Fontolva haladó

Az alábbi beszámoló a Történelemtanárok 20. Országos Konferenciájáról szól, melyet a szervezet 2010. október 9-én tartott a Kossuth Klubban, „Őseinket felhozád...″ — Magyar őstörténet címmel. Nem először foglalkozik a TTE a korai magyar történelem bizonyos kérdéseivel; az egylet Egyezzünk ki a múlttal! (Műhelybeszélgetések történelmi mítoszokról, tévhitekről) című kötetében Klima László és Fodor István foglalta össze a középiskolai oktatást is érintő néhány slágertéma kritikáját. A téma újramelegítése nem véletlen: az őstörténeti kérdések iránti érdeklődés fokozódik, 2009 decemberében apalapunk, az IGEN különszámot is szentelt a pogányság és hobbitörténészkedés bizonyos kulcsproblémáinak.

Pálinkás József

A rendezvény rangját kétségtelenül Pálinkás József MTA elnök személye és jelenléte adta meg, aki atomfizikus létére nagyjából 20 percet beszélt, és ezzel a történészkonferencia bevezető előadását is megtartotta. Gondolatmenetét persze általános érvényű megállapítások és parallel természettudományos problémák köré szervezte. Mint mondta, nagyon ritkán fordul elő, hogy egy tudományos elmélet megdől. A tudományos elméletek (vagyis a tényleg tudományos elméletek) természetüknél fogva inkább kiegészülni szoktak. A történelem vizsgálata leginkább a világegyetemmel kapcsolatos kutatásokhoz hasonlít, azokkal hozható párhuzamba. Az űr kutatói a világegyetem régmúltjából napjainkban Földre érkező fényt, mint jelenséget vizsgálják, annak megfigyeléséből próbálnak általános érvényű kijelentéseket tenni az egész rendszer működésére.

A tudománytalan elméletekkel kapcsoaltban Pálinkás elmondta: az egyszerű válaszok várása elvileg életkori sajátosság; azt az ember ideális esetben kinövi, képes lesz bonyolultabb összefüggéseket átlátni, és nem elégszik meg egybites magyarázatokkal — sem a természettudományokban, sem a történelemben. Az MTA elnök szerint amúgy a múltról való gondolkodás helyes megtanítása nehezebb feladat is, mint a természettudományos dolgokról való gondolkodás megtanítása, hiszen a történelem, majd annak leírása is az emberi személyiség által erősen befolyásolt folyamatok. Az elnök szerint viszont a bizonytalan elméletek, mítoszok felhozása tanórai keretek között egyáltalán nem helyes, mivel zavart kelt, valamint — és ez a legnagyobb probléma — hitvitákhoz vezethet („erre nincs bizonyíték, de én azt hiszem″ kezdetű mondatok). Ezeknek helye van a tudományos vitákban, de nagy különbség, hogy ott kellő szakmai ismeretekkel felvértezett kutatók állnak egymással szemben. A tanórai keret alkalmatlan az ilyen típusú „hitviták" folytatásához. Persze sokszor az sem könnyű kérdés, hogy hol van a határ tudományos műhelyekre tartozó elméletek és az órán is vitára érdemes gondolatok között.

Persze van tovább is >>>>>>

Honnan származik a Ferrarik ágaskodó fekete lova?

Nervesa della Battiglia és Francesco Baracca története

Először és utoljára volt a (had)történelemben olyan repülős harci kultúra, mint az első világháborúban. A duplaszárnyú gépek tömeges bevetésekor, azok valószínűtlenül tekervényes mozgásával megvalósított, mára csak műrepülő-versenyek keretei közé zárt mutatványok töltötték be az eget. Ennek a harcmodornak pedig egyik legnagyobbja az olasz Francesco Baracca volt - emlékét (többek közt) pedig nem kisebb műhely őrzi, mint a Ferrari autógyár. Rövid úti leírás, mielőtt kiderülne miként.

