Fontolva haladó

Bajusz 4.0?

2009. november 26. 10:54 / Borbás Barnabás

A mai napra szóló legnagyobb kérdésünk: létezik-e MDF-es bajusz-kód?

Azt tudjuk, hogy Dávid Ibolya Fóruma előszeretettel építi különböző kampányait a bajusz köré. Ez olyannyira komoly, hogy tavaly, az újbudai képviselőválasztáson "bajuszkommandó" névre keresztelt kampánystáb járta kerület utcáit (képgaléria! képgaléria!), ahol még Pettkó András is felragasztható műbajuszt öltött. (Basszus, leírni is nehéz volt ezt a mondatot, a járókelők meg köpni-nyelni nem tudtak.)

Aztán ott van az azóta igencsak elhobósodott Katona Kálmán egykori MDF-es főpolgármester-jelölt esete, aki a plakátharc idején szintén egyértelműen a bajuszra helyezte a hangsúlyt (bár itt már kampányanyagot nem tudtam előtúrni). Bokros Lajos EP-képviselői imázsáról pedig ne is beszéljünk; a hajrában még arra is ragadtatta magát, hogy a Deák téren kartonbajusz mögött állva hirdesse a progresszív konzervatívizmust, így:

Aktuális összeesküvés-elméletünk, hogy a bajusz-kód alapján következtetni lehet a következő választás MDF-listájára is. Márpedig ehét kedden újabb bajusz került a Fórum látókörébe: Debreczeni József (bajusz+!) Orbán Viktorról szóló könyvbemutatóján (azért az milyen már, aki 6 éven belül két könyvet ír Orbán Viktorról?) ugyanis Dávid Ibolya is jelen volt, és míg kedden DeJó az indexnek azt mondta, hogy "meg sem fordult a fejében, hogy az MDF 2010-es listáján szerepeljen és politikusi szerepet vállaljon", addig szerdára az MDF szóvivője már egyetértett azzal, hogy "legyen formalizált kapcsolat az MDF és Debreczeni József között". Ha az újabb szerelem beteljesül, a sor valahogy így fest:

Az elmélet csupán két kérdést vet fel. A kevésbé súlyos az, hogy a logika alapján a bajusztalan, és amúgy is férfi manökennek csúfolt Herényi Károlyról elképzelhető, hogy esetleg nő, a meredekebb viszont az, hogy Debreczeni könyvemutatóján a szerző és Dávid Ibolya mellett Kuncze "Vizigót" Gábor foglalt helyet - szintén bajusszal az orra alatt...

Cimkék: mdf, kampány, viccö

Hozzászólások:

szaki 2009. november 26. 16:28:56

Debreceninek a legjobb! Mint egy partvis az orra alatt!

Szkeptikus 2009. november 27. 23:35:39

Úristen! Az emdéef lassan beszippantja Ádert és Molnár Bélát is. Fónagy és Martonyi talán csak azért vannak biztonságban mert az előbbinek már őszül, az utóbbinak a pödrés stílusa nem illeszkedik az egyetlen modern konzervatív párt alapszabályához. A Gillette(férfiasan tökéletes) támogatásával talán sikerül megfékezni a folyamatot.
De mi van a pehelybajussszal?

Barna 2009. november 28. 0:05:14

Ja, tulajdonképpen akartam is mondani, hogy az „MDF előszeretettel építi különböző kampányait a bajusz köré” megállapítást még Szkeptikus et.-tól hallottam. De tényleg mi lesz, ha beindul a gőzhenger, Kövér Lacinak is mennie kell.

(amúgy látom neked is jó a péntek estéd, szmájli)

Szkeptikus 2009. november 28. 13:17:20

Szerintem a munkáspártnak jövőre a hónaljszőrrel, az LMP-nek a borostával, a Jobbiknak pedig mellszőrrel kéne kampányolni.

Sági Csanád 2009. november 29. 17:06:33

Hoppá! Mégse lesz magyar olajfa! Mesterházy leborotválta a bajszát:

mandiner.hu/cikk/borotvalt_mesterhazy_szall_be_a_ringbe

Barna 2009. november 29. 20:37:21

Jaja, kemény közéleti fejlemények ezek. Vajon ez szavazatot hoz vagy visz?

Szkeptikus 2009. november 29. 22:37:19

HA ez visz vagy hoz az igen súlyos.

Vendéan (dszg) 2009. november 30. 15:21:16

off:
remuralom.blog.hu/2009/11/30/egesz_palyas_narancsszinu_letamadas_az_ancien_regime_ujra_itt
„Jövő héttől visszaállítom a felsőházat” - jelentette ki Orbán Viktor kormányzó, aki mindennep fehér lovon érkezik a parlamentbe. A kormányzót az Arnóth Sándor sétányon faggattuk jövőbeli terveiről. „A hétvégén Felcsútra vonulok vissza, ahol Kubatov Gábor már tölti is a kolbászt a nyugdíjasokból. Ami megmarad, azt befagyasztjuk, mert 2014-re a kerítés is nyugdíjas-kolbászból lesz.”
Közben Budapesten a Vének Tanácsa módosította az Alkotmány 29.§ (1) bekezdését: eszerint már „Orbán Viktor fejezi ki a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet totalitárius működése felett”.
on

Szkeptikus 2009. december 1. 0:11:54

Csak összekeverjük a betűket és lám mik jönnek ki:
Orbán Viktor birtokon vár, Mesterházy Attila ahelyett imát szar.

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Küldés

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Olvassuk

  • Kommunista hangulatú, antifasiszta nőnap A Heti Válasz cikke
    Internacionálét harsogó nyugdíjasokkal, kádárjánosos nyakkendőkkel és külföldi vendégkommunistákkal zajlott a baloldal nőnapi konferenciája vasárnap délelőtt.

Cimkék

Caritas in Veritate (3), FHstreetart (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (25), budapest (5), critical mass (2), fidesz (2), film (2), folyóirat (8), fontolva cinikus (2), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (5), kampány (10), karácsony (2), kommentár (6), kommunizmus (2), képek (2), külpol (7), külügy (3), lmp (2), magyar koratörténet (2), magyarellenesség (3), magyarság (9), marx (2), mdf (4), mszp (5), munkáspárt (2), másság (2), média (5), művészet (4), nyaralo (6), nácik (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (6), szolg közl (5), történelem (12), vallás (4), vendégszöveg (2), viccö (16), viktor (3), világ (5), választás (2), válság (5), web (2), zöld pardon (2), életvezetés (2), évforduló (5), ünnep (4)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

Komáljuk

  • igen.hu – radikálisan mérsékelt
  • IgenHír.hu
  • Mandiner
  • Ne találjuk ki Magyarországot!
  • Csodaszarvas folyóirat
  • Kommentár.info
  • Monarchista

© 2008-2010, IGEN