Fontolva haladó

Mike Károly és Szalai Ákos írása
(A szerzők közgazdászok, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatói)

Az Egyház társadalmi tanítása erkölcsi tanítás, nem politikai-gazdasági programadás. A célja nem „technikai javaslatok" megfogalmazása, hanem hogy a tudományos kutatás által feltárt és a közvéleményt foglalkoztató jelenségeket a keresztény hit fényében erkölcsi szempontból értelmezze. Elsősorban a (katolikus) keresztény hívekhez szól, és őket hívja fel arra, hogy élethelyzetüknek megfelelően igyekezzenek ezeket az elveket a társadalomban a gyakorlatba átültetni. Az erkölcsi útmutatás természetesen nem lehetséges a morális kihívásokat jelentő jelenségek azonosítása nélkül. Mivel pedig ez az azonosítás nagymértékben a különböző társadalomtudományokra hagyatkozik, a pápai tanítás e téren korántsem tekinti magát tévedhetetlennek. Az enciklika kifejezetten felszólít arra, hogy mindenki a legjobb tudása szerint alkalmazza a benne megfogalmazott erkölcsi elveket. Ennek szellemében kell értelmezni azokat az „ötleteket", megfontolásra érdemes javaslatokat is, amelyeket az enciklika az általános érvényes erkölcsi elvek alkalmazásaként bemutat.

A Caritas in veritate enciklika értelmezését három szinten érdemes megtenni. A legfontosabb a teológiai olvasat, amely a társadalmi tanítás hitbeli, teológiai alapjait rendszerezi, olyan kimerítő (és egyben roppant tömör) módon, ahogyan ezt egyetlen korábbi dokumentum sem tette meg. A második az emberiség fejlődésére vonatkozó antropológiai olvasat. Az enciklika a Populorum Progressióra emlékezve jött létre, amelyben VI. Pál pápa először fogalmazta meg pontosan, hogy a katolikus társadalmi tanítás célja az emberiség - az összes ember és a teljes ember - fejlődése. A mostani enciklika hangsúlyozza, hogy a fejlődés helyes értelmezéséhez elengedhetetlen, hogy megértsük, mit ért a katolikus társadalmi tanítás és a keresztény antropológia emberen. A harmadik az intézményrendszeri, „politikai" olvasat, amely általában a legtöbb figyelmet kapja. Ebben az aktuális világ problémáiról nyilvánít véleményt XVI. Benedek. Mint majd látjuk, minden ellenkező kísérlet ellenére, nem lehetséges ezt a részt az első kettőtől elszakítva tanulmányozni.

Az értelmezés során az enciklika angol nyelvű kiadását használjuk, a szövegben szereplő idézetek ebből az angol nyelvű kiadásból valók. Az írást úgy próbáltuk elkészíteni, hogy önmagában, ezen idézetek nélkül is érthető legyen - az idézetek elsősorban a bizonyítás céljait szolgálják, pusztán arra szolgálnak, hogy az esetleg bizalmatlan olvasókat meggyőzzük arról, nem mi olvassuk bele az enciklikába az egyes gondolatokat.

1. Teológiai olvasat: A szeretet elsőbbsége

A Caritas in veritate az első olyan enciklika, amelyben a társadalmi tanítás teológiai megalapozása ilyen hangsúlyos. (A korábbi pápák inkább csak a másik kettőre koncentráltak - a közvélemény pedig szinte mindig csak a „politikaira" figyelt.) A katolikus társadalmi tanítás alapja a szeretet (caritas) - szemben a „közvélekedéssel", amely szerint az egyház a társadalmi igazságosság mellett áll ki:

2§ Charity is at the heart of the Church's social doctrine.

Az enciklika kétségkívül XVI. Benedek „szeretet-offenzívájának" része, amely a Deus Caritas Est enciklikával vette kezdetét. Ott megtörtént az alapvető fogalomtisztázás, a szeretet eredeti keresztény jelentésének felelevenítése. Korunk uralkodó felfogásával szemben a valódi szeretet nem elsősorban érzelem, hanem a másik javának akarása és tevőleges cselekvés annak érdekében. Az így, helyesen felfogott szeretet pedig feltételezi, hogy reális képünk van magunkról és a másikról. Más szóval: a szeretetnek az igazságban kell gyökereznie. Ellenkező esetben a szeretet merő szentimentalizmussá fajul.

2§ I am aware of the ways in which charity has been and continues to be misconstrued and emptied of meaning, with the consequent risk of being misinterpreted, detached from ethical living and, in any event, undervalued.
3§ Only in truth does charity shine forth, only in truth can charity be authentically lived. [...] Without truth, charity degenerates into sentimentality. Love becomes an empty shell, to be filled in an arbitrary way. In a culture without truth, this is the fatal risk facing love. It falls prey to contingent subjective emotions and opinions, the word "love" is abused and distorted, to the point where it comes to mean the opposite. Truth frees charity from the constraints of an emotionalism that deprives it of relational and social content, and of a fideism that deprives it of human and universal breathing-space.

Az igazság itt - természetesen - az Istentől kapott Igazság. Krisztus révén ismertük meg az emberi valódi természetét, csakis Krisztus fényében lehet reális emberképünk. Nem ködös idealizmus, hanem - éppen ellenkezőleg - a legkeményebb realizmus, hogy az ember csak Isten megelőlegezett szeretete és saját maga Istennek és felebarátainak „ajándékozása" által válhat valóban önmagává.

Az Igazság keresése és megvalósítása ugyanakkor maga is a szeretet megnyilvánulása. Szeretet nélkül az igazság nem sokat ér:

2§ Truth needs to be sought, found and expressed within the "economy" of charity, but charity in its turn needs to be understood, confirmed and practised in the light of truth. In this way, not only do we do a service to charity enlightened by truth, but we also help give credibility to truth, demonstrating its persuasive and authenticating power in the practical setting of social living.

A szeretet az, ami elvezet a közjó szolgálatához is:

7§ The more we strive to secure a common good corresponding to the real needs of our neighbours, the more effectively we love them.

