikához. Aquilea, az egykor pátriárkai székhely megmaradt – ellentétben Ravennával – abban az állapotában, ahogyan elhagyták, mert a tenger is elhagyta egykor nagyszerű kikötőjét. A bazilika egyetlen hatalmas csarnok. Semmi térmegosztás, oldalkápolna, oszlop, kórus. Nyitott, tiszta, mint a fenyők, amelyek körülveszik. A korai kereszténység, egyetemes zsinataival, rettenetes ellentéteivel, egyre jobban ráérezve a történelemnek való kiszolgáltatottságára, már távol az apostoli idők szókratészi közvetlenségétől, immár a rendszerépítő teológia hajnalán, ugyanúgy elmúlt, mint Róma. S mégis ugyanúgy él.

A fenyő nemcsak a dél, hanem az észak fája is. Persze északon az ember kevés megőriznivalót alkotott a középkorig. Akkor viszont székesegyházakat emelt. A fenyő délen bizánci, északon gótikus-germán fa. Még Shakespeare erdői is, ahogy Szerb Antal írja, gótikus erdők, amelyekben szellemek, mítoszok, mondák, regék laknak. A nagy gótikus székesegyházak is tele vannak szellemekkel, ártó és segítő angyalokkal, egy olyan birodalom lakóival, amelybe az ember kapaszkodott is, de igyekezett tőle meg is szabadulni. A gótikus oszlopok fenyőfák, a díszítés, az ornamentika a fenyveseket és a fák mögül kivigyorgó ördögalakokat és suhanó angyalszárnyakat idézi. Ez a világ is elmúlt, de mégis velünk van. S amikor – germán szokás szerint – karácsonyfát állítunk, ezt a titokzatos és gótikus világot állítjuk magunk elé, teleaggatva csodával és titokkal, váratlanul felszikrázó és homályba burkolózó fényekkel. A fenyő pedig itt is tanúskodik. Csöndben, minden rejtelem és bonyolult összefüggés nélkül igazolja, hogy nem múlik el semmi, mert a Gondviselés mindent megtart valahol és valahogyan, ami jó és fontos. Hogy hol és miként, nem tudjuk. Csak azt, hogy az élet és a halál számunkra egyedül ismert törvényei egyszer majd elmúlnak. „Nem házasodnak és nem mennek férjhez többé.” Nincs több születés és nincs többé múló idő.

Balázs Zoltán

 

Megjelent a Kommentár folyóirat 2009/4-es számában (Holmik 4.)

Hangulatok, szavak 2004.12.05-ről [+]

2009. december 5. 10:35 / Fontolva Haladó

"Be kell látnunk: teljesen esetleges, hogy valaki 1919-ben vagy 1945-ben az akkori magyarországi határokon belül született, vagy sem. Ez az esetlegesség minden magyart egyenlővé tesz. Ennek az egyenlőségnek az esélyét kell visszaadni azzal, hogy minden magyar nemzetiségű maga dönthesse el: kíván-e Magyarország állampolgára lenni, vagy sem."

(Ungváry Krisztián, 2004.12.02.)