„ZONA SACRA". Ezzel a felirattal több százszor találkozhat az első világháborús emlékeket felkereső turista Olaszország-szerte. Ilyen kis táblák, és az általuk jelzett, mintaszerűen gondozott parkok, szobrok és épületek is mutatják, hogy szerte északon igen különleges megbecsüléssel gondozzák az első világháborús emlékezés tereit. Minden olyan helyet, ahol tömegesével estek el katonák olasz és ellenséges oldalról, „szentnek" neveznek. A fenti felirat röviden összefoglalva tisztelettudó magatartást követel mind a szentélyben, mind annak környékén, valamint felkéri T.Közönséget, hogy ne zabáljon és ne hangoskodjon itt.

Persze van tovább is >>>>>>

Az isonzói csaták helyszíne 2. - Kobarid-Caporetto

A hegyi állóháborúban keletkezett torzulások, 1916. (Kobarid Múzeum)

Túl azon, hogy festői hegyek között kirándulgatunk, tájbaillő sört tolunk az arcba és igyekszünk Budapesttől távol lazítani, annyira ugye azért nem vidám téma az első világháború. A cobaridi emlékhely/múzeum tesz is arról, hogy ezt lehetőleg ne felejtsük el.

Persze van tovább is >>>>>>

Az isonzói csaták helyszíne 1. - Az Isonzó forrása

Az első és legfontosabb, hogy a dolgot magát így ne is keressük; folyónk Soča néven híres Szlovéniában (Isonzónak csak az olaszországi szakaszát nevezik, de ez nyilván köztudott), forrása pedig a Júlia-Alpokban, Trenta völgyben található. Ez a Triglav National Park (TNP) része, mely Szlovénia egyetlen, nagy kiterjedésű nemzeti parkja, Bovec térségében. Az ösvény busszal vagy autóval közelíthető meg, bár bringával is nyilván élmény. A meredeken, helyenként valószínűtlenül kanyargó utakon felfelé menet egy rutinosabb kőszáli kecske is csillagokat látna. (Sosem hánytam utazástól, de aki netán jelen útmutató nyomán tévedne a környékre, és érzékeny gyomrú, inkább nyomasson ájulásig Dedalont előtte, különben baja lesz. Hótzicsi.) Apropó, állatok: a szívbaj nélkül lézengő-lájtoló birka itt gyakori jelenség az autóutakon (néha le is fekszenek, keresztbe), őket dudával, meg tapintatlan nyomulással lehet eltakarítani, ugyanis gazdájukat közel-távol nem találni.

Persze van tovább is >>>>>>

Kranjska Gora, orosz emlékhely

A bevezető rész utáni első érdemben tárgyalt állomás Kranjska Gora, Szlovéniávan (Felső-Krajna tartomány). A beszámolófolyam tehát keletről nyugtra halad, pontosan az egykori front mozgásának megfelelően (vö. Isonzótól Piavéig). Íme K.Gora és Kobarid (vagyis Caporetto, a következő beszámoló színhelye) térképen szemléltetve:

Kranjska Gorához közel esik a képeken látható emlékhely. Meredek hegyi úton lehet megközelíteni kocsival, de állítólag megáll a közelben távolsági buszjárat is.

Az első világháború alatt a környék az olasz front felé mozgó katonai alakulatok stratégiai csomópontja volt. 1915 és 1916 között az osztrák hadvezetés mintegy 10 000 orosz hadifoglyot vezényelt ide, hogy utat építsenek Krajnska Gorától Mojstrovka (Vršič) hegyén keresztül Trenta irányába. 1916 márciusában váratlan katasztrófa történt: egy lavinasorozat száznál is több hadifoglyot sodort el őreikkel együtt. Rájuk és a nehéz fizikai munkában megnyomorodott más katonákra emlékeztet ez a hely (ahol egyébként már 1917-ben mementót emeltek túlélő oroszok).

Persze van tovább is >>>>>>

Monte Grappa - képekben

Ha a sors, valamint a TIM Italia mobilinternet-szolgáltató is úgy akarja, jelen írással egy kb. 7-10 bejegyzésből álló sorozatot indítok a Fontolva Haladó blog Fontolva Nyaraló szekciójának exklúzív kiadásában. Célom bemutatni az Olaszország-szerte fellelhető első világháborús emlékeket, melyeket alkalmam volt közelről látni. Első kézből, Észak-Olaszország Veneto tartományából, Fonte városából. Az is kiderül majd, mi az a schioppettino.

Nulladik (illetve számozás szerint már az első) pont a Mandiner híroldalán megjelent tudósítás Monte Grappa világháborús megemlékezéséről, melyet rögtön a ceremónia után írtam.