Az igazságosságnak a szeretethez képest másodlagos szerepe az enciklika egyik fő témája. Már a Deus Caritas Est is kimondta: „Az a fölfogás, mely szerint az igazságos struktúrák fölöslegessé tennék a szeretet gyakorlását, valójában materialista emberképet rejt: azt a babonát, hogy az ember „csak kenyérből" él (Mt 4,4; MTörv 8,3) - ez olyan meggyőződés, mely lealacsonyítja az embert, és éppen sajátosan emberi mivoltát tagadja" (28). A mostani enciklika tisztázza a szeretet és az igazságosság viszonyát. A szeretet magában foglalja az igazságosságot, de túl is mutat rajta. Az igazságosság a szeretet „minimuma":

6§ Charity goes beyond justice, because to love is to give, to offer what is "mine" to the other; but it never lacks justice, which prompts us to give the other what is "his", what is due to him by reason of his being or his acting. I cannot "give" what is mine to the other, without first giving him what pertains to him in justice. [...] Justice is the primary way of charity or, in Paul VI's words, "the minimum measure" of it [...] charity demands justice: recognition and respect for the legitimate rights of individuals and peoples. [...]

Az igazságosság önmagában ingatag, fennmaradásának feltétele, hogy a társadalom a fenti értelemben vett (nem szentimentális) szeretetközösség legyen.

6§ The earthly city is promoted not merely by relationships of rights and duties, but to an even greater and more fundamental extent by relationships of gratuitousness, mercy and communion.

Amint a megelőző idézet is egyértelművé teszi, az igazságosság nem azonos a „társadalmi igazságosság" közkeletű felfogásával, valamiféle egyenlőségeszménnyel, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésével. Az igazságosság ugyanis az enciklika szövege szerint az, amit az emberiség hosszú évszázadokon keresztül igazságosságnak nevezett: adjuk meg mindenkinek azt, ami őt megilleti.

Az Igazságban gyökerező szeretet központi jelentőségének egy nagyon fontos következtetése a személyes és közösségi erkölcsiség elsődlegessége az intézményi megoldásokhoz képest: a fejlődés legbiztosabb útja nem az intézményrendszer, hanem az emberi erkölcsök, az emberi szívek megváltoztatása.

9§ The sharing of goods and resources, from which authentic development proceeds, is not guaranteed by merely technical progress and relationships of utility, but by the potential of love that overcomes evil with good (cf. Rom 12:21), opening up the path towards reciprocity of consciences and liberties.
11§ In the course of history, it was often maintained that the creation of institutions was sufficient to guarantee the fulfilment of humanity's right to development. Unfortunately, too much confidence was placed in those institutions, as if they were able to deliver the desired objective automatically. In reality, institutions by themselves are not enough, because integral human development is primarily a vocation, and therefore it involves a free assumption of responsibility in solidarity on the part of everyone.
71§ Development will never be fully guaranteed through automatic or impersonal forces, whether they derive from the market or from international politics. Development is impossible without upright men and women, without financiers and politicians whose consciences are finely attuned to the requirements of the common good. Both professional competence and moral consistency are necessary.

2. Antropológiai olvasat: A fejlődés mint hivatás

XVI. Benedek a Populorum Progressio egyik legnagyobb hatásaként (II. János Pál Solicitudo rei socialis körleveléhez hasonlóan) azt említi, hogy a társadalmi tanítás „céljaként" a fejlődést állította be. De ez a fejlődés nem (csak) anyagi fejlődést, nagyobb jólétet jelent, hanem a katolikus antropológiának megfelelően a „teljes ember" fejlődését jelenti. Éppen ezért mindeképpen meg kell válaszolnunk: mi az ember; de erre a kérdésre csak téves feleletet adhatunk, ha nem vesszük figyelembe, hogy ő teremtmény, akit alapvetően meghatároz a Teremtőjével fennálló kapcsolata.

11§ [...] authentic human development concerns the whole of the person in every single dimension. Without the perspective of eternal life, human progress in this world is denied breathing-space. Enclosed within history, it runs the risk of being reduced to the mere accumulation of wealth; humanity thus loses the courage to be at the service of higher goods, at the service of the great and disinterested initiatives called forth by universal charity.

A fejlődés másik fontos dimenziója - természetesen - az, hogy hány embert érint:

18§ The truth of development consists in its completeness: if it does not involve the whole man and every man, it is not true development.

A Populorum Progressio nyomán ez az enciklika is szoros kapcsolatba állítja az (egyes) ember fejlődését az isteni hivatásával, amelyre egyénileg kell választ adnia: A „fejlődés" lényegében mindenki számára a személyes hivatás megtalálását, kibontakoztatását jelenti - anyagi, szellemi és lelki téren egyaránt.

16§ In Populorum Progressio, Paul VI taught that progress, in its origin and essence, is first and foremost a vocation: "in the design of God, every man is called upon to develop and fulfil himself, for every life is a vocation."

A fejlődés hivatásként való meghatározása messzemenő következményekkel jár. A hivatás megtalálása és megvalósítása ugyanis szabad és felelősségteljes döntést igényel. A „fejlesztés" helyes célja ezért csak az lehet, hogy lehetőséget teremtsen a felelősségvállalásra, megteremtse a „felelősségteljes szabadság" feltételeit. Az enciklika mindazokat a megoldásokat, amelyek elfeledkeznek erről, elégtelennek, sőt kifejezetten veszélyesnek tartja:

11§ In reality, institutions by themselves are not enough, because integral human development is primarily a vocation, and therefore it involves a free assumption of responsibility in solidarity on the part of everyone.
17§ A vocation is a call that requires a free and responsible answer. Integral human development presupposes the responsible freedom of the individual and of peoples: no structure can guarantee this development over and above human responsibility. The "types of messianism which give promises but create illusions" always build their case on a denial of the transcendent dimension of development, in the conviction that it lies entirely at their disposal.

Ehhez szorosan kapcsolódó gondolat a jogok, követelések elburjánzása (right-speech), amelyek mellett elmarad a kötelezettségek - az egymással szembeni és a Teremtővel szembeni kötelezettségek - számbavétele.

