Sokáig úgy tűnt, hogy Magyarországon pártot csak párt tud alapítani. (Ellenzék kell? Veszek magamnak!) Mégis, minket nagyon régóta a parlamenten kívüli élet érdekel igazán. Azon belül is minden, ami zöld. Egyre többen mondják, hogy ott most tényleg megmozdult valami; rendszerkritika, tabudöntögető civil mozgolódás, majd ezekből kinövő új pártok.
Létezik tehát egy rendszerkritikus értelmiség. Pártot, árnyékkormányt szervez. Bár emezt több platformon teszi, közös tulajdonsága, hogy zöld, a parlamenti pártokat egyformán utálja és szeret biciklizni. Hogy erősödne ez a rendszerkritikus értelmiség, a pártpreferenciás mérések egyelőre csak halványan igazolják. Viszont jelenleg is ott van az összes választókorú körében kb. 50 százalék, aki nemszavazna/bizonytalan, belőlük egy komolyabb szikrával leszakítható akár nagyobb tömeg is, ha látszik az új, hótiszta politikai erő.
Elkezdtük hát listázni a friss és zöld (ill. zöldes), rendszerkritikus, alulról szerveződő pártokat. Megdöbbenésünk őszinte: ha túl sokat mantrázták az "árnyékparlamentet", akkor azért, ha a történelem szemétségéből térünk vissza önmagunkba, akkor azért, de a parlamenti patkó összes szereplője leképeződik az országházon kívül.
A helyzet olyan szép, hogy ábrázolható. Lássuk a rendszer működtetőit, és a rendszer sokkolóit, egymás mellett.
SZDSZ-LMP
A két szavazás óta kampányait következetesen kizárólag zsidók, füvesek buzik és a Jobbik köré szervező SZDSZ-nek komoly fejfájást okozhat a Lehet Más a Politika előretörése; a kampányfilmek tanulsága szerint az LMP nem csak a liberális értelmiségi holdudvarra jár rá (Hajós András, Settenkedő...), de a közeljövőben stoppolhatja az egykori mainstream szadi témákat is (jogvédelem, alternatív kultúra stb.). Az LMP egyelőre minden alkalommal hevesen tiltakozik, amikor felmerül, hogy SZDSZ-epigonok lennének, de tippünk szerint a Humanista Párttal alkotott párosuk akkor is a legtöbb szavazót a liberális párttól fogja elszívni.
Fidesz-Élőlánc
Lányi Andrásnak feltehetően könyvmegjelenése és az Élőlánc honlapjának megújítása miatt nem jutott ideje indulni az aktuális választásokon, viszont a parlamenten kívül kétségtelenül ő és pártja képezik a Fidesz rendszerkritikus, zöld párját. Van itt nemzeti karakter (nemzeti zarándoklat), programegyezés (TB mentők). Feltehetően nekik is megvan a saját Kövér Lászlójuk, egyelőre még rejtegetik.
MSZP-Zöld Baloldal
Ha csak annyit mondunk, hogy a Zöld Baloldal Tamás Gáspár Miklós vezette EP-listája a Magyarországi Munkáspárt 2006, a Zöld Demokraták, a Fiatal Baloldali Unió és az Európai Feminista Kezdeményezés egy másmilyen Európáért nevű szervezet összefogásával alakult, már majdnem mindent tudunk. Programjuk igyekszik reális maradni: céljuk többek közt a NATO feloszlatása. Amiért mindemellett bátran mondjuk, hogy a Zöld Baloldal az MSZP parlamenten kívüli megfelelője, az egyrészt TGM ÉS-ben nyújtott, Fideszről szóló publicisztikai tevékenysége, másrészt a praktikus egyezés, miszerint mindkét párt az Internacionáléval zárja hivatalos eseményeit.
Az MDF-nek és a KDNP-nek bizony nem találtunk zöld megfelelőt, de nekik a bolhacirkuszban talán nem is lenne a többiekétől teljesen külön alternatívájuk. Ami azt illeti, az LMP a mindegyforma, és a se nem bal, se nem jobb érvelések mentén az MDF-et is rövid úton csődbe viheti, ráadásul (ahogy a belvárosi kampánybódékon látszik) immáron a zöld színen is ketten osztoznak.
Zöld árnyékparlament, íme.
A cikk ötletét Puzsér Róbert ezen intejújából loptuk.
*a szerző tanú, gátőr
A Fidesznek meg az élőláncnak is kerek a logója, ez mindent leleplez.
Volt egy érdekes dolog, amikor létrejött a Tomcat-Jobbik szakítás. Polgár ott is, miután elkezdték utálni egymást a jobbikosokkal, meg a kurucinfóval, akkor egy „Zöld” Párttal kezdett cimborálni. Ez persze tök kamu volt, szerintem senki volt abban a pártban Tomcaten kívül, de ott akkor ő is egy zöld izét mutatott fel alternatívaként.