Elesett hőseink nyomában - az ismeretlen Monte Grappa

Először hangzott el magyar miniszteri köszöntő Észak-Olaszország egyik legjelentősebb első világháborús kegyhelyén vasárnap. Monte Grappa megemlékezései évtizedek óta nemzetközi keretek között rendszeresek, sziklái alatt több ezer magyar katona maradványa nyugszik, neve mégis ismeretlen idehaza. Helyszíni riport Fontéból, Olaszországból.>>> (alább már csak képek)

Persze van tovább is >>>>>>

„Hiú törekvés az, amely a magyart meg akarja tanítani, hogy emlékezzék, óvja múltja tanúbizonyságait,
vagy hogy valami romantikus históriai újjászületés menjen végbe életében.”
Karácsony Sándor, A magyar észjárás, 1939.

A nemzeti emlékezetben helye van a tragikus, figyelmeztető történelmi eseményeknek, tetsszen az bár külső hatalomnak, politikai tényezőnek, vagy sem. A tragikus emlékezetben persze óriási erő rejlik: a súlyos sérelmek, a tisztelet, de leginkább a közeli érintettség miatt. Éppen ezért lehet könnyen használható (csak a szakszavak szerelmesei kedvéért: instrumentalizálható), bevethető a klasszikus protest-pártok (vö. Jobbik) retorikájában, megmozdulásaiban. Mindebből következik, hogy Trianon, mint viszonyítási pont gyökeres változások elé néz, illetve már most gyökeres változásokon megy keresztül, még ha jelenleg nem is érezzük annyira. Immár a politikai erő, mely nemzetstratégiájában vállaltan a kulturális nemzet egységében gondolkodik nem ellenzék, hanem kormánypárt (méghozzá sosem látott többséggel), az elitek bírálatára és alulról jövő, revizionista protest-mozgalmakra építő radikális tábor pedig a szubkultúrából kilépett, kommersz parlamenti párt. Előbbinek a lehetőségek majd' korlátlan tárháza áll rendelkezésére a nemzetpolitikai elképzeléseinek megvalósítására, utóbbinak pedig beszédmódja, első és másodlagos médiája muníciót veszített (értsd: a Jobbik, de HVIM sem hivatkozhat többé a parlamenten kívüliség eszköztelenségére, az összeboruló „nemzetietlen" elitek ellenőrizhetetlenségére). A december 5. probléma rapid megoldásával a nemzetpolitika, és Trianon értékelése már most máshogy fest, mint néhány héttel ezelőtt.

Az is biztos, hogy a rendszerváltáskor még hihetetlen nagyságú adósságunk jelentősen csökkent 1920. június 4. felé; a publikált emlékezet bár nem hiánytalan, de széles és mértékadó (Salamon Konrád, Zeidler Miklós, Romsics Ignác műveivel az élen), a közoktatásban a tabu megszűnt, vagyis megfelelő helyi értéket nyertek az első világháborút lezáró megtorlások, és sok helyen a kommunikatív emlékezet is működik (bemutattak jó és kevésbé jó dokumentumfilmeket, szobrokat állítanak, kiállításokat rendeznek a témában stb.). Az elmúlt két teljes kormányzati ciklust nemzetpolitikailag értékelve a nyilvánvaló merényletektől (viselkedés 2004.12.05. összefüggésében) a teljes töketlenségig (Göncz Kinga) igen székes bűn- és hibalajstrom állítható össze. A mostani kormánytól alapvető elvárás, hogy segítse az előrelépést egy giccsektől, túlhergelt indulatoktól mentes Trianon-kép kanonizálásában, a nemzeti mnemotechnika kialakításában (emléknap, újabb kötetek, közös tankönyvek stb.). A mozgástér nyilvánvaló: a „túllépni" és a „soha nem felejteni" koordinátáiban. Emellett pedig még fontosabb az összmagyarságért való cselekvés (nem csak politikai szinten, de a politika által támogatottan), az abból fakadó megerősödés, mert a rossz lelkiismeretet, a traumát végső soron csak ez számolhatja fel.

Erősen ajánlott további cikkeink:
Hogyan foglaljuk vissza Nagy-Magyarországot 4 lépésben?
Élnek-e magyarok a Kárpát-medencében?

