Fontolva haladó

A nap kérdése

A Kommentár aktuális számában Balázs Zoltán politológus-közgazdász a négy, valamilyen formában kormányváltást óhajtó és valamilyen politikai alternatívát kínáló erőt teszi elemzés tárgyává.

A közmeggyőződéssel szemben a Jobbik politikai eszméi heterogének, azaz nem alkotnak egységes, koherens politikai világnézetet. A Jobbik nemzeti liberális, amennyiben genezise a szabadságélmény, a jogtipró hatalommal szembeni fölkelés (2006), sőt az emberi jogok védelme; a lázadás mint szervező attitűd; a magyar és a nemzetközi establishmenttel, nagytőkével, Amerikával, kommunistákkal, liberálisokkal, zsidókkal stb. szembeni fölkelés („hív a haza”) érzelme; a magyar politikai hagyományból kitörölhetetlen függetlenségi elem. Ugyanakkor konzervatív is, amennyiben rendet, tekintélyt, vallásosságot, az „élősködés” megszüntetését, biztonságot, csendőrséget, nemzeti gárdát, földvédelmet akar és favorizál. Végül szocialista is, amennyiben masszív állami beavatkozást, a tőke öncélú korlátozását, nacionalizálást kíván. Ez a heterogenitás okozza, hogy a Jobbik sokak számára nem más, mint a jobbik Fidesz, vagy a Fidesz jobbik fele, hiszen emiatt az eszmei pluralizmus miatt végsősoron sokak szemében a két párt közötti különbség világnézeti-eszmei értelemben kifejezhetetlen, marad a fentebbi generációs- morális eltérés. Hadd utaljak itt arra is, hogy két éve a Fidesz elnöke is kacérkodott a „plebejus” jelzővel, ami ma inkább a Jobbikra illik; de a „plebejus” minősítést Orbán Viktor máig nem utasította el végérvényesen (tőle amúgy is szokatlan volna az efféle ideológiai elhatárolódás). Amennyiben tehát a Jobbik az erkölcsi szempontból elfogadhatatlan fajelméleti kilengéseket és szellemileg bornírt nemzeti mitológiát kordában tudja tartani, azaz semmilyen hivatalos megnyilatkozásába nem engedi be, egy Fidesz- kormánynak nem kell rosszul éreznie magát attól, hogy egyes politikai döntéseitesetleg a Jobbik is támogatni fogja. A fenti eltérés kiemelése azonban a Jobbik számára vélhetően nagyon fontos lesz.

A teljes cikk digitális formátumban itt olvasható >>>

A 2010/2-es szám teljes tartalomjegyzéke itt olvasható. Megvásárolható a Lapker terjesztőpontjain.

A 2010-es év első Kommentárjában Horkay Hörcher Ferenc eszmetörténész (PPKE BTK oktató, Heti Válasz főmunkatárs) elemzi a választások előtti magyar politikai hangulatot, majd négy pontba foglalja a morális, politikai és gazdasági válság következményeit.

De miként juthattak idáig a balliberális erők a rendszerváltást követően? Válasszuk szét a szocialistákat és a liberálisokat – bár kétségtelen, hogy a legalább 16 éves együttélés következtében ez nehéz feladat. Ami a szocialistákat illeti, elég nyilvánvaló az ok: ők ugyanis mind a mai napig nem tudtak beletörődni abba, hogy elvesztették az ország fölötti hatalom monopóliumát, és továbbra is úgy gondolják, valamifajta kiváltságos joguk van erre a címre. Vagyis nem sikerült megszabadulniuk a pártállami örökségtől. Mivel – intézményrendszerük és választói-aktivista hátterük mellett – politikai kultúrájuk is nagyrészt a korábbi korszakból származik, ezért politikai cselekvésük, az alkotmányos intézményrendszerhez fűződő viszonyuk az állampárti beidegződések miatt nem kompatibilis a képviseleti demokráciával. Ennek a tételnek a legékesebb bizonyítéka maga Gyurcsány Ferenc, aki nemcsak az egypártrendszer politikai szocializációját hozza magával, hanem sikeres, úgynevezett üzletemberi életútja is a rendszerváltás kudarcának bizonyítéka. Gyurcsány ugyanis az információhoz és a döntéshozatali folyamathoz való kiváltságos, tehát demokratikusan indokolhatatlan hozzáférését kamatoztatva tudott a gazdasági életben odáig jutni, ahol ma áll.