43§ [R]ights presuppose duties, if they are not to become mere licence. Nowadays we are witnessing a grave inconsistency. On the one hand, appeals are made to alleged rights, arbitrary and non-essential in nature, accompanied by the demand that they be recognized and promoted by public structures, while, on the other hand, elementary and basic rights remain unacknowledged and are violated in much of the world. [...] An overemphasis on rights leads to a disregard for duties. Duties set a limit on rights because they point to the anthropological and ethical framework of which rights are a part, in this way ensuring that they do not become licence. Duties thereby reinforce rights and call for their defence and promotion as a task to be undertaken in the service of the common good.

Az enciklika számba veszi a valódi emberi fejlődést tagadó legfontosabb eszméket, meggyőződéseket. Az egyik legfontosabb ezek közül a fogyasztásközpontúság és az önmagába záruló haszonelvűség, ami végső soron a szeretet parancsának megszegéséből fakad.

34§ Charity in truth places man before the astonishing experience of gift. Gratuitousness is present in our lives in many different forms, which often go unrecognized because of a purely consumerist and utilitarian view of life. The human being is made for gift, which expresses and makes present his transcendent dimension. Sometimes modern man is wrongly convinced that he is the sole author of himself, his life and society. [...] Then, the conviction that the economy must be autonomous, that it must be shielded from "influences" of a moral character, has led man to abuse the economic process in a thoroughly destructive way.

De a valódi fejlődés tagadása a népesedéssel, szexualitással kapcsolatos önzés terjedése is:

44§ To consider population increase as the primary cause of underdevelopment is mistaken, even from an economic point of view. [...] The Church, in her concern for man's authentic development, urges him to have full respect for human values in the exercise of his sexuality. [...] It is irresponsible to view sexuality merely as a source of pleasure, and likewise to regulate it through strategies of mandatory birth control. In either case materialistic ideas and policies are at work, and individuals are ultimately subjected to various forms of violence.

Az anyagi, technológiai fejlődés megítélését a keresztény hívők körében is számos félreértés övezi, amelyeket az enciklika igyekszik eloszlatni. Először is nagyon világosan megfogalmazza, hogy az anyagi, technológiai fejlődés több szempontból is pozitív folyamat. A föld megművelése, javainak hasznosítása az ember részvétele Isten teremtő munkájában. A javuló anyagi körülmények szükséges feltételei a magasabb szellemi-lelki célok elérésének. Ugyanakkor az anyagi fejlődés két alapvető kísértéssel jár együtt: egyfelől a technológia és az ember alkotta javak, másfelől a föld természetes állapotának bálványozásának veszélyével. A kettő látszólag egymás szöges ellentéte, de valójában mindkettő annak tagadásából fakad, hogy Isten az embernek azt a feladatot adta, hogy anyagi javakat is felhasználva, az anyagot mintegy megnemesítve transzcendens célokat kövessen.

48§ Nature is at our disposal not as "a heap of scattered refuse", but as a gift of the Creator who has given it an inbuilt order, enabling man to draw from it the principles needed in order "to till it and keep it" (Gen 2:15). But it should also be stressed that it is contrary to authentic development to view nature as something more important than the human person. This position leads to attitudes of neo-paganism or a new pantheism - human salvation cannot come from nature alone, understood in a purely naturalistic sense. This having been said, it is also necessary to reject the opposite position, which aims at total technical dominion over nature, because the natural environment is more than raw material to be manipulated at our pleasure; it is a wondrous work of the Creator containing a "grammar" which sets forth ends and criteria for its wise use, not its reckless exploitation.

A valódi emberi fejlődésről nem gondolkodhatunk helyesen, ha nem tiszteljük az emberi életet a maga teljességében - a fogantatástól a természetes halálig Az „emberi élet etikája", a szociális etika és a környezeti etika tehát szorosan összefügg. Egyrészt, az emberi élet tisztelete erősíti az erkölcsi tartást, képessé tesz arra, hogy az élet céljának ne pusztán a személyes kényelmet és biztonságot tekintsük. Ezáltal növeli a segítőkészségünket, a társadalom más tagjaival való szolidaritásunkat is. Az abortusszal és az eutanáziával kapcsolatos erkölcsi állásfoglalásnak emiatt szociális jelentősége is van.

28§ When a society moves towards the denial or suppression of life, it ends up no longer finding the necessary motivation and energy to strive for man's true good. If personal and social sensitivity towards the acceptance of a new life is lost, then other forms of acceptance that are valuable for society also wither away. The acceptance of life strengthens moral fibre and makes people capable of mutual help. By cultivating openness to life, wealthy peoples can better understand the needs of poor ones, they can avoid employing huge economic and intellectual resources to satisfy the selfish desires of their own citizens, and instead, they can promote virtuous action within the perspective of production that is morally sound and marked by solidarity, respecting the fundamental right to life of every people and every individual.

Másrészt, aki nem tiszteli az emberi életet, az nem tisztelheti a teremtett természeti környezetet sem. Értelmetlen arról beszélni, hogy a jövő generáció számára őrizzük meg a természetet, ha sokuktól az élethez való jogot is megtagadjuk:

51§ If there is a lack of respect for the right to life and to a natural death, if human conception, gestation and birth are made artificial, if human embryos are sacrificed to research, the conscience of society ends up losing the concept of human ecology and, along with it, that of environmental ecology. It is contradictory to insist that future generations respect the natural environment when our educational systems and laws do not help them to respect themselves.

3. „Politikai" olvasat: A globalizáció mint lehetőség és erkölcsi kihívás

A szeretet elsőrendű fontosságából következően az enciklika a világ problémáit elsősorban nem az intézmények, hanem az emberek problémáiként látja. Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy a problémákat - sokak várakozásától eltérően és a valóságnak megfelelően - nem azonosítja a globalizációval és a kapitalizmussal. A globalizáció helyesen felfogva egy lehetőség; önmagában se nem jó, se nem rossz. A tőle való elzárkózás, a folyamat visszafordítása azonban nem kívánatos. A feladat az egyes személyek és népek számára, hogy a globalizáció áldozatai helyett annak hősei, bajnokai legyenek.

