Fontolva haladó

A mai napra szóló legnagyobb kérdésünk: létezik-e MDF-es bajusz-kód?

Azt tudjuk, hogy Dávid Ibolya Fóruma előszeretettel építi különböző kampányait a bajusz köré. Ez olyannyira komoly, hogy tavaly, az újbudai képviselőválasztáson "bajuszkommandó" névre keresztelt kampánystáb járta kerület utcáit (képgaléria! képgaléria!), ahol még Pettkó András is felragasztható műbajuszt öltött. (Basszus, leírni is nehéz volt ezt a mondatot, a járókelők meg köpni-nyelni nem tudtak.)

Aztán ott van az azóta igencsak elhobósodott Katona Kálmán egykori MDF-es főpolgármester-jelölt esete, aki a plakátharc idején szintén egyértelműen a bajuszra helyezte a hangsúlyt (bár itt már kampányanyagot nem tudtam előtúrni). Bokros Lajos EP-képviselői imázsáról pedig ne is beszéljünk; a hajrában még arra is ragadtatta magát, hogy a Deák téren kartonbajusz mögött állva hirdesse a progresszív konzervatívizmust, így:

Aktuális összeesküvés-elméletünk, hogy a bajusz-kód alapján következtetni lehet a következő választás MDF-listájára is. Márpedig ehét kedden újabb bajusz került a Fórum látókörébe: Debreczeni József (bajusz+!) Orbán Viktorról szóló könyvbemutatóján (azért az milyen már, aki 6 éven belül két könyvet ír Orbán Viktorról?) ugyanis Dávid Ibolya is jelen volt, és míg kedden DeJó az indexnek azt mondta, hogy "meg sem fordult a fejében, hogy az MDF 2010-es listáján szerepeljen és politikusi szerepet vállaljon", addig szerdára az MDF szóvivője már egyetértett azzal, hogy "legyen formalizált kapcsolat az MDF és Debreczeni József között". Ha az újabb szerelem beteljesül, a sor valahogy így fest:

Az elmélet csupán két kérdést vet fel. A kevésbé súlyos az, hogy a logika alapján a bajusztalan, és amúgy is férfi manökennek csúfolt Herényi Károlyról elképzelhető, hogy esetleg nő, a meredekebb viszont az, hogy Debreczeni könyvemutatóján a szerző és Dávid Ibolya mellett Kuncze "Vizigót" Gábor foglalt helyet - szintén bajusszal az orra alatt...

"Felesleges a Jobbikon rugózni", "Megint a jobbikot ekézitek, böeeee.", "Már megin' a jobbik, szánalmas."
(Arctalan, névtelen fórumozók a magyar világháló tetszőleges zugából)

Figyelem, időközben hihetetlen összefüggéseket találtunk, részletek legalul!!!

Bár bent mélyen erős meggyőződésünk, hogy a Jobbik nevű párt nemsoká 10 százalék körüli parlamenti párt lesz, mégsem vagyunk képesek komoly mikroelemzésekkel tűzdelt közéleti publicisztikát írni róluk, és ennek csak egyik oka, hogy nem vagyunk főállású náciorrontók, és nem csúsztatnak étkezési jegyet a Demos Magyarország Alapítványtól.

A fő ok az, hogy valahányszor elmerülünk a webről elérhető jobbikos médiabirodalomban, pár perc után számunkra is meglepő módon a bulvár által már sokszor kiváltott élettani jelenségeket vesszük észre magunkon; halmozott, erős felszólító igék és szokatlan szórendű tőmondatok által kiváltott bizsergetés, a buta képszerkesztés, ill. easy és advanced szint közti photoshopból olykor létrejövő félgiccs illusztrációk miatt keltett retinaingerencia - mindez átitatva átlag jobboldaliakat sértő mértékű jobboldalisággal. Ezért a jobbikos észrevételeinket a Pelikán szív Jobbik c. ismeretterjesztő/szórakoztató sorozatba tömörítjük.