Nem parlamenti párt a jobbik, és Polgár nem is politikus, a kezdeményezése hamvában holt volt, de az eset valahol olyan, mint a fentiek.
Érdemes azért keresgélni „zöld megfelelőt” a KDNP-nek meg az MDF-nek is, ha nem is párttá kristályosodott formában!
A KDNP zöld árnyéka a czakógáborista-bogárlászlóista értelmiségi kör, a keresztény antikapitalisták (talán így lehetne leginkább leírni őket).
Az MDF-nek pedig lehetne a párja a „Reális Zöldek” - nem t'om, emlékeztek-e rá, hogy volt egy ilyen csoportosulás. Egy zöldet játszó, erőteljesen technokrata csapat (volt?) ez, azzal tűntek föl, hogy erősen pártolták pl. a nagymarosi vízlépcsőt.
Igazán nem szép tőlük, hogy nem alapítottak (még!?) pártot; így sokkal kerekebb lehetett volna Pelikán elvtárs - egyébként kiváló - blogbejegyzése.
szaki
Az mkkp-ban is több a kraft, mint Tomcat Zöld Pártjában volt. Azt tényleg nem tudom, hogy gondolta. (bár én sokat röhögtem)
Topi
A czakógáborista-bogárlászlóista kör egyelőre nem párt. Bár pl. Bogár több bázist is erősít. Ott van a Konzervatív Alapítvány: href.hu/x/94g1
Ebből még lehet párt, bár szerintem nem tipikusan zöld. Vagy ott van a Magyarok Szövetsége (karpathaza.net).
A Reális Zöldekről még sosem hallottam. Bár igaz, pici vagyok.
És a Magyar Szociális (?) Zöld Párt?
Neki pedig van megfelelője, szerintem az MDF.
Egyébként nekem eddig legalább 10 „zöld” vagy zöldnek nevezett pártot mondtak eddig.
De vegyük észre, nincs zöld gondolat szikes Hazánkban.
Esetleg, ha több bálna élne a Balatonban. akkor azokat megvédenénk, de a Szigetközért meg ilyen-olyan hulladékégetőeért - minek pártot alapítani?
Na, ugye!
chubakka 2009. május 27. 14:46:37
A Magyar Szoc. Zöld Párt, az ugye a Tomcat zöldpárt? www.zoldpart.hu Visszafelé sült médiahack, öngól a politika és az anarchia határán. (ha van olyan)
Egyelőre az, hogy „zöld”, itthon annyit jelent, hogy semmiképpen sem vörös, narancs, vagy kék. Aktuálpolitikai üzenete nem több.
Amúgymeg: még mindig sajátosan balos, hatvannyolcas emlőkön csüngő, zagyva ideológiákkal terhelt dolog ez a zöld valami. Megjegyzem, ez óriási baj! Nem kell ahhoz bálna a Balatonba, hogy Magyarországon is tapasztaljuk a klímaváltozás (figyelem! nem felmelegedés! klímaváltozás!) hatásait. Ez nem csak a balos érzelműek lelki világát kavarja fel: 2008 áprilisban az Apostoli Szentszék kiegészítette a bűnök lajstromát, az eddigi hét főbűn mellé újabb hét került, melyek között ott van a környezetszennyezést is. Ez lényeges gesztus.
És ott van a püspöki körlevél is a teremtett világ iránti felelősségről. A probléma ugyanakkor erkölcsi, nem társadalommérnökösködéssel kell megoldani.
„És a Magyar Szociális (?) Zöld Párt?”
ilyen nevet, tejóégsegíts...
Na most a Zöld Baloldal teljes mértékben MSZP ellenes. Persze értjük, miért akarjátok a kettőt összemosni. De ez egyszerű politikai hazugság.
BP 2009. november 23. 15:44:56
De ki mondta, hogy összemossuk? Azt mondtam: árnyékparlament. Nem ugyanaz, csak a zöld, árnyékban levő, baloldali árnyékképe. Attól még utálhatja az MSZP-t, mint ahogy teszi is, mint pl. a Munkáspárt.
Üdv.
A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>
Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)
Ráadás: Fontolva Twítelő
Caritas in Veritate (3), FHstreetart (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), critical mass (2), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), kommentár (8), kommunizmus (2), képek (2), külpol (8), külügy (3), lmp (2), magyar koratörténet (3), magyarellenesség (3), magyarság (10), marx (2), mdf (6), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), másság (2), média (6), művészet (4), nyaralo (6), nácik (2), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), trianon (3), történelem (16), ukrajna (2), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), választás (3), választás2010 (4), válság (5), web (2), zöld pardon (2), életvezetés (2), évforduló (6), ökoharcos (3), ünnep (3)
© 2008-2013, IGEN