42§ Despite some of its structural elements, which should neither be denied nor exaggerated, "globalization, a priori, is neither good nor bad. It will be what people make of it." We should not be its victims, but rather its protagonists, acting in the light of reason, guided by charity and truth. Blind opposition would be a mistaken and prejudiced attitude, incapable of recognizing the positive aspects of the process, with the consequent risk of missing the chance to take advantage of its many opportunities for development.

A globalizáció pozitív megítélésének legmélyebb oka, hogy az emberek közötti szeretet kiteljesedésének lehetőségét kínálja. Az enciklika a globalizációnak teológiai, üdvtörténeti jelentőséget tulajdonít. Az emberiséget összekötő egyre szorosabb kapcsok Isten eljövendő országát vetítik előre, amelyben az „egész emberi család" egyesül. A nemzetállamba való bezárkózás egyszerre vét a szeretet parancsa és a gazdasági ésszerűség ellen. A szegény országok fejlődésének legfőbb záloga ugyanis éppen a világpiacra való bekapcsolódás.

7§ Man's earthly activity, when inspired and sustained by charity, contributes to the building of the universal city of God, which is the goal of the history of the human family. In an increasingly globalized society, the common good and the effort to obtain it cannot fail to assume the dimensions of the whole human family, that is to say, the community of peoples and nations, in such a way as to shape the earthly city in unity and peace, rendering it to some degree an anticipation and a prefiguration of the undivided city of God.

Az enciklika a jelenlegi gazdasági rendszer problémáit másképpen értelmezi, mint sokan mások, és mint ahogyan azt sokan várták. Az idén a Béke világnapjára kiadott beszédéhez hasonlóan elismeri azt, hogy a világgazdaság mai rendszere nagyon sokat segít szegénység enyhítésében. Sőt, II. János Pál Centesimus Annus enciklikájához hasonlóan XVI. Benedek is kifejti, hogy a gazdasági elmaradottság leküzdésének legfőbb eszköze nem a piaci viszonyok elől való elzárkózás, éppen ellenkezőleg a világpiacba való bekapcsolódás. Mindez nem jelenti, hogy a globalizáció folyamata ne járna együtt drámai problémákkal, amelyek kezelése nélkül a globalizáció világméretű válsághoz vezethet:

22§ The world's wealth is growing in absolute terms, but inequalities are on the increase.
21§ It is true that growth has taken place, and it continues to be a positive factor that has lifted billions of people out of misery - recently it has given many countries the possibility of becoming effective players in international politics. [kiemelés tőlünk] Yet it must be acknowledged that this same economic growth has been and continues to be weighed down by malfunctions and dramatic problems, highlighted even further by the current crisis. [...]
58§ It should also be remembered that, in the economic sphere, the principal form of assistance needed by developing countries is that of allowing and encouraging the gradual penetration of their products into international markets, thus making it possible for these countries to participate fully in international economic life. Too often in the past, aid has served to create only fringe markets for the products of these donor countries.

Ez a kritika nem korlátozódik azonban azonban a globalizált piacok intézményeire. A fejletlen országokon belüli hedonizmusra és egyenlőtlenségekre, valamint a globalizáció-kritikusok által olykor ünnepelt kisebb vállalkozások, állami megoldások, illetve a humanitárius szervezetek és segélyezés visszásságaira is felhívja a figyelmet:

22§ In rich countries, new sectors of society are succumbing to poverty and new forms of poverty are emerging. In poorer areas some groups enjoy a sort of "superdevelopment" of a wasteful and consumerist kind which forms an unacceptable contrast with the ongoing situations of dehumanizing deprivation. "The scandal of glaring inequalities"56 continues. Corruption and illegality are unfortunately evident in the conduct of the economic and political class in rich countries, both old and new, as well as in poor ones. Among those who sometimes fail to respect the human rights of workers are large multinational companies as well as local producers. International aid has often been diverted from its proper ends, through irresponsible actions both within the chain of donors and within that of the beneficiaries. [...] On the part of rich countries there is excessive zeal for protecting knowledge through an unduly rigid assertion of the right to intellectual property, especially in the field of health care. At the same time, in some poor countries, cultural models and social norms of behaviour persist which hinder the process of development.

A „helyzetfelmérést" követően az enciklika részleteiben is értékeli a globalizált világ politikai-gazdasági intézményrendszerét. Az árnyalt és sokrétű elemzés fő állításait nem könnyű összefoglalni, de úgy véljük, nem teszünk a szövegen erőszakot, amikor azt állítjuk, hogy az értékelés és a belőle fakadó javaslatok három alapgondolat köré csoportosulnak:
(1) A nemzetközi mobilitás erőteljesen korlátozza az államok mozgásterét, amellyel minden szociálpolitikának számolnia kell. A megoldást az enciklika kétirányban keresi: a szubszidiaritás elvén alapuló globális politikai rendben és a társadalmi szolidaritás nem állami formáiban.
(2) A gazdaság problémái kevésbé az intézményrendszer, sokkal inkább az azt működtető egyes emberek problémáiból származnak.
(3) Ezzel szemben komoly intézményi problémákra hívja fel a figyelmet a kultúra területén (ide értve a tudományt, a vallásszabadságot és az oktatást).

Állam helyett...

Az enciklika - összhangban a közgazdaságtan és más tudományok eredményeivel - felhívja fel a figyelmet arra, hogy az utolsó szociális enciklika kiadása óta eltelt húsz évben, illetve a Populorum Progressio kiadása óta eltelt negyven évben az egyik legfontosabb változás az állam szerepének leértékelődése - ezért ma már nem várhatjuk a „piaccal szemben erős államtól" a megoldást:

24§ In our own day, the State finds itself having to address the limitations to its sovereignty imposed by the new context of international trade and finance, which is characterized by increasing mobility both of financial capital and means of production, material and immaterial. This new context has altered the political power of States.
25§ [...] the market has prompted new forms of competition between States as they seek to attract foreign businesses to set up production centres, by means of a variety of instruments, including favourable fiscal regimes and deregulation of the labour market. These processes have led to a downsizing of social security systems as the price to be paid for seeking greater competitive advantage in the global market, with consequent grave danger for the rights of workers, for fundamental human rights and for the solidarity associated with the traditional forms of the social State.