Gyurcsány politikájának talán legriasztóbb szegmense azonban túl van a korrupción és a politikai befolyás gazdasági hatalomra való konvertálásának ismert technikáin. Az ő politikai jelenlétének a demokrácia szempontjából legveszélyesebb szegmense az a háttér-, kamarilla- és paktum-politika, amely egészen nyilvánvalóvá teszi, hogy nemcsak az ellenzéket, hanem a magyar választókat sem tekinti partnernek, hanem tárgyként próbálja őket manipulálni.

A teljes cikk digitális formátumban itt olvasható >>>

A 2010/1-es szám teljes tartalomjegyzéke itt olvasható. Megvásárolható a Lapker terjesztőpontjain.

A Kommentár legújabb számának egyik cikkét ajánljuk olvasóink és rajongóink figyelmébe. Bartus Gábor környezetgazdász, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatója igen érdekes tanulmányban értekezik a magunk körül egyre inkább kézzelfogható klímaváltozásról, és javaslatot tesz arra is, miként viszonyuljunk a pánikkeltéstől a jelenség negligálásáig terjedő skálán fellelhető nézetekhez. A folyóirat a Lapkeres terjesztőpontokon megvásárolható, ezen cikk pedig teljes terjedelmében online is olvasható.

A negyedik a napra öntötte csészéjét. Hatalmat kapott,
hogy az embereket tűzzel gyötörje. Az emberek
kínlódtak a nagy hőségben, mégsem kaptak észbe...
"
(Jelenések könyve, 16,8-9)

Az emberiség olyan nagyságrendű, szinte visszafordíthatatlan katasztrófa elé néz, mint amilyen a 20. század két világháborúja és az 1930-as évek gazdasági világválsága volt. Éhínség, járványok, árvizek, a megemelkedő tenger által elnyelt szárazföldek, s mindezen hatások elől menekülő embermilliók, ráadásul tömegesen kihaló állat- és növényfajok. Ha nem kezdünk azonnal cselekvésnek, s nem költjük el évről évre a világ össztermékének (GDP-jének) legalább 1%-át az üvegházhatású gázok kibocsátás-visszafogására, akkor a felmelegedésből fakadó károk akár a GDP 20%-át is elemészthetik. Mindezek ma nemcsak hollywoodi katasztrófafilm forgatókönyvek kellékei, hanem a témáról a közvélemény előtt folyó politikai közbeszédé, az éghajlatváltozásról szóló nyilvános diskurzusé is. Az úgynevezett Stern-jelentés megjelenése óta mindezt bizonyított tudományos előrejelzésnek, megkérdőjelezhetetlen szakmai alapvetésnek tartják sokan. Azóta nincs olyan jogszabály-előterjesztés környezetvédelmi vagy energiapolitikai ügyekben az Európai Unióban, amely preambulumában ne emlékeztetne a Stern-féle eredményekre. A tudományos és politikai konferenciák légkörét – s minden bizonnyal így lesz ez a 2009. decemberi koppenhágai klímapolitikai csúcsértekezleten is – az a konszenzus határozza meg, hogy a 21. századi klímaváltozás (különösen annak korábbiaknál dinamikusabb formája) emberi tevékenységek következménye, tehát emberi beavatkozással mindez mérsékelhető, sőt a beavatkozás alapvető kötelességünk, így a politika egyik legfontosabb és legsürgetőbb feladata az éghajlatváltozás megfékezése. Aki pedig nem osztja ezt az álláspontot: eretnek vagy sarlatán, esetleg az olaj-, szén- vagy autólobbi ügynöke.