(innen)

Volt itt tegnap ez az alig észrevehető tünti (vagy ahogy ők hívják: piknik - de legalábbis mindenképpen: demonstráció) a Margitszigeten a marihuána legalizálásáért. Nem egy nagy karnevál, hozzá lehetett szokni, hogy minden évben van, minden évben nagyjából ugyanakkor van, és időarányosan egyre kevesebb embert érdekel. (A fű-drukkereknek nyilván kellemetlen szabadságszimbólumért vaskordonok között piknikezni, az ellendrukkerek meg valószínűleg kiégtek az utóbbi kormányok alatt zajlott keményebb politikai tüntetések hevében.) Kellett is vadásznom egy darabig, hogy legalább valami rövidhírt találjak, hogy volt-e izgalom idén a szigeten. (Néhány éve PZM kollégával még voltunk terepszemlén mi is, de rohadt unalmas volt, és a riportalanyokból is rendre ugyanazok az érvek jöttek. Lehetett valami betanított paneldumájuk, vagy egysíkúra szívták magukat a felkészülés alatt, nem tudom.)

Lényeg, hogy estére ki is került egy cikk az Indexre, Földes András tollából. Már a címlap alapján gyanús volt, hogy itt a kelleténél erősebben lejt a pálya, mert a cím mértsékelt értelmezési lehetőségeket hagyva így szól: „A füvezés polgárjogot nyert Magyarországon”. (Én is utálom, ha belekötnek a szófűzésembe, de nem tudom magamban tartani, hogy ez jelen formájában erős képzavar, ha az „XY polgárjogot nyer” kifejezést használjuk, és XY nem személy, hanem tárgy, vagy fogalom.)

A címen túljutva még mindig reménykedtem egy viszonylag tárgyilagos tudósításban (néhány összefoglaló mondat, MTI-nél egy-két lukkal frappánsabban, színesebben, de azért elfogulatlanul). Ehelyett Földes ilyen mondatokkal gyün: Ne gondoljuk azonban, hogy mindez a könnyűdrogfogyasztó kultúra végét jelzi. Az érdektelenség éppen az ellenkezőjéről szól. Nem sok értelme van ugyanis olyasmiért tüntetni, ami már rég polgárjogot nyert a társadalomban (...) Mi pedig reméljük, hogy a vélemények még tovább radikalizálódnak, és hamarosan bátran lehetünk konzervatívak, vagy kirekesztők, sőt akár rasszisták, még akkor is, ha felvállaltan melegek, romák, színes bőrűek, szlovákok vagy csak simán liberálisok vagyunk (...) A kilátások bíztatóak, mert nemcsak a kordonon belül, hanem azon kívül is kevesen voltak. Az ellentüntetőket sem mozgatta meg az ügy. Mintha tényleg olyan nyilvánvaló dologról szólna a demonstráció, mint a szexuális élet szabadsága, amely ellen mára már a leghülyébb egyház is csak valami marginális alcsoportját küldi ki transzparenst lengetni. (...) Ésatöbbi.

A kendermag.hu-n blogbejegyzésnek elmegy, amúgy tudósításként, riportként ilyen apologetikus kampánydumát nehéz lenyelni. Lapozok vissza a címlapra, hátha véleménycikk ez, csak elnéztem. Mivel az Index (helyesen és követendő módon) következetesen szétválasztja a címlapján olvasásra kínált anyagokat „szubjektív” vélemény (publicisztika) és „objektív” hír/riport/egyéb szerint (a véleményeket a címlapon mindig dőlt betűvel szedik), gondoltam ez az elv itt is működhet. De nem:

Ha pedig így van, akkor nem értem. Ez most tudósítás? Állásfoglalás? Életmód-tanácsadó? Életvezetési kiáltvány?

Nem lépné át az ingerküszöbömet ez a dolog, csak hát hosszú évek tapasztalata, hogy az Index nem bír magával, ha szóba kerül a marihuána, és nehezen tud nem egyetérteni a legalizátorokkal, termesztőkkel, termesztési kellékeket árusítókkal. Ezért is vetemedhet Földes olyan hülyeségekre, mint annak kijelentése, hogy azért voltak kevesen a marihuána melletti tüntetésen, mert az annyira alap, hogy azzal mindenki egyetért. Jelzem, hogyha a logika helyes, akkor kismillió olyan megmozdulás van e hazában, mely minden bizonnyal óriási és magától értetődő társadalmi támogatottságot élvez, hiszen a kutya nem megy el rájuk. Kezdve a Baromfi Terméktanács demonstrációjától mondjuk egy sor széljobbos megemlékezés-ökörködésig.