Ugyanakkor az államok által korábban ellátott klasszikus feladatok (a jogrend megteremtése, fenntartása, illetve a redisztribció) továbbra is megoldásra várnak:

37§ Economic life undoubtedly requires contracts, in order to regulate relations of exchange between goods of equivalent value. But it also needs just laws and forms of redistribution governed by politics, and what is more, it needs works redolent of the spirit of gift.
41§ "Political authority" also involves a wide range of values, [...] In some nations, moreover, the construction or reconstruction of the State remains a key factor in their development. The focus of international aid, within a solidarity-based plan to resolve today's economic problems, should rather be on consolidating constitutional, juridical and administrative systems in countries that do not yet fully enjoy these goods.

Az első híradások az enciklikáról azt emelték ki, hogy a pápa a globális problémák megoldását egy „világkormányban" látja. Ez a megállapítás a legjobb esetben is csak felületes leegyszerűsítés. A globális problémák megoldásában az enciklika szerint valóban szerepet kell kapnia egy „globális szintű politikai autoritásnak", de a globalizáció problémájára az enciklika a szubszidiaritás alapján szerveződő politikai rendet javasol, pontosan azért, hogy elkerülhető legyen egy nagy bürokratikus, zsarnoki intézmény létrejötte. (Érdemes felhívni a figyelmet a nyelvezetre is: pozitív kontextusban a szöveg politikai autoritásról beszél, a kormányzás szó kifejezetten negatív környezetben jelenik meg, amelynek a zsarnoki természete ellen védekezni kell.)

67§ [T]here is a strongly felt need, even in the midst of a global recession, for a reform of the United Nations Organization, and likewise of economic institutions and international finance, so that the concept of the family of nations can acquire real teeth. One also senses the urgent need to find innovative ways of implementing the principle of the responsibility to protect and of giving poorer nations an effective voice in shared decision-making. This seems necessary in order to arrive at a political, juridical and economic order which can increase and give direction to international cooperation for the development of all peoples in solidarity.
57§ In order not to produce a dangerous universal power of a tyrannical nature, the governance of globalization must be marked by subsidiarity, articulated into several layers and involving different levels that can work together. Globalization certainly requires authority, insofar as it poses the problem of a global common good that needs to be pursued. This authority, however, must be organized in a subsidiary and stratified way, if it is not to infringe upon freedom and if it is to yield effective results in practice.

A szubszidiaritás a legelső szociális enciklika, a Rerum novarum óta a katolikus társadalmi tanítás központi eleme. A mostani enciklika éppen ezért tudott dologként hivatkozik rá - fő feladatának nem a definiálást tekinti, hanem, hogy ezt az elemet is elhelyezze az Igazságban gyökerező szeretet teológiai kontextusában. A szubszidiaritás ugyanis a szeretet megnyilvánulása, amennyiben a „felelősségteljes szabadság" feltételeit teremti meg, és amely szorosan összefügg a szolidaritás elvével: a szolidaritás egymagában könnyen paternalizmussá, a szubszidiaritás egymagában könnyen önzéssé alakulhat.

57§ A particular manifestation of charity and a guiding criterion for fraternal cooperation between believers and non-believers is undoubtedly the principle of subsidiarity, an expression of inalienable human freedom. Subsidiarity is first and foremost a form of assistance to the human person via the autonomy of intermediate bodies. Such assistance is offered when individuals or groups are unable to accomplish something on their own, and it is always designed to achieve their emancipation, because it fosters freedom and participation through assumption of responsibility.
58§ The principle of subsidiarity must remain closely linked to the principle of solidarity and vice versa, since the former without the latter gives way to social privatism, while the latter without the former gives way to paternalist social assistance that is demeaning to those in need.

Nem véletlen, hogy az enciklika a szubszidiaritás érvényesítésében látja a korábbi időszak túlterjeszkedő jóléti államának a legjobb alternatíváját is

57§ Subsidiarity respects personal dignity by recognizing in the person a subject who is always capable of giving something to others. By considering reciprocity as the heart of what it is to be a human being, subsidiarity is the most effective antidote against any form of all-encompassing welfare state.

Talán éppen a túlterjeskedő világállami elképzelések miatt hívja fel a szöveg hangsúlyosan a figyelmet arra, hogy a nemzetközi segélyezésben, a fejlesztési célú támogatások elosztásakor különösen fontos lenne érvényesíteni a szubszidiaritás elvét.

47§ It is very important to move ahead with projects based on subsidiarity [...] From this standpoint, international organizations might question the actual effectiveness of their bureaucratic and administrative machinery, which is often excessively costly. At times it happens that those who receive aid become subordinate to the aid-givers, and the poor serve to perpetuate expensive bureaucracies which consume an excessively high percentage of funds intended for development.

Mindent egybevetve, a globális és helyi szolidaritás és felelősségvállalás keretéül nem annyira valamiféle új kormányzati formát, hanem - a szubszidiaritás elvéből kiindulva - a fogyasztók önkéntes szerveződéseit ajánlja. Ezek előképéül szolgálnak a XIX. századi katolikus szövetkezeti mozgalmai. Mivel azonban az enciklika a megoldást nem elsősorban az intézmények, hanem inkább az emberi erkölcsök átalakításában keresi, ezek a fogyasztói társulásokban, illetve más intézményi formákban sem lát önmagukban megoldást: ezek is csak akkor szolgálhatják az ember fejlődését, ha megfelelő erkölcsi alapokon működtetik őket.

66§ Global interconnectedness has led to the emergence of a new political power, that of consumers and their associations. [...] It is good for people to realize that purchasing is always a moral - and not simply economic - act. Hence the consumer has a specific social responsibility, which goes hand-in- hand with the social responsibility of the enterprise. Consumers should be continually educated regarding their daily role, which can be exercised with respect for moral principles without diminishing the intrinsic economic rationality of the act of purchasing.