"A baloldal általában a ius soli híve, vagyis az a magyar, aki az ország határain belül él. A jobboldal a ius sanguinis híve, ami a vérségi és kulturális kötelékekkel kapcsolódó magyarságként fogja fel a nemzetet, függetlenül a határoktól. Még a státustörvény körüli viták során is felmerültek a kizárólagos ius soli nevében megfogalmazott érvek. Vagy emlékezzünk Hornra, aki csak tízmillió magyar miniszterelnöke akart lenni. Mostanra azonban a vita eldőlni látszik, hiszen a népszavazás olyan erőket állított szembe, akik közül egyik sem vonta kétségbe azt az elvet, hogy kötelék fűz a határon túli magyarsághoz. Számos ország példája mutatja egyébként, hogy a két elvet össze lehet hangolni. Itthon a kezdeményezés az igenek oldaláról tud elindulni, ez is tanulság. [...] A "fekete vasárnap" óta immár komoly ellenvetés szegezhető szembe azokkal, akik elvárják, hogy a Nyugat vagy Európa legyen velünk szolidáris. Most végre bizonyítható, a szolidaritás kétirányú utca. De sokszor lehetett hallani: elárultak bennünket! Most végre látjuk a fonákját, hiszen ezúttal mi árultuk el azokat, akik a határon túlról kértek tőlünk valamit, mi pedig elütöttük a kezüket. Halkan jegyzem meg, hátha szegény magyar testvéreink javára válik ez a nagy kiábrándulás. Hátha felgyorsulnak náluk azok a folyamatok, amelyek új keretekbe helyezik át túlélési stratégiáikat, persze úgy, hogy ránk már nem fognak annyira számítani. Hátha lassan azt is felfogjuk egyszer, hogy az ő társadalmuk is megosztott."

(Granasztói György, 2004.12.22.)

"Mostanáig a magyar emberben nem merült föl, hogy ne volna testvére a többi magyarnak. A maga nemzetének a határokon átívelő egysége minden civilizált ország lakója számára magától értetődő. Így volt ez természetes számunkra is - és egyetértett velünk a cigány, a sváb, a szerb, az örmény és a többi kisebbségi polgártársunk zöme is. A kettős állampolgársággal kapcsolatos, 2004. december 5-én lezajlott népszavazás - bármi volt is az oka és a módja - alkalmat adott volna a magyarság kulturális, szellemi, egyesítésére, erkölcsi és gazdasági együttműködésének erősítésére; mégpedig az európai politikai normák betartása mellett, a határok megsértése nélkül."

(Czakó Gábor, 2004.12.23.)

"NATO- és EU-tagságunk elérésével sem változhatnak alapvető nemzeti érdekeink, amit a külpolitikának szolgálnia kell: a Kárpát-medencében, ősi szállásterületén ma már nyolc országban élő magyarság fennmaradása és boldogulása. Azaz hogy minél jobb gazdasági, környezeti, egészségi és műveltségi helyzetben élje történelmi második évezredét."

(Jeszenszky Géza, 2005.03.17.)

A Kommentár legújabb számának egyik cikkét ajánljuk olvasóink és rajongóink figyelmébe. Bartus Gábor környezetgazdász, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatója igen érdekes tanulmányban értekezik a magunk körül egyre inkább kézzelfogható klímaváltozásról, és javaslatot tesz arra is, miként viszonyuljunk a pánikkeltéstől a jelenség negligálásáig terjedő skálán fellelhető nézetekhez. A folyóirat a Lapkeres terjesztőpontokon megvásárolható, ezen cikk pedig teljes terjedelmében online is olvasható.

A negyedik a napra öntötte csészéjét. Hatalmat kapott,
hogy az embereket tűzzel gyötörje. Az emberek
kínlódtak a nagy hőségben, mégsem kaptak észbe...
"
(Jelenések könyve, 16,8-9)