Webes tallózónkban most Vona Gábor elnöki honlapját nézzük meg kicsit közelebbről. Le kell szögezni, hogy rég volt ilyen üdítő élményünk politikussal kapcsolatban, annyi apró humoros részlet és rejtett cukiság található a vonagabor.hu alatt. Kiemelten az „érdekességek" c. alpontot ajánljuk a „személyes" c. rovat alatt. A kedvenc ételek között máris leleplezhető a kis sunyi álnemzeti, mert milyen magyar radijobbos vezér az, aki echte szlovák juhtúrós sztrapacskával építi a führerkultuszt:

Építőleg tesszük hozzá, hogy a kedvenc márkánál a "minden magyar termék" elég gyenge, mert mi például ilyen keretek közt sem vállalnánk pl. a Kőbányai Sört. A kedvenc zenéknél ajánljuk Elnök Úr figyelméba a Come on death c. kevésbé ismert Nirvana számot. Néhány sor a szövegből:

Deaaaaaaaath, deaaaaaath, deaaaaaaaaath, deaaaaaaaaaaath
Come on death, come on death, come on death, come on death
Surly, surly, surly, surly

Végezetül hozzátesszük, hogy a "főzni is tudok" kategóriában a "görög saláta" paradoxon, a táncra vonatkozó kitétel melletti szmájlizás cukin trendi, az óvodai jelmezekkel kapcsolatban pedig ezúton szólítjuk fel Magyarország összes tényfeltáró újságíróját, hogy repüljön rá a témára, mert igen magas összeget vagyunk hajlandók szánni a négyéves, gombának öltözött Vona Gábort ábárzoló fotó előkerítéséért. (Ugyanez érvényes a csillagháborús hősös variációra is.)

Újabb fejlemény:

A Vona-Boss-sejtés
Szórakozott gátőrként addig fúrt ez a dolog Vona Gáborral és a Hugo Boss divatcéggel, hogy csak belebotlottam az angol wikipedián a cég történetébe, mely minden 168Óra/Stop.hu publicisztika álma: Hugo Ferdinand Boss (1885 - 1948) azóta világhíressé lett német cége volt ugyanis az a becses vállalat, mely 1933-tól a Harmadik Birodalom elsőszámú egyenruha-szállítója lett. Bizony, tőlük származott az SS, az SA, a Hitlerjugend és az összes többi számottevő náci szervezet ruházata. Sőt, maga Hugo Boss már 1931-től a Náci Párt tagja volt. (Mindez angolul itt elolvasható.) Vona helyében én óvatos lennék ezzel a Boss-os dologgal, egyúttal innen üzenem minden zsidó származású yuppie-nak, aki Hugo Boss termékekben feszít, hogy legközelebb legalább ne a fekete inget válassza.

November 11-én, szerdán újraindul az ELTE Trefort-kertjében a nyolcvanas-kilencvenes évek kultikus sorozata a Gólyavári esték, ahol először Ritoók Zsigmond professzor tart előadást Antigoné címmel. - szólt a hír pár hete, de az egyetem környékén már korábban is szétplakátolták, hogy megint lesz okos emberek délutáni bölcs órája, a nézők kérdéseivel.

Tény, hogy az átlagpolgár nem kerül izgalmi állapotba egy Szophoklész drámáról szóló előadás hírének hallatán, ám az átlagpolgárnak azt azért illik tudni, hogy az előadó, Ritoók Zsigmond idén éppen nyolcvanéves klasszika-filológus (ELTE professzor, ráadásul emeritus) nem pénzfeldobás után kapta a 100 ezer eurós jutalommal járó Bolyai János Alkotói Díjat. Így elmentem és meghallgattam múlt szerdán. (Na jó, a rendezvénysorozat oldalán közvetítették elejétől a végéig, igazából azt néztem.)

Túl azon, hogy normális középiskolában kilencedikes korban feladják a thébai mondakör valamelyikét (legtöbbször pont az Antigonét), az emberben nagyobb nyomot nem szokott hagyni az antik tragédiaszemlélet. Az viszont tudható, hogy aki ókori kultúrák megismerésére adja a fejét, legfeljebb csak részben teszi a korinthoszi oszlopfők iránti rajongásból, vagy a Leszbosz-életérzés revíziója miatt. Így Ritoók is azzal kezdte, hogy természetes az, ha valaki az ókori civilizációk, antik gondolkodásmód tanulmányozása közben saját mindennapi lelki, társadalmi kérdéseire is választ keres. Minden alkotás a világról szóló vallomás, így ez is. Erről az alapról pedig azt lehet mondani: az Antigoné története baromi érdekes.