A gazdaság útja: az intézmények védelme, az erkölcs hiánya

A gazdasági élet elemzésében különösen hangsúlyos a piaci intézmények és a piaci szereplők motivációi és viselkedése közötti különbségtétel. A Centesimus Annust követve a mostani enciklika egyértelműen elveti azt a nézetet, hogy a piac szabályai önmagukban erkölcsileg elítélendők. Ehelyett kijelenti, hogy azok pusztán eszközök, amelyek önmagukban jók, de vissza lehet velük élni. A fő problémát az etikus magatartás hiánya jelenti. Az etikai elvárások ugyanakkor nem lehetnek idegenek a gazdaság logikájától, éppen ellenkezőleg: teljesülésük magának a gazdaság működésének is feltétele. Legjobban talán ez a profit - sokszor félreértett - értékelésében mutatkozik meg: az enciklika kifejezetten pozitívan ítélei meg azt, hogy a gazdasági szereplőket a profit-keresése motiválja. Problémát abban látja, ha egyedül a profit válik a döntéseket meghatározó motivációvá, és ezért akár erkölcsileg elítélendő lépésekre is ragadtatják magukat a gazdaság szereplői. (Mint később látni fogjuk ez az erkölcsi eltévelyedés egyben a gazdaságnak magánk is káros.)

21§ Profit is useful if it serves as a means towards an end that provides a sense both of how to produce it and how to make good use of it. Once profit becomes the exclusive goal, if it is produced by improper means and without the common good as its ultimate end, it risks destroying wealth and creating poverty.

A piac nem áll szemben a társadalommal, ugyanakkor a piacnak szüksége van kívülről - a civil társadalom, a politikai közösség, az Egyház részéről „morális energiára". Egyrészt - mint idéztük - „nincs fejlődés becsületes férfiak és nők nélkül", másrészt a piac működésképtelenné válik a „kölcsönös bizalom" hiányában.

36§ The Church has always held that economic action is not to be regarded as something opposed to society. In and of itself, the market is not, and must not become, the place where the strong subdue the weak. Society does not have to protect itself from the market, as if the development of the latter were ipso facto to entail the death of authentically human relations. Admittedly, the market can be a negative force, not because it is so by nature, but because a certain ideology can make it so. It must be remembered that the market does not exist in the pure state. It is shaped by the cultural configurations which define it and give it direction. Economy and finance, as instruments, can be used badly when those at the helm are motivated by purely selfish ends. Instruments that are good in themselves can thereby be transformed into harmful ones. But it is man's darkened reason that produces these consequences, not the instrument per se. Therefore it is not the instrument that must be called to account, but individuals, their moral conscience and their personal and social responsibility. [...] The Church's social doctrine holds that authentically human social relationships of friendship, solidarity and reciprocity can also be conducted within economic activity, and not only outside it or "after" it.
35§ In a climate of mutual trust, the market is the economic institution that permits encounter between persons, inasmuch as they are economic subjects who make use of contracts to regulate their relations as they exchange goods and services of equivalent value between them, in order to satisfy their needs and desires. The market is subject to the principles of so-called commutative justice, which regulates the relations of giving and receiving between parties to a transaction. But the social doctrine of the Church has unceasingly highlighted the importance of distributive justice and social justice for the market economy, not only because it belongs within a broader social and political context, but also because of the wider network of relations within which it operates. In fact, if the market is governed solely by the principle of the equivalence in value of exchanged goods, it cannot produce the social cohesion that it requires in order to function well. Without internal forms of solidarity and mutual trust, the market cannot completely fulfil its proper economic function. [...] It is in the interests of the market to promote emancipation, but in order to do so effectively, it cannot rely only on itself, because it is not able to produce by itself something that lies outside its competence. It must draw its moral energies from other subjects that are capable of generating them.

Természetesen külön kitér e tekintetben a pénzügyi szektorra is. A pénzügyi élet szabályozásával ugyan maga is egyetért, de ennek hatáskörét nagyon szűkre látszik szabni, kifejezetten támogatólag szól ugyanis azokról a pénzügyi innovációkról, amelyeket napjainkban annyi kritika ér. Külön érdemes kiemelni, hogy a helyes működés felelősségét ez esetben sem valamiféle állami szabályozóra telepítené, hanem a befektetőkre. (Ennek adott esetben nagyon konkrét gazdaságszabályozási olvasata is lehet, ugyanis a pénzpiaci szabályozás körüli vitákban a nagyobb állami szabályozás napjainkban bőséges hívei éppen azokkal folytatnak komoly vitát, akik nem az állami tilalmaktól, hanem a befektetők jogi és etikai felelősségének megteremtésétől várják a megoldást.)

65§ Finance, therefore - through the renewed structures and operating methods that have to be designed after its misuse, which wreaked such havoc on the real economy - now needs to go back to being an instrument directed towards improved wealth creation and development. [...] Financiers must rediscover the genuinely ethical foundation of their activity, so as not to abuse the sophisticated instruments which can serve to betray the interests of savers [utóbbi kiemelés tőlünk]. Both the regulation of the financial sector, so as to safeguard weaker parties and discourage scandalous speculation, and experimentation with new forms of finance, designed to support development projects, are positive experiences that should be further explored and encouraged, highlighting the responsibility of the investor.

II. János Pál pápához hasonlóan XVI. Benedek is önmagában értékesnek látja az üzleti tevékenységet, éppen ezért roppant óvatossá kell hogy tegyen bárkit is, aki - például annak káros hatásai miatt - annak korlátozásán töri a fejét:

41§ Business activity has a human significance, prior to its professional one. It is present in all work, understood as a personal action, an "actus personae", which is why every worker should have the chance to make his contribution knowing that in some way "he is working ‘for himself'."

Ugyanakkor ismételten hangsúlyozni kell, hogy ez az etikus magatartás nem valamiféle „üzleti etika". Ennek az etikának ugyanúgy az igazságban (a fent bemutatott Igazságban, illetve a keresztény antropológiában) kell gyökereznie.

45§ The economy needs ethics in order to function correctly - not any ethics whatsoever, but an ethics which is people-centred. The word "ethical", then, should not be used to make ideological distinctions, as if to suggest that initiatives not formally so designated would not be ethical.