Jelen írásban – bár magam is azt gondolom, hogy az antropogén okok jelentősek és meghatározóak lehetnek a klíma módosulásában, és hogy valóban szükség van klímavédelmi intézkedésekre, s ennek érdekében nemzetközi összefogásra – megkísérlem felidézni a klímakonszenzustól eltérő álláspontokat is, s bemutatni, hogy milyen problémái vannak a főáramú klímapolitikai irányvonalnak, különösképpen a világvégével való riogatásnak. Annak fontosságát szeretném hangsúlyozni, hogy a klímaváltozással kapcsolatban célravezetőbb a meglévő tudományos bizonytalanságok bemutatása, mint szőnyeg alá seprése, s a megfontolt, kiegyensúlyozott klímapolitika eredményesebb lehet, mint a felmelegedés-katasztrófával való fenyegetés (a klímaalarmizmus).

A teljes cikk digitális formátumban itt olvasható >>>

Érdeklődéssel figyelem korunk marxistáit. Nem azokra gondolok, akik azért marxisták, mert azt gondolják, hogy a gazdasági világválságra a "kapitalizmus helyett szocializmust" a megfelelő válasz, hanem azokat, akik úgy gondolják, hogy Marxnak - valamiben - alapvetően igaza van. De úgy tűnik, hogy nem is olyan könnyű ma ortodoxnak lenni, mert mintha hagyományuk valóban gondot jelentene számukra. Az análmarxisták (analitikus marxisták) például azon töprengenek, hogy vajon megszabadítható-e a marxizmus a hitelét vesztett előfeltevésektől és módszerektől, és egy szilárdabb megalapozás (logika, matematika és modellalkotás) révén végre lehetséges lesz-e érthetően és világosan marxistán beszélni? - írja G. Fodor Gábor főszerkesztő az aktuális (októberi) Századvég ajánlójában.

A "Marxizmusok" alcímmel futó lapszámban Orthmayr Imre, Szalai Miklós és Gerald A. Cohen tanulmányai keresztül derül fény az analitikus marxizmus, a történeti materializmus és darwinizmus mibenlétére. A folyóirat digitális olvasásra teljes tartalmában, ingyenesen elérhető a Századvég honlapján.

Magyar protokonzervatívok, más szóval őskonzervatívok: a Kommentár aktuális számában Szűcs Zoltán Gábor irodalom- és politikatörténész a francia forradalommal kapcsolatos, azt közvetlenül követő idők magyar reakcióit kutatja. Négy szerző (Bárány Péter, Döme Károly, Decsy Sámuel és [az Sz.P.S. monogram mögött feltételezhető] Szemere Albert) irományain és fordításain keresztül olyan gondolkodó réteg körvonalazódik az olvasó előtt, mely már a korban (például) "Frantzia Rémiő Lárma" kifejezéssel illeti a forradalom eseményeit, és már a felvilágosodás korai kritikáját is megfogalmazza („De ollyan meg-világosodástól, a' minőről itt van a' szó, ollyantól, a' minő most Frantzia-Országot ragyogtatja, Isten őrizzen téged, édes Hazám!"). Jó cikk, ajánljuk olvasásra (bár kissé többször szerepel benne a diskurzus szó, mint kéne). Ajánljuk még Csák János - Mike Károly - Szalai Ákos: A szeretet társadalmi tanítása - Javaslat XVI. Benedek pápa Caritas in veritate enciklikájának értelmezésére c. cikkét is, de hát ezt blogunkról idézi a folyóirat is.

Kiindulópontunk egy 1795-ben megjelent, a francia forradalom ellen írt politikai röpirat lesz, amelyet az Sz. P. S. monogram mögé rejtőző fordító német eredetiből ültetett át magyarra, azzal a kimondott céllal, hogy a köznépet felvilágosítsa a franciaországi események valódi természetét illetően, és ha nem is egy Burke vagy Rehberg műveinek színvonalán kifejtve, mégis magyarul is hozzáférhetővé tegye gondolataikat. Hogy ilyen forradalomellenes röpiratok tucatszám keletkeztek az 1790-es évek közepétől, az régóta jól ismert tény a hazai történeti irodalomban, de mindezidáig viszonylag csekély figyelmet szenteltek neki. E jelenség magyarázatát abban lelhetjük fel, hogy a szakirodalom általában a jozefinizmust és az 1790-es évek nemesi reformmozgalmait a reformkortól elválasztó évtizedeket a reakció, a „cenzúrázott Magyarország" vagy az önmagát túlélt rendi politika lassú hanyatlásának koraként fogta fel.