Az emberiség olyan nagyságrendű, szinte visszafordíthatatlan katasztrófa elé néz, mint amilyen a 20. század két világháborúja és az 1930-as évek gazdasági világválsága volt. Éhínség, járványok, árvizek, a megemelkedő tenger által elnyelt szárazföldek, s mindezen hatások elől menekülő embermilliók, ráadásul tömegesen kihaló állat- és növényfajok. Ha nem kezdünk azonnal cselekvésnek, s nem költjük el évről évre a világ össztermékének (GDP-jének) legalább 1%-át az üvegházhatású gázok kibocsátás-visszafogására, akkor a felmelegedésből fakadó károk akár a GDP 20%-át is elemészthetik. Mindezek ma nemcsak hollywoodi katasztrófafilm forgatókönyvek kellékei, hanem a témáról a közvélemény előtt folyó politikai közbeszédé, az éghajlatváltozásról szóló nyilvános diskurzusé is. Az úgynevezett Stern-jelentés megjelenése óta mindezt bizonyított tudományos előrejelzésnek, megkérdőjelezhetetlen szakmai alapvetésnek tartják sokan. Azóta nincs olyan jogszabály-előterjesztés környezetvédelmi vagy energiapolitikai ügyekben az Európai Unióban, amely preambulumában ne emlékeztetne a Stern-féle eredményekre. A tudományos és politikai konferenciák légkörét – s minden bizonnyal így lesz ez a 2009. decemberi koppenhágai klímapolitikai csúcsértekezleten is – az a konszenzus határozza meg, hogy a 21. századi klímaváltozás (különösen annak korábbiaknál dinamikusabb formája) emberi tevékenységek következménye, tehát emberi beavatkozással mindez mérsékelhető, sőt a beavatkozás alapvető kötelességünk, így a politika egyik legfontosabb és legsürgetőbb feladata az éghajlatváltozás megfékezése. Aki pedig nem osztja ezt az álláspontot: eretnek vagy sarlatán, esetleg az olaj-, szén- vagy autólobbi ügynöke.

Jelen írásban – bár magam is azt gondolom, hogy az antropogén okok jelentősek és meghatározóak lehetnek a klíma módosulásában, és hogy valóban szükség van klímavédelmi intézkedésekre, s ennek érdekében nemzetközi összefogásra – megkísérlem felidézni a klímakonszenzustól eltérő álláspontokat is, s bemutatni, hogy milyen problémái vannak a főáramú klímapolitikai irányvonalnak, különösképpen a világvégével való riogatásnak. Annak fontosságát szeretném hangsúlyozni, hogy a klímaváltozással kapcsolatban célravezetőbb a meglévő tudományos bizonytalanságok bemutatása, mint szőnyeg alá seprése, s a megfontolt, kiegyensúlyozott klímapolitika eredményesebb lehet, mint a felmelegedés-katasztrófával való fenyegetés (a klímaalarmizmus).

A teljes cikk digitális formátumban itt olvasható >>>

Most egy kicsit még nem [+]

2009. november 4. 9:37 / Fontolva Haladó

Tankcsapdába került a think tank, hétvége előtt nem mutat komolyabb életjelet. Addig is ajánljuk rajongóinknak Falk mester meséit, melyre figyelmünket Csodatevő Nikola hívta fel.

 

Cimkék: szolg közl

Ritkán olvasunk olyan webes cikket mostanság, amin magunkban is hangosan, a környezetünkben lévő bútordarabokba kapaszkodva, olykor a fulladás szélén tudunk nevetgélni. Ám az a helyzet, hogy mivel lemaradtunk a pénteki Charta-konferenciáról, ahol a Reakció megfogalmazása szerint az utóbbi idők legnagyobb közéleti árokásó-dzsemborijára került sor (figyelem: Debreczeni József, Vásárhelyi Mária, Bauer Tamás!), muszáj volt szombat délután valami beszámolót keresni, így rövid úton nyugtáztuk, hogy az index jó érzékkel az egész magyar internet két legnagyobb oltógépét és nihilista véleménygengszterét küldte a helyszínre, Bede Mártont és Szily Lászlót. Persze Debreczeni-Vásárhelyi-Bauer kombóval rendezvényt szervezni akkora magaslabda, amit nehéz nem lecsapni, de az index párosa tényleg a lehető legjobbat hozta ki a műsorból, így ajánljuk a teljes cikket, de kigyűjtöttük a legjobb mondatokat az örökkévalóság számára.

"A rendezvény olyan kérdésekre kereste a választ, mint például: hogyan fogja Orbán Viktor elevenen felfalni minden baloldali választópolgár agyvelejét? Mit jelent az országnak, ha jövő tavasszal győz a Fidesz? Mire lehet számítani a demokratikus rendszer, a jogállam, a sajtó és a gazdaság területén? Nem akarjuk előre lelőni a poént, de ha lehet hinni az itt elhangzottaknak, a 2010-es választások utáni eseményekre ki kell majd találni egy kifejezőbb szót a genocídiumnál."