Különösen éles ez a megállapítás akkor, amikor XVI. Benedek a vállalatok társadalmi felelősségéről beszél. A vállalatok társadalmi felelőssége az enciklika egyik előre jelzett témája. Ugyanakkor a szöveget olvasva egyértelmű, hogy annak értelmezése az enciklikáéban kicsit eltér attól, amit annak szószólói napjainkban hirdetni szoktak:

40§ Even if the ethical considerations that currently inform debate on the social responsibility of the corporate world are not all acceptable from the perspective of the Church's social doctrine [kimelés tőlünk], there is nevertheless a growing conviction that business management cannot concern itself only with the interests of the proprietors, but must also assume responsibility for all the other stakeholders who contribute to the life of the business: the workers, the clients, the suppliers of various elements of production, the community of reference.

A társadalmi felelősség (véleményünk szerint vitatható) kiindulópontja az enciklikában az, hogy a vállalatok vezetői csak a befektetőknek felelősek. Ugyanakkor, az érvelés lényege végül nem ez a felelősségi kérdés, hanem az, hogy a vállalati döntéseket a rövidtávú profitmotívum határozza meg. (Elméletileg ez független attól, hogy a vállalatvezető kinek felelős - sőt amennyiben a tulajdonosoknak, befektetőknek valóban felelőssé lehetne tenni, akkor azzal éppenhogy kezelni lehetne a rövidtávú döntések problémáját - hiszen a tulajdonosokat sem elégítené ki a rövidtávú profit érdekli, amennyiben tudhatnák, hogy az hosszabb távon a vállalat számára is káros lépésekből származik.)

40§ Today's international economic scene, marked by grave deviations and failures, requires a profoundly new way of understanding business enterprise. [...] Without doubt, one of the greatest risks for businesses is that they are almost exclusively answerable to their investors, thereby limiting their social value. Owing to their growth in scale and the need for more and more capital, it is becoming increasingly rare for business enterprises to be in the hands of a stable director who feels responsible in the long term, not just the short term, for the life and the results of his company, and it is becoming increasingly rare for businesses to depend on a single territory. [...] What should be avoided is a speculative use of financial resources that yields to the temptation of seeking only short-term profit, without regard for the long-term sustainability of the enterprise, its benefit to the real economy and attention to the advancement, in suitable and appropriate ways, of further economic initiatives in countries in need of development.

Az enciklika kifejezetten kiemeli, hogy nem csak profitorientált szervezetek is működtethetők morálisan. Ugyanakkor a gazdaságban egyértelműen helye van a klasszikus, profitelvű vállalkozások mellett a nonprofit és a profitelv mellett közösségi célokat is követő szervezeteknek is. Emellett az elsődleges érv, hogy az önérdeken alapuló piaci csere és az állami kényszer logikája mellett a társadalomban az „ingyenesség", az „ajándékozás" logikájának is meg kell jelennie. Az államnak fontos feladata az e logikára alapuló önkéntes szerveződések jogi kereteinek megteremtése. A különböző szervezeti formáknak az életképességüket nem egymás rovására (és esetleges állami privilegizálás alapján), hanem az egymással folytatott versenyben kell bizonyítaniuk. Ezeket a szervezeteket azonban nem szerencsés automatikusan összekeverni a civil társadalom intézményeivel, a non-profit szervezetekkel, ahogyan ezt többen teszik:

46§ [I]t would appear that the traditionally valid distinction between profit-based companies and non-profit organizations can no longer do full justice to reality, or offer practical direction for the future. [...] This is not merely a matter of a "third sector", but of a broad new composite reality embracing the private and public spheres, one which does not exclude profit, but instead considers it a means for achieving human and social ends. Whether such companies distribute dividends or not, whether their juridical structure corresponds to one or other of the established forms, becomes secondary in relation to their willingness to view profit as a means of achieving the goal of a more humane market and society. [...] The very plurality of institutional forms of business gives rise to a market which is not only more civilized but also more competitive

A kulturális viszonyok: az intézmények kritikája

Az Enciklika azonban nem kezel minden intézményt egyformán. Míg a gazdasági intézményekkel szemben nem a megváltoztatás igényével lép fel, hanem pusztán azok (jól értelmezett) etikus működtetését várja el, addig más társadalmi szférákban kifejezetten a jelenlegi viszonyok megváltoztatásáért áll ki. Ezek olyan területek - szemben a gazdasági élettel - amelyek közvetlenül érintik a személy és a vallás, a személy és Teremtőjének kapcsolatát. Az ember, a teljes ember fejlődését ezen a téren már nem csak az hátráltatja, hogy bizonyos intézményeket (mint például az egyébként jól is működtethető vállalatokat) rosszul használunk, hanem az, hogy a jó, a fejlődést szolgáló tevékenységet kifejezetten az intézményrendszer akadályozza. Egyértelműen ide tartoznak az emberi élettel összefüggő, illetve a vallás társadalmi helyzetét meghatározó jelenlegi intézmények, szabályok - nem feledkezve meg a civil szervezetek negatív szerepéről sem.

Kezdjük az emberi élet kérdésével. Már a fejlődés értelmezésekor, vagyis hogy a teljes (teremtőjével, az isteni törvényekkel is összhangban levő) ember fejlődését tekinti a társadalmi tanítás legfőbb céljának láthattuk, hogy az enciklika tovább folytatja a küzdelmet az élet kultúrájának megteremtéséért. XVI. Benedek továbbra sem enged az abortusz, az eutanázia elutasítása, illetve a a házasság klasszikus intézményének védelme kérdésében. Ezekben a kérdésekben akkor is az államok, a törvényhozók felelősségét emeli ki, ha - mint bizonyos gazdasági, fejlesztési programok esetében - a segélyt adó szervezetek kifejezeten ilyen „liberális lépések" megtétele esetén hajlandóak csak a segélyeket, hiteleket folyósítani: a kormányzatok nem engedhetnek ennek a zsarolásnak.

