Fontolva haladó

A nap kérdése

Hójelentés a Börzsönyből [+]

2010. február 2. 16:14 / Borbás Barnabás

A mellékutak tisztítását nem kezdték meg. Munkagépek nem dolgoznak. A fagy miatt a kisebb patakok közül némelyik járható. Zebegény és Nagymaros között turistaúton csak komoly késéssel lehetett közlekedni. A házak előtti hótorlaszokban fetrengő fiatalokat az ablakból figyelő helyiek kiröhögik. Amúgymeg: Nagymaros környékén az emberek többsége olyan mértékben jobboldali, hogy az a jobboldaliakat is sérti, és a Bethlenről elnevezett kocsmában tradicionális svéd heavy metált adnak.

Persze van tovább is >>>>>>

Cimkék: életvezetés, képek

Írta: Szilvay Gergely

Isten hangját sokan vélik hallani. - Az isteni hangokat hallókat néha hülyének nézzük (néha egyértelműen bolondok is), máskor viszont irigykedünk rájuk, hogy ők ennyire fogékonyak az égi jelekre, amelyeket mi, földi halandók nem veszünk észre, vagy puszta véletleneknek tartunk. Nem is beszélve azokról, akik szerint Isten csak emberi fantazmagória, imigyen hangja sem lehet. Az egyház évezredes hagyománya viszont számon tart pár kritériumot, ami alapján könnyen felismerhetőek a „hamis próféták", és amelyek segítenek felismernünk Isten hangját a zajos káoszban.

"Isten hangja" helyett természetesen mondhatnánk egyszerűen azt is, hogy a szellemek és lelkek megkülönböztetésének tudománya egyszerűen a jó döntés tudománya, és máris nem kell a Szentlelket hajkurászó karizmatikusnak, de még csak vallásosnak sem lennünk ahhoz, hogy magunkévá tegyük mindezt. Sőt akár cinikus vállalatmenedzserek és tőzsdecápák is lehetünk, régóta halogatott döntések előtt állva, nagy dilemmák közepette - habár vállalati döntések meghozatalához inkább Kiss Ulrich jezsuita szerzetes Management by Jesus szemináriumait ajánljuk, az itt ismertetett pár szempont elsősorban „hétköznapiember-specifikus".

A szellemek megkülönböztetésének szempontjai, azaz a jó döntés kritériumai első hallásra persze talán banálisak és magától értetődnek, esetleg üres frázisok, ráadásul ellentmondanak egymásnak, talán még önmaguknak is, azonban jobban belegondolva mégis fontosak és hasznosak. A szabályok együtt és összességükben érvényesek - ha látszólag ellent is mondanak, inkább kiegyensúlyozzák és kiegészítik egymást. Részemről maradnék az Isten hangja-verziónál, azonban felmutatván toleranciámat inkább a konszenzusosabb és pécébb megoldást választván, fogalmazzunk mégis úgy, hogy:

A jó döntés

1. Mindig visszavezethető a Szentírás valamely igéjére, Jézus életére vagy rendelkezésére. Megfordítva: ami ellentmond ennek, az nem Isten akarata, nem vezet jó döntésre. Akármennyire is magyarázza valaki, hogy az eutanázia humánus és az emberi méltóság kiteljesedése, nem az. Akármennyire is úgy gondolja valaki, hogy a Magasságos megáldja házasságtörő kapcsolatát, mivel „a lényeg, hogy szeretjük egymást", nem jó döntés másvalakiért otthagyni a családot, Jézus szavai, élete mindezt kifejezetten ellenzik.

2. Ésszerű - nem feltétlenül evilági oksági-logikai értelemben, de: nem értelemellenes. Irracionális eszmék, gondolati játszadozások (álmodozások), amiknek semmi közük a valósághoz, a lélektelenség jelei. Aki teljességgel irracionális ötlettel áll elő és Isten megfellebbezhetetlen szavára hivatkozik, az hamis próféta.

Persze van tovább is >>>>>>

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Twitter

  • : (1970.1.1 00:00)

Olvassuk

Nincsenek linkek

Cimkék

ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

Komáljuk

  • igen.hu – radikálisan mérsékelt
  • IgenHír.hu
  • Mandiner
  • Ne találjuk ki Magyarországot!
  • Csodaszarvas folyóirat
  • Kommentár.info
  • Monarchista

© 2008-2023, IGEN