Persze van tovább is >>>>>>

Cimkék: belpol, szemle, baloldal

FH street art @ Barcelona [+]

2009. október 29. 11:57 / Fontolva Haladó

Egyik rajongónk, N küldte az alábbi képet Barcelonából. Persze napok óta tódulnak is a francoisták és a katalán szeparatisták is nálunk keresik Pannon-kapcsolataikat, nem is szólva az FC Barcelona- és a José Carreras-drukkerekről.

Köszönet érte!

Cimkék: FHstreetart

Érdeklődéssel figyelem korunk marxistáit. Nem azokra gondolok, akik azért marxisták, mert azt gondolják, hogy a gazdasági világválságra a "kapitalizmus helyett szocializmust" a megfelelő válasz, hanem azokat, akik úgy gondolják, hogy Marxnak - valamiben - alapvetően igaza van. De úgy tűnik, hogy nem is olyan könnyű ma ortodoxnak lenni, mert mintha hagyományuk valóban gondot jelentene számukra. Az análmarxisták (analitikus marxisták) például azon töprengenek, hogy vajon megszabadítható-e a marxizmus a hitelét vesztett előfeltevésektől és módszerektől, és egy szilárdabb megalapozás (logika, matematika és modellalkotás) révén végre lehetséges lesz-e érthetően és világosan marxistán beszélni? - írja G. Fodor Gábor főszerkesztő az aktuális (októberi) Századvég ajánlójában.

A "Marxizmusok" alcímmel futó lapszámban Orthmayr Imre, Szalai Miklós és Gerald A. Cohen tanulmányai keresztül derül fény az analitikus marxizmus, a történeti materializmus és darwinizmus mibenlétére. A folyóirat digitális olvasásra teljes tartalmában, ingyenesen elérhető a Századvég honlapján.

Százötven éve született Benedek Elek [+]

2009. szeptember 30. 8:18 / Fontolva Haladó

Pont ma 150 évvel ezelőtt, 1859. szeptember 30-án az erdélyi Kisbacon született a nagy mesemondó és újságíró, Benedek Elek. 1929-es haláláig volt Szabadelvű párti és Nemzeti párti képviselő, néprajzi gyűjtő, a Magyarság, a Magyar Világ, Magyar Kritika, a Nemzeti Iskola, és a Néptanítók Lapjának szeresztője. A trianoni diktátum után visszaköltözik szülőfalujába (ahol amúgy még az 1992-es összeíráskor is 557 lakosából csak egy vallotta magát 1 románnak) és a Cimbora c. gyereklap szerkesztője lesz 1922-től haláláig. Egyébként utóbbi lap első évfolyama pdf-ben le is tölthető.

Az alkalomból emlékkiállítás nyílt szeptember 4-én, a budai Várnegyed Galériában. Az október 3-ig látható tárlaton fényképek, cikkek, mesék, könyvek idézik fel Benedek Elek életútját.

Cimkék: évforduló

Magyar protokonzervatívok, más szóval őskonzervatívok: a Kommentár aktuális számában Szűcs Zoltán Gábor irodalom- és politikatörténész a francia forradalommal kapcsolatos, azt közvetlenül követő idők magyar reakcióit kutatja. Négy szerző (Bárány Péter, Döme Károly, Decsy Sámuel és [az Sz.P.S. monogram mögött feltételezhető] Szemere Albert) irományain és fordításain keresztül olyan gondolkodó réteg körvonalazódik az olvasó előtt, mely már a korban (például) "Frantzia Rémiő Lárma" kifejezéssel illeti a forradalom eseményeit, és már a felvilágosodás korai kritikáját is megfogalmazza („De ollyan meg-világosodástól, a' minőről itt van a' szó, ollyantól, a' minő most Frantzia-Országot ragyogtatja, Isten őrizzen téged, édes Hazám!"). Jó cikk, ajánljuk olvasásra (bár kissé többször szerepel benne a diskurzus szó, mint kéne). Ajánljuk még Csák János - Mike Károly - Szalai Ákos: A szeretet társadalmi tanítása - Javaslat XVI. Benedek pápa Caritas in veritate enciklikájának értelmezésére c. cikkét is, de hát ezt blogunkról idézi a folyóirat is.