28§ Not only does the situation of poverty still provoke high rates of infant mortality in many regions, but some parts of the world still experience practices of demographic control, on the part of governments that often promote contraception and even go so far as to impose abortion. [...] Some non-governmental organizations work actively to spread abortion, at times promoting the practice of sterilization in poor countries, in some cases not even informing the women concerned. Moreover, there is reason to suspect that development aid is sometimes linked to specific health-care policies which de facto involve the imposition of strong birth control measures. Further grounds for concern are laws permitting euthanasia as well as pressure from lobby groups, nationally and internationally, in favour of its juridical recognition.
44§ In view of this, States are called to enact policies promoting the centrality and the integrity of the family founded on marriage between a man and a woman, the primary vital cell of society, and to assume responsibility for its economic and fiscal needs, while respecting its essentially relational character

Az enciklika hosszasan foglalkozik napjaink egyik legfontosabb kérdésével, a bioetikával. Ebben látja talán a leginkább megjelenni az antropológiai tévedést: az ember Isten helyébe képzeli magát, aki dönthet életről és halálról:

75§ Following his lead, we need to affirm today that the social question has become a radically anthropological question, in the sense that it concerns not just how life is conceived but also how it is manipulated, as bio-technology places it increasingly under man's control. In vitro fertilization, embryo research, the possibility of manufacturing clones and human hybrids: all this is now emerging and being promoted in today's highly disillusioned culture, which believes it has mastered every mystery, because the origin of life is now within our grasp. [...] To the tragic and widespread scourge of abortion we may well have to add in the future - indeed it is already surreptiously present - the systematic eugenic programming of births. At the other end of the spectrum, a pro-euthanasia mindset is making inroads as an equally damaging assertion of control over life that under certain circumstances is deemed no longer worth living. Underlying these scenarios are cultural viewpoints that deny human dignity.

A vallásszabadság kérdését természetesen szintén a kiindulópontként említett Igazság fényében kell értelmezni, vagyis nem az a lényeg, hogy minden magát „vallásnak" csoportosulás jogot kapjon tanai hirdetésére, hanem az, hogy a vallási igazságot, amely az emberi fejlődés elidegeníthetetlen eleme, mindenki megismerhesse - és utána maga dönthessen a hivatás elfogadásáról. A probléma különösen azért aktuális, mert a régóta jelenlévő „praktikus ateizmusra" hajló állami politika mellett az utóbbi időben megjelent a vallási fanatizmus, a vallásra hivatkozó terrorizmus is, amely a vallási igazság megismerését ugyanúgy gátolja. Ha a vallási igazságot kiszorítják a közéletből, akkor ezzel az ember valódi fejlődését teszik lehetetlenné.

29§ There is another aspect of modern life that is very closely connected to development: the denial of the right to religious freedom. [...] Today, in fact, people frequently kill in the holy name of God, [...] [A]s well as religious fanaticism that in some contexts impedes the exercise of the right to religious freedom, so too the deliberate promotion of religious indifference or practical atheism on the part of many countries obstructs the requirements for the development of peoples, depriving them of spiritual and human resources. [...] When the State promotes, teaches, or actually imposes forms of practical atheism, it deprives its citizens of the moral and spiritual strength that is indispensable for attaining integral human development and it impedes them from moving forward with renewed dynamism as they strive to offer a more generous human response to divine love.
56§ The Church's social doctrine came into being in order to claim "citizenship status" for the Christian religion. Denying the right to profess one's religion in public and the right to bring the truths of faith to bear upon public life has negative consequences for true development. The exclusion of religion from the public square - and, at the other extreme, religious fundamentalism - hinders an encounter between persons and their collaboration for the progress of humanity. Public life is sapped of its motivation and politics takes on a domineering and aggressive character. Human rights risk being ignored either because they are robbed of their transcendent foundation or because personal freedom is not acknowledged. Secularism and fundamentalism exclude the possibility of fruitful dialogue and effective cooperation between reason and religious faith.

Mind az élet kultúrája, mind a vallásszabadság megteremtése téren jelentős szerepet játszik a nevelés. Itt szintén kemény követelményeket fogalmaz meg a kormányzatokkal szemben: sürgeti, hogy a nevelés a technikai képzésen túl az emberi lét alapvető kérdéseiről, a fent említett antropológiai összefüggésekkel is megismertesse az abban résztvevő (lehetőség szerint mind szélesebb) tömegeket:

61§ Greater solidarity at the international level is seen especially in the ongoing promotion - even in the midst of economic crisis - of greater access to education, which is at the same time an essential precondition for effective international cooperation. The term "education" refers not only to classroom teaching and vocational training - both of which are important factors in development - but to the complete formation of the person. In this regard, there is a problem that should be highlighted: in order to educate, it is necessary to know the nature of the human person, to know who he or she is. The increasing prominence of a relativistic understanding of that nature presents serious problems for education, especially moral education, jeopardizing its universal extension.

***

Róma püspökei több mint száz éve szociális enciklikák kiadása révén folytatják a katolikus egyház ősi hagyományát: az állam (a földi hatalom) felelősségének, autoritásának elismerése mellett megszólalnak társadalmi-gazdasági kérdésekben. Ezeket az enciklikákat mindig az adott társadalmi-politikai viták fényében kell értelmezni, ezekben próbálják megfogalmazni az Egyház változatlan álláspontját. Az intézményi javaslatok - a vitapartnerek és a felmerülő problémák fényében - változhatnak, de a teológiai alapok változatlanok. A mostani enciklika ezeknek a teológiai alapoknak az átgondolására vállalkozik. Olvasása közben azonban nem téveszthetjük szem elől azt sem, hogy milyen az a társadalmi környezet, milyenek azok a viták, amelyek közepette megszólal a Pápa. Éppen ezért a szöveg értelmezésekor fontos, hogy ne tévesszük szem elől azt sem, hogy 2009-ben kik és mit vártak (vártak volna) egy pápai megnyilatkozástól. A mostani összefoglalónk ezen elvárások fényében mutatta be az enciklikát. Meggyőződésünk: néha az a fontosabb, hogy az elvárásokkal szemben mi maradt ki belőle. A szöveget nem értelmezhetjük úgy, hogy nem vesszük figyelembe annak hangsúlyait. Ezen hangsúlyok megtalálására tettünk itt - kétségtelenül szubjektív - kísérletet.

[Az enciklika társadalmi igazságosságot érintő mondanivalójáról Szalai Ákos publicisztikája itt olvasható. - A szerk.]