Az Index cikke tehát vagy véleményrovat (ebben az esetben az ajánlott cím: „Szeretek füvezni” Földes András), vagy - ebben a formájában - szimplán kuka.

Köszönöm, hogy elmondhattam.

[A drogvitával kapcsolatban ajánlom korábbi anyagunkat az IgenHír magazinból.]

Kemény botrány volt kedden (ápr.27.) az ukrán parlamentben: az ellenzék zárt térben tojással, füstbombákkal akarta megakadályozni, hogy a képviselők elfogadják az orosz-ukrán szerződést, amely szerint az orosz haditengerészet továbbra is használhatja az ukrajnai Szevasztopol kikötőjét. Mióta az év elején a (papíron) nyugati orientáltságú Timosenkóék elvesztették a hatalmat, és a hagyományosan oroszbarátnak tartott erőknek áll a zászló, erősödött a két párt közötti kötélhúzás. A tettlegességig, hajtépésig menő vita tehát nem is annyira meglepő. Ennek apropóján viszont érdemes sorra venni, hogy miért nem lesz soha béke az ukrán kelet és nyugat (ill. képviselőik) közt.

1. Kelet-Ukrajna mindig is külön életet élt az ország nyugati részétől. A területet a cári Oroszország birtokolta a XVII. század közepétől, így értelemszerű, hogy mind lakosságának összetételében, mind hagyományaiban ez jelentős nyomokat hagyott.

2. Az ukrán vitákban jó ideje nincs új fejlemény: már a hírhedt '94-es, Kravcsuk-Kucsma elnökválasztási vitában is a nyugat-kelet megosztottság volt a döntő (utóbbi, Leonyid Kucsma került ki győztesen, természetesen kelet-orientáltságával).

3. Ukrajna nehéziparának 80-85 százalékát a zömmel oroszok által lakott Donyec-medencében állítják elő (ezen a térképen is jó látható). A térség kulturális-igazgatási központja, Donyeck (Donetsk) is kb. 50 százalékban oroszok által lakott.

4. Ukrajna függetlenségét mégis az országban élő orosz pénzemberek (közkeletű néven: oligarchák) gazdasági érdekei garantálják. Hozzájuk képest (vagy: az ő összerejükhöz képest) az ukrán politikai vezetés gyengének mondható.

5. A kifelé produkált cirkuszok hullámai alatt Ukrajnában valójában minden mérvadó politikus stratégiai alapon kötődik az oroszokhoz: pontosan annak köszönhető, hogy idén nem volt gázválság, hogy Julia Timosenko felajánlotta Oroszországnak az Ukrajnán keresztülhaladó gázvezetéket tulajdonló társaság 70 százalékát. Kint is vagyok, bent is vagyok.

Ukrán parlamenti élőkép, kedd. (Fotó: AFP)

150 évvel ezelőtt, 1860. április 8-án halt meg a történelmünk legnagyobb politikusai és politikai gondolkodói között számon tartott gr. Széchenyi István. A választási csatazaj mérséklődésével itt is emlékezünk róla.

„Sikert, állandó nagy sikert, lelkesedés még nem szül; ehhez józan számítás és ebből eredő előleges megfontolása s egybepontosítása az erőnek is szükséges.”
(Sz. I.: A pisztoly idő előtti elsütése)

„Bocsásd meg oh egek ura, a magáról megfeledkezett nemzet bűneit, és ne engedd, hogy Szent István népe, néhány fiának pillanatnyi tévedése miatt megsemmisíttessék. Engedd meg, hogy e nemzet fiai az emberi faj nemesítéséhez, s a mindenség csodálatos alkotójához bár mint utolsó napszámosok is közreműködhessenek”
(Blick)

Az évfordulóval kapcsolatos eseményeket a Széchenyi Emlékbizottság 2010 gyűjti (melynek tagságában ugyanúgy ott van az OSZK, mint a katolikus egyház). A programnaptár itt böngészhető.

