Fontolva haladó

A nap kérdése

Zseniből mindig akad a padláson.

A legjobb az egészben, hogy tavasszal elköltöttük a kazalnyi pénzt kampányra meg választásra, hogy kiküldhessük legjobbjainkat (többek közt Deutsch Tamást, Gurmai Zitát és Bokros Lajost) a valódi súllyal köztudottan nem rendelkező, viszont kádertemetőnek kiválóan alkalmas EU parlamentbe vitatkozni, most pedig egy itt-ott kommentált MTI hírnél nagyobb hullámot nem vet, hogy kit is delegál az ország a szövetség végrehajtó testületébe (Európai Bizottság). Múlt hét vége óta tudni lehet: az illetőt Andor Lászlónak hívják. Persze itt az a normális, hogyha jelzett név az égvilágon semmit sem mond a tisztelt nagyérdeműnek, pedig néhány percre mégis érdemes közelebbről megnézni a figurát és az ő gondolatait.

Egy László jön, egy László megy

Eddigi uniós szereplésünkben humánerő szempontjából nem vagyunk a csúcson; hogy mást ne mondjunk, az éppen lejáró magyar EU-biztosi mandátum a volt MSZP-elnök Kovács Lászlóé, aki amellett, hogy objektíve khm kedves, szimpatikus teremtés, köztudomásúan nem a legélesebb kés a fiókban (energiaügyi biztosnak alkalmatlan, adóügyi biztosnak befér - emlékszünk még?), leköszönése ürügyén pedig az Economist minden más bizottsági tagot is értékelő cikke szerint „semmilyen nyomot nem hagy maga után".

Így elvileg azt is mondhatnánk, hogy ugyan, Szellemi Sasmadár László után alacsonyan van a léc, hogy ezután kit küldünk az EU-s végrehajtó szervbe egyetlen magyarként - tökmindegy. A mi igényeink azonban határtalanok.

Világ közgazdászai [...]

Andor László amellett, hogy 43 éves közgazdász, nyugati egyetemeket is megjárt, a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsának tagja és elvileg a Közgázon is tanít, erősen marxista. Ezt onnan lehet tudni, hogy (mint azt már sokan elmondták) az Eszmélet c. neomarxista folyóirat főszerkesztője, melyben olyan nagyságok publikálnak, mint Krausz Tamás XX. századdal foglalkozó történész, aki persze a kommunizmussal nem gyengén elfogult (pl. a rossz időjárásnak tudja be több millió ukrán tudatos halálra éheztetését). Idézet az Eszmélet küldetésnyilatkozatából: „ez a lap szeretné megmutatni, hogy a marxizmus alapjain mozgó gondolkodás ma is mozgósítani képes a szak¬tudományokat, és hogy mindennek ideológiai és politikai je¬lentősége van és lesz a jövőben is." Andor eszmeiségét továbbá illusztrálja, hogy 2004 áprilisában (amúgy az akkor még miniszterelnök Gy.F.-hez hasonlóan) felszólalt a vörös csillag védelmében, és még cikket is írt a Népszavába, hogy nehogy már a horogkereszt és a kommunista jelkép egy elbírálás alá essen.

A baloldali-marxista bankár-közgazdászok világa olyasmi metatér, amihez az egyszeri fontolva haladónak nem adtak kulcsot. Márpedig Andor László ilyen. Marxista. Bankár. Pelikán et. éppen ezen a fórumon már egyszer nagy nyilvánosság előtt nem értette, hogy Felcsuti Péter hogyan lehet bankszövetségi elnök munkásőr múlttal és marxista álmokkal - ehhez most a baloldalról szóló mindenféle előképzettség mellet is muszáj csatlakozni.

Szerencsére webes archívumokból könnyen előtúrható Andor jónéhány cikke, hogy megnézhessük közelebbről, mit javasolnak korunk haladó marxistái. Figyeljünk ezek közül egyre, az Élet és Irodalomban megjelent 2008. október 10-én megjelent darabra, mely a gazdasági válságról szól. Idézünk.

Persze van tovább is >>>>>>

Jobb-e Gordon Ferencnél? [+]

2009. március 31. 0:27 / Pelikán József

Alig telt el két nap, de a legfontosabb következmény egyelőre annyi, hogy Gordonos szóviccekből 2010-ig el vagyunk látva - no persze az sem utolsó szempont, hogy láthatóan hála a jó Istennek tettre kész progresszív KISZ-vezetőből akad még ínség idején.

Bár nem vagyok én bértollnok, minek is tagadnám, hogy közülük mindig is ez a Bajnai volt a titkos kedvencem, mert láthatóan kevesebbet iszik, mint mondjuk a Szekeres, szimpatikusabb Kiss "Kolbászfesztiválról Jövök" Péternél, és kétség kívül normálisabb vágóképeket lehet tenni róla a híradóba, mint az utóbbi időben a Ferencről.

Ám a jóság pontosan ennyi, és nem több. Mert amúgy a (várhatóan) rövid agóniája végén egy dolgot köszönhet majd az őt megválasztó pártoknak: hogy egy relatív vállalható figurából két lábon járó időzített bukást csináltak. BG a III. Magyar Köztársaság olyan hét napja után lett kormányfőjelölt, amit a Kormányzati Jósdán kívül az égvilágon senki nem értelmezhet, vagy pláne, vehet komolyan; véletlen lenne, hogy majdnem egy tucat ember menekült fejvesztve a felkérésnek még a híre elől is? Azt, hogy BG már ebben a pillanatban súlyos bukó (és a helyzet változatlan), az alábbi tények garantálják:

- a népszerűségre nincs mentség, a turbók már most legyártották az első „Gordon takarodj" indulókat;
- bárkinek nyilvánvaló lehet, aki az utóbbi években a környéken élt és olvasott, hogy BG a megőrizve megszüntető ars poetica jegyében marad Gyurcs meghosszabbított keze;
- két különböző választási kampány közti időszakban a szép pislogás nem elég ahhoz, hogy az MSZP szakadások vagy eldurvuló belső viták nélkül megússzon egy sor súlyos vereséget.

Az sem utolsó, amit Turul kolléga kommentelt valahol a Reakción, hogy ti. "Bajnai miniszterelnök-jelölti sajtónyilatkozatában először azt tartotta fontosnak közölni, hogy nem kíván politizálni". OMG

Marad a legfurcsább az egészben, hogy mi a franccal foghatja Gyurcsány a teljes MSZP-SZDSZ tengely tökeit, hogy egy délutános elbizonytalanodások után csak kiállnak mindig valami egységes álláspont mellett, legyen szó személyről, vagy programról. Milyen rejtett hangfelvétel lehet náluk? Milyen titkos forrást tartogathatnak még? Hány orosz katona várhat a szekrényben?

Mindennek végén levezetésnek Fábry Sándort ajánljuk, aki Gordonról beszél.

 

*a szerző tanú, gátőr

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Twitter

  • : (1970.1.1 00:00)

Olvassuk

Nincsenek linkek

Cimkék

ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

Komáljuk

  • igen.hu – radikálisan mérsékelt
  • IgenHír.hu
  • Mandiner
  • Ne találjuk ki Magyarországot!
  • Csodaszarvas folyóirat
  • Kommentár.info
  • Monarchista

© 2008-2023, IGEN