Kiindulópontunk egy 1795-ben megjelent, a francia forradalom ellen írt politikai röpirat lesz, amelyet az Sz. P. S. monogram mögé rejtőző fordító német eredetiből ültetett át magyarra, azzal a kimondott céllal, hogy a köznépet felvilágosítsa a franciaországi események valódi természetét illetően, és ha nem is egy Burke vagy Rehberg műveinek színvonalán kifejtve, mégis magyarul is hozzáférhetővé tegye gondolataikat. Hogy ilyen forradalomellenes röpiratok tucatszám keletkeztek az 1790-es évek közepétől, az régóta jól ismert tény a hazai történeti irodalomban, de mindezidáig viszonylag csekély figyelmet szenteltek neki. E jelenség magyarázatát abban lelhetjük fel, hogy a szakirodalom általában a jozefinizmust és az 1790-es évek nemesi reformmozgalmait a reformkortól elválasztó évtizedeket a reakció, a „cenzúrázott Magyarország" vagy az önmagát túlélt rendi politika lassú hanyatlásának koraként fogta fel.

A teljes cikk a Kommentár aktuális számában olvasható, netes változata pedig itt elérhető.

közlemény: szeptember 1. [+]

2009. szeptember 1. 0:21 / Fontolva Haladó

Nyárból ennyi. Csökkentett üzemmódból is. Pelikán sincs már sokáig a gáton. Folyt.köv.

Cimkék: szolg közl

A Gondolatkísérlet blog cikkét ajánljuk. - Az előzmény adott. Az eset groteszk banalitását magyarázni a határon innen szinte megalázó. Más utat választunk. Íme, egy parabola. A parabola félepikai műfaj, kb. tanmese. A cél (persze) az igazság. Mesénk szereplői nem kitalált alakok, bármily hasonlóság a valósággal semmiképpen sem a véletlen műve, ám minden kifordítás szándékos.

Történetünk helyszíne Mlynky, az év legtöbb napján csendes falu Budapesttől legfeljebb 30 kilométerre. Amúgy Mlynkyt a magyarok Pilisszentkeresztnek hívják, ám közben tudják, hogy itt él honjuk legnagyobb szlovák kisebbsége - majd' minden második helyi szlováknak tartja magát. (A többség még a nyelvet is beszéli!)

El is határozták egyszer a pilisszentkeresztiek, hogy ők bizony felszívják magukat, és durrantanak egy szobrot a főtérre Rasztiszlávról. Rasztiszláv morva uralkodó volt, a kereszténység felvevője, Cirill és Metód missziójának szervezője. (Kevésbé átgondolt szlovák irányzatok szerint a szlovákság egyik ősi királya. De a dolognak ezt a vonulatát mesénkben hanyagoljuk.)

2009 tavaszára annyit szorgoskodtak a pilisszentkeresztiek, hogy majdnem kész lett Rasztiszláv szobra: méltóságteljes, termetes lovas alak, zászlóval a kezében. El is tervezték, hogy augusztus 31-én pont alkalmas lesz az időpont a leleplezésre; ez pontosan két nappal a Szlovák Köztársaság hivatalos állami ünnepe, augusztus 29. (Szlovák Nemzeti Felkelés napja) után lesz. Persze adni kell az ívet: ment is a meghívó Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnöknek, hogy jöjjön már, ha ráér. (Ivan persze dzsanázza az ilyet, meg a természet s történelem nagy barátja, rá is bólint rögtön.)

A történet a Gondolatkísérlet blogon folytatódik >>>

Kommentelés odaát.