A teljes cikk a Kommentár aktuális számában olvasható, netes változata pedig itt elérhető.

Szalai Ákos közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója a Kommentár július elején megjelent számában ízekre szedi a progresszivitás és progresszív politikai "magatartás" témakörét.

Minden politikai erő igyekszik szavakat kisajátítani a saját maga számára, olyan pozitív szavakat, amelyekkel – lévén, hogy aki őket támadja, ezeket az értékeket támadja – az ellenoldalt egyben meg is bélyegezheti. A hazai jobboldal ilyen szóként foglalta le a „nemzeti”, a „polgári” jelzőket. A magyar baloldal az elmúlt évtizedben két ilyen szót talált magának: a „köztársaság”-ot és a „progresszív”-ot. Mostani tárgyunk a progresszív szó jelentése lesz. Mielőtt valaki időmúlásra hivatkozna, hisz „a progresszió nagy magyar mestere épp most állt fel a miniszterelnöki székből”, kis türelmet kell kérnem: látni fogjuk, hogy a progresszió nem Gyurcsány Ferencnek és körének ideológiai-kommunikációs fegyvere volt csupán, az MSZP nem vetkőzi le, ha a párton belül változások lesznek; sőt a jobboldalon ugyanúgy vannak hívei. Ennek belátásához persze el kell fogadni az általam itt javasolt – és vélhetően a baloldal számára is felvállalható – definíciót.

A progresszió azon politikai szavak körébe tartozik, amelyeknek több jelentésük van. Ugyanolyan szó ez, mint például a radikális. Van egy általános, igazából valós politikai tartalmat nem nagyon hordozó és egy konkrét politikai programhoz, ideológiához kötődő jelentése. Általánosabb értelemben radikális az, aki hajlíthatatlan, szélsőséges, olykor erőszakos is; hasonlóképp, általános jelentése szerint progresszív az, aki a haladás, a reform mellett elkötelezett – ellentéte a változást ellenző, a maradi. Bárki, bármilyen politikai ideológia, program mellett is legyen elkötelezve, lehet radikális vagy progresszív. (Kanada legnagyobb jobboldali pártját sokáig progresszív konzervatív pártnak hívták.) A progressziót kétségkívül ebben az értelemben szeretné kisajátítani a baloldal, hisz az egyszerűen politikai stílusként felfogott progresszió nem ad politikai programot. Progresszív az lesz, amit a magát progresszívnek valló politikus éppen csinálni akar.

A teljes cikk a Kommentár aktuális számában olvasható, netes változata pedig itt elérhető.

A Kommentárt ezúttal kiemelten ajánljuk, hiszen lapjain a Fontolva Haladó egyik szerzőjének könyvkritikája is olvasható!

Szüleikkel együtt a proletár gyerekek először érezték magukat saját hazájukban szabadnak. Jellemző, hogy a dolgozó gyerekek sokasága a 133 nap alatt látta meg először a Balatont, amikor is tömegesen levitték őket oda nyaralni. - olvashattuk a Magyar Kommunista Munkáspárt visszaemlékezését, 2009. március 21-én. A Kommentár folyóiratban pedig (a teljes valóság megismertetésének igényéhez némileg jobban ragaszkodva) K. Németh András, a paksi Városi Múzeum főmuzeológusa tárgyalja 1919 eseményeit, Ellenforradalom és vörösterror c. tanulmányában. A szerző Tolna vármegye tamási járásának székhelyét, az ott történt eseményeket vizsgálja. Alábbi egy részlet, mely a forradalmi törvényszékek, rögtönítélő bíróságok működésébe enged betekintést.

"A tamási megmozdulás idején már - az április közepéig kirobbant megmozdulásokkal ellentétben - nem a helyi forradalmi törvényszékek, hanem rögtönítélő bíróságok jártak el. Az ítélet meghozatalában rögtönítélő bíróságként Aranyos György vezetésével a Szekszárdi Forradalmi Törvényszék tagjai (Laufer Béla lapkiadó, Mautner Gyula villanyszerelő és Tánczos Vendel ügyvéd) és egy Veszprém megyei kormánybiztos mellett egyes források szerint a tamási direktórium név szerint nem ismert tagjai is részt vettek. Állítólag a székesfehérvári Fabik-csoport parancsnoka, Oswald Károly is a gyilkosságok elrendelői között volt.