Az MDF egyik friss plakátjában egy korai Jobbik-zsenge újrahasznosítását fedeztük fel.

Milyen legyen az új gomba? - kérdezi már napok óta a méretes molinó a budai Móricz Zsigmond körtéren. Le is fotóztam, hogy mind a két megapixel szakadt belé:

Mondom is, ha már így - több mint 20 éve helyi lakosként - meg lettem kérdezve, közszolgálati jelleggel, nagyon figyeljenek az urak:

A gombát el kell bontani a francba. Gyorsan.

Az okos érveléssel alátámasztott vélemények nagy barátjaként mondom, hogy miért.

Itt élek, a körtér mellett - mint jeleztem - mintegy két évtizede. Minden évben végignézem/hallgatom (kerületi lap, regionális hírek stb.), hogy a gomba a jelkép. A kerület egyik központja. Egy darab történelem. És ami a legjobb: az ipari műemlék. (Szép ez a szó, kicsit olyan oximoron-gyanús, szocializmust idéző kifejezés, ami mögött emléktáblázott, rozsdáló dunaújvárosi villanypóznák vannak. Persze tudom én, hogy van ilyen védelmi kategória, de mondjuk az esseni Zollverein Szénbányát nem hoznám párba a körtéri gombával.)

Persze van tovább is >>>>>>

Hétvégén, szombat este fél 9-kor a világ 125 országában, köztük Magyarországon is számos településen, intézményben és háztartásban kapcsolták le a fényeket egy órára a klímavédelem és környezettudatosság jegyében. A gesztus szép, mérhető eredménye 0, jelképértéke, fontossága vitatott. Hiszen talán nem is olyan nagy a baj. Talán nem is olyan borzalmas a helyzet, mint ahogy azt ezek a borult elméjű ökoharcosok tamtamozzák. Ám tegnap este találkoztam ezzel a képpel egy aktuális sajtófotó-gyűjteményben, és megint eszembe jutott, hogy nincs az a pénz, amit nem ér meg, hogy egy következő generációnak is legyen tiszta víz.

Egy férfi a Yamuna folyóba ugrik Új-Delhiben, hogy egy hindu szertartás után a vízbe veszett érméket és dísztárgyakat keressen (a kép kb. egy hete készült, forrás: Associated Press). A víz itt az egyik legszennyezettebb Indiában; a habos rész többszáz négyzetméteren teljesen egybefüggő. A hasonló jelenségek miatt veszélyeztetett az ívóvízellátás a térségben.

Teljesen kész: a nokiásdobozos humor kilépett a szubkultúrából (már OV idézi ünnepi beszédben!), közben rohamléptékben fogy a becsületes emberek értékalapú közössége, ráadásul tényleg alig hittük el, de mégis az van, hogy „a legnagyobb lélekszámú stigmatizált kisebbség szubkultúra alatti tenyészetének bűnözői rétegéhez tartozó devolúciós egyedek magyarságra történő uszításakor kiállunk az új magyar gárdával is karöltve híveinkért”.

Szórakozol? A végén te is gárdista nyelvvizsgabiztos előtt végzed!

Jól megtanulta a Fidesz a leckét, már utcafronton az új plakátkampány, és az „Elég! Szavazz!”, majd „Itt az idő” után megint sikerült a háromszavas kereten belül maradni: „Csak a Fidesz!”. Mintha felelni kellene valami utólagos elszámolásnál, nehogy túl sok szó menjen el a kampányra, vagy tán a plakát is olcsóbb, ha csak ennyi van rajta. (Ja, amúgy nem.) PZM kollégára is hatott a politikai bolondéria, külön nekünk újragondolt egy M.A.-s üzenetet:

Még súlyoznánk azzal, amit a Képviselő Funky-n találtunk - bekövetkezett ugyanis, amit nagyon vártunk, és Szanyi "Fontolva Haladón is kommentelek" Tibor gerillakampányához felújították a klasszikus „egyedül vagyunk Tibor”-videót. (Nagyon jó, több szerk.tag másfél napja nem bír lejönni róla.)

A mai utolsó hangulatréseket Bokros Lajossal tömnénk be. (szintén KF blogról)