Fontolva haladó

A nap kérdése

Milyen legyen az új gomba? - kérdezi már napok óta a méretes molinó a budai Móricz Zsigmond körtéren. Le is fotóztam, hogy mind a két megapixel szakadt belé:


Mondom is, ha már így - több mint 20 éve helyi lakosként - meg lettem kérdezve, közszolgálati jelleggel, nagyon figyeljenek az urak:

A gombát el kell bontani a francba. Gyorsan.

Az okos érveléssel alátámasztott vélemények nagy barátjaként mondom, hogy miért.

Itt élek, a körtér mellett - mint jeleztem - mintegy két évtizede. Minden évben végignézem/hallgatom (kerületi lap, regionális hírek stb.), hogy a gomba a jelkép. A kerület egyik központja. Egy darab történelem. És ami a legjobb: az ipari műemlék. (Szép ez a szó, kicsit olyan oximoron-gyanús, szocializmust idéző kifejezés, ami mögött emléktáblázott, rozsdáló dunaújvárosi villanypóznák vannak. Persze tudom én, hogy van ilyen védelmi kategória, de mondjuk az esseni Zollverein Szénbányát nem hoznám párba a körtéri gombával.)

Szóval minden évben végighallgatom, hogy a gomba (a jelkép, a mű), az bizony meg lesz mentve. Csakhogy a gomba valósága nagyon csúnyán fest.

A gomba kőkemény romhalmaz, kihelyezett Moldávia Dél-Buda közepén, ahová a csótányok is csak meghalni járnak. Persze az átlagember ösztönből a közelébe sem megy, de aki a körtérnél lakik, netán járt az építményben, ismeri az érzést: nyári melegben, furcsa tócsák között hajléktalan fekszik, a falakon a madárkaka porhanyósra száradt (néhol döglött galamb), az egyik szegletben valaki épp a dolgát végzi, a húgyszagtól a tér-idő meggörbül. (Félelmetes éjszakai élményem, hogy a falakon néha akkora keménypáncélos bogarak rohangálnak, hogy ha élne, szegény Gerald Durrell ide szervezne zoológiai expedíciót, nem Indiába.)

Történelmi emlék a gomba. Valószínűleg annyira becsüljük és szeretjük, hogy nem is nyúlunk hozzá. (Ebben egyébként Európa is segít nekünk, ld. a táblát lent!) Az elmúlt két évtizedben másra sem volt alkalmas - négyesmetró-szindróma! - mint hogy kampányidőszakban kerítsenek valami jó kis híverést körülötte. Most éppen a lakosságot kérdezik a jövőről, mintha bármi tétje lenne. Humor!

Lazán kapcsolódik, de itt jegyzem meg, hogy azt a hobó-életvitelt, amit a gomba kb. másfél évtizedes romlásával megteremtett, immár annak közvetlen közelében az aluljáró is öregbíti. Mert metró ugyan a körtéren még nincs, de aluljáró már évek óta van, bár teljesen fölösleges, mert a felszínivel párhuzamos közlekedési lehetőséget nyújt, csak lassabban (ki lépcsőzik, ha fent is mehet a járdán?), így senki sem használja. Ellenben a graffitis, teges, sarokbahányós szubkultúra kedvelt találkozóhelye, de drogozásra is ajánlott, mert sötétedés után már a rendőrök sem mernek lemenni.

Ezért hát a gombát el kell bontani. Nem kérdezősködni kell, dolgozni. 20 év után. A gombának funkciója nincs (eredetileg trafóház volt, és villamos futotta körbe, ma már egyik sincs), felújítani nem érdemes, és amúgy is ronda. Ellenben bárki, aki alap művészeti képzettséggel rendelkezik, meg tudja mondani, miért jó az, ha szabad terület keletkezik a lokális városi térben. Nem kell mindent beépíteni.

A közepén a kutat esetleg meg lehet hagyni, vagy fásítani valamelyest. Még jobb: idetenni azt a Móricz-szobrot, amit másfél éve eldugtak valahová a sínpályák meghosszabbítása miatt, és amit pont azóta nem látott senki.

Na valahogy így állunk a gombával, 2010-ben. Tudatos vásárlóba oltott civil kurázsi leszek, és elküldöm ezt a bejegyzést a XI .kerületi városvezetésnek.

Hiszen én döntök. Megmondták.

 

Ez az "Európa itt épül" c. kép. Nem tudom, fent van-e még, tavaly fotóztam. Az ott rajt' madárkaka.

Cimkék: budapest

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás.

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Küldés

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Twitter

  • : (1970.1.1 00:00)

Olvassuk

Nincsenek linkek

Cimkék

ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

Komáljuk

  • igen.hu – radikálisan mérsékelt
  • IgenHír.hu
  • Mandiner
  • Ne találjuk ki Magyarországot!
  • Csodaszarvas folyóirat
  • Kommentár.info
  • Monarchista

© 2008-2025, IGEN