Az ítélethozatal során a korábban érkezett, de területileg nem illetékes Veszprém megyei kormányzótanácsi biztos, Szabó Gáspár majdnem tettlegességig összeveszett a Tolna megyei forradalmi törvényszék néhány órával később érkezett tagjaival az ítélkezés jogán.

Váry Albert szerint a halálos ítéletekhez a budapesti kormányzótanács vagy a népbiztosság is hozzájárult. A dombóvári szakasz tagjai szerint a telefon- és távírókapcsolatot felügyelő két dombóvári katona - Reich Béla távírász és Molecz Géza - a tamási eseményekről és a halálos ítéletekről tájékoztatta a fővárost, amire „Kun Béla állítólag azt táviratozta vissza, hogy tartózkodjanak mindenféle erőszakoskodástól, ne forduljanak a terrorhoz". A visszaemlékezések szerint Reich Béláék a táviratot - nem értve egyet a tartalmával - megsemmisítették. A szakasz tagjai közül állítólag többen is hibáztatták társaik önkényes döntését. A vérengzéseknek több forrás szerint is az vetett véget, hogy egy repülőgép jelent meg a község felett és a vérontás befejezésére felszólító parancsot dobott le.

Persze van tovább is >>>>>>

Gondolkodás és mentális egészség - Korunk kultúrája és társadalmi következményei címmel jelent meg cikk a tavalyi utolsó Embertársban Török Péter szociológus, a SOTE Mentálhigiéné Intézet igazgatójának tollából. Alább az írás egy rövidebb kivonata olvasható. [A teljes cikk az Embertársban, részletek itt.]

Szociológiai megfontolások korunk kultúrájáról

Az amerikai kultúrkritikus és kommunikációelemző Neil Postman (1930-2003) Technopoly c. könyvének alapgondolata kifejezetten szociológiai megállapítás. Postman a kultúra három típusát különíti el: a szerszám-, vagy eszközhasználó kultúrákat felváltja a technokrácia, amelyből kifejlődhet, és már ki is fejlődött a technopoly.

A szerszámhasználó kultúrában a szerszám, az eszköz alapvetően két funkciót tölt be: az élet fizikai jellegű problémáinak gyors megoldását, valamint a művészet, a politika, mítosz, rituálé, és vallás szimbolikus világának szolgálatát. A technokráciában viszont már igen fontos a szerszámok fejlődése. A társadalmi élet és a szimbolikus világ is egyre jobban ennek a fejlődésnek lesz alárendelve. A hagyományoknak, a politikai normáknak, mítoszoknak, vallásoknak és rítusoknak küzdeniük kell a fennmaradásért.

Persze van tovább is >>>>>>

"A politikai vitáink állandó visszatérő témája, hogy van-e még Baloldal, és főleg, van-e Baloldal Magyarországon? Van, aki szerint van, s ez a volt koalíció, mert az Emberi Haladást szolgálják pártjai, míg velük szemben állnak a fasiszták. Van, aki szerint van, de az maga az ellenzék, mert ellenzi az egészségügyi reformot, etatista. Van, aki szerint tulajdonképpen minden nagy parlamenti irányzat baloldali, mivel jóléti állam fenntartását ígérik, és a jóléti ígéretekkel versengenek egymással. És van, aki szerint tulajdonképpen minden parlamenti irányzat jobboldali, mivel a magántulajdon és a kapitalizmis támogatói, és a Baloldal csak a parlamenten kívüli kis csoportoknál található meg. Az igazáság kevesekhez menekült.

Marxista-e még a bal? Az biztos, hogy valami megváltozott."


A cikk teljes terjedelmében a Kommentár 2009/1-es számában, illetve honlapjukon olvasható.

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Twitter

Olvassuk

Nincsenek linkek

Cimkék

ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

Komáljuk

  • igen.hu – radikálisan mérsékelt
  • IgenHír.hu
  • Mandiner
  • Ne találjuk ki Magyarországot!
  • Csodaszarvas folyóirat
  • Kommentár.info
  • Monarchista

© 2008-2017, IGEN