Fontolva Nyaraló [+]

2009. július 6. 1:10 / Fontolva Haladó

Rajongóinkkal szeretnénk tudatni, hogy a fokozódó nyár miatt szeptemberig félüzemmel közlekedik csak a think tank. Ilyenkor többnyire emberközeli dolgokkal foglalkozunk, és olyan helyeken tartózkodunk, ahol hála Istennek nemhogy internet, de még térerő és beton sincs. Természetesen a félüzem nem nullüzem, tehát téma is lesz még, és persze útiblog extrém helyszínekről.

Cimkék: szolg közl

Szalai Ákos közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója a Kommentár július elején megjelent számában ízekre szedi a progresszivitás és progresszív politikai "magatartás" témakörét.

Minden politikai erő igyekszik szavakat kisajátítani a saját maga számára, olyan pozitív szavakat, amelyekkel – lévén, hogy aki őket támadja, ezeket az értékeket támadja – az ellenoldalt egyben meg is bélyegezheti. A hazai jobboldal ilyen szóként foglalta le a „nemzeti”, a „polgári” jelzőket. A magyar baloldal az elmúlt évtizedben két ilyen szót talált magának: a „köztársaság”-ot és a „progresszív”-ot. Mostani tárgyunk a progresszív szó jelentése lesz. Mielőtt valaki időmúlásra hivatkozna, hisz „a progresszió nagy magyar mestere épp most állt fel a miniszterelnöki székből”, kis türelmet kell kérnem: látni fogjuk, hogy a progresszió nem Gyurcsány Ferencnek és körének ideológiai-kommunikációs fegyvere volt csupán, az MSZP nem vetkőzi le, ha a párton belül változások lesznek; sőt a jobboldalon ugyanúgy vannak hívei. Ennek belátásához persze el kell fogadni az általam itt javasolt – és vélhetően a baloldal számára is felvállalható – definíciót.

A progresszió azon politikai szavak körébe tartozik, amelyeknek több jelentésük van. Ugyanolyan szó ez, mint például a radikális. Van egy általános, igazából valós politikai tartalmat nem nagyon hordozó és egy konkrét politikai programhoz, ideológiához kötődő jelentése. Általánosabb értelemben radikális az, aki hajlíthatatlan, szélsőséges, olykor erőszakos is; hasonlóképp, általános jelentése szerint progresszív az, aki a haladás, a reform mellett elkötelezett – ellentéte a változást ellenző, a maradi. Bárki, bármilyen politikai ideológia, program mellett is legyen elkötelezve, lehet radikális vagy progresszív. (Kanada legnagyobb jobboldali pártját sokáig progresszív konzervatív pártnak hívták.) A progressziót kétségkívül ebben az értelemben szeretné kisajátítani a baloldal, hisz az egyszerűen politikai stílusként felfogott progresszió nem ad politikai programot. Progresszív az lesz, amit a magát progresszívnek valló politikus éppen csinálni akar.

A teljes cikk a Kommentár aktuális számában olvasható, netes változata pedig itt elérhető.

A Kommentárt ezúttal kiemelten ajánljuk, hiszen lapjain a Fontolva Haladó egyik szerzőjének könyvkritikája is olvasható!

Félüzem [+]

2009. június 20. 21:00 / Fontolva Haladó

Múlt héten 0, ehéten félüzemmel haladt csupán a think tank. Rajongóinktól elnézést kérünk. Nyáron ennél csak rosszabb lesz. Engesztelésnek a művészet és a matematika határterületét hívtuk segítségül.

Cimkék: szolg közl

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Twitter

Olvassuk

Nincsenek linkek

Cimkék

ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

Komáljuk

  • igen.hu – radikálisan mérsékelt
  • IgenHír.hu
  • Mandiner
  • Ne találjuk ki Magyarországot!
  • Csodaszarvas folyóirat
  • Kommentár.info
  • Monarchista

© 2008-2019, IGEN