A konfliktus egyszerű, mert az egész történet egyetlen eldöntendő kérdésről szól: Polüneikész, Oidipusz fia (akit testvére elűzött Thébaiból, visszatérve ostrom alá vette a várost, ezért halála után hazaárulónak tartják) vajon cselekedetei után eltemethető-e hazája földjébe (nem ismeretlen a görög jogban, hogy aki a hazája ellen megy, az nem nyugodtatik az állam földjében). Igen, vagy nem - ebben a vagy-vagy helyzetben látjuk a szereplőket, és minden további vizsgálat tárgya az, hogy a kérdésben ki és hogyan viselkedik.

Mivel a darab jól látható ívben szerkesztett, pontosan kiderül, hogy melyek a valódi értékek Szophoklész számára. Az egyik kulcsfontosságú emberi tulajdonság a darabban az esztelenség: Polüneikész testvérei Iszméné és Antigoné viszonylatában előbbi a józanság, utóbbi testesíti meg az esztelenséget - személyisége viszont teljesen átértékelődik a dráma végére.

Ki fog derülni, hogy Szophoklész szerint a józanság viszonylagos, az egyes tetteket követő utóítéletek miatt. Az archaikus gondolkodásban a tett megítélése a döntő, nem a szándéké.

Persze van tovább is >>>>>>

Az IGEN 2009/5-6-os számának témája a Katolikus Püspöki Konferencia az újpogányság és a fantasztikus múltig látó magyar történelemszemlélet veszélyeire felhívó körlevele körül kialakult vita. Az ügyről szóló ötletelés közben ugrott be, hogy annak idején egy gimnáziumi előadáson hallottam egy figuráról, aki ázsiai kutatóútjain a fehér hunok származását és sorsát tanulmányozta, és később publikált a sztyeppei népek és a magyar ethnosz kapcsolatáról - és mivel nem könnyű a témában tapasztalható ellentétek/sértettségek miatt rálátással bíró, ugyanakkor "objektív" interjúalanyt találni, Csáji László Koppány jó választásnak tűnt. Az alábbi interjúnak terjedelmi okokból csak rövidített változata került az IGEN-be. (A szöveg a Konzervatóriumon is megjelent, ezúton is köszönet érte.)

Az utóbbi időben a csapból is az őstörténettel, újpogánysággal kapcsolatos vagdalkozás folyik. Mit gondol: inkább hasznos az ügynek ez a nagy nyilvánosság, vagy csak a katyvaszt hizlalja?

Azt semmiképpen sem mondanám, hogy haszontalan, hiszen ha valamilyen ügyet nagy társadalmi érdeklődés kísér, akkor az a kutatást is inspirálja, önreflexióra sarkall. Anyagi szempontból is lehet haszna: inkább adnak az ilyen témákra pályázati pénzeket, például az Országos Tudományos Kutatási Alapból, szponzort is könnyebb találni. Persze van másik oldal: óriási kérdés ugyanis, hogy maga a társadalom mennyire tudja ellenőrizni a könyvpiacról és médiapiacról felé ömlő információkat. Most éppen az látszik: alig tudja kontrollálni. Ez tűnik ki az őstörténeti bulvársajtó és -könyvkiadás sikersorozatain (amelyekről gyakran kiderül, hogy a szerző saját pénzén kiadott tukmálmányok). Minél nagyobb érdekességet, fantasztikumot mond valaki, annál vonzóbb, annál jobban megmarad az emberek fejében: ez a bulvársajtó módszertana.

Az „őstörténeti bulvár" éppen azt mondja, hogy az akadémiai szinten titkolnak, elhallgatnak - vérmérséklettől függően - finnugrász, Habsburg, vagy zsidó hátterű motiváció miatt, és valakinek ki kell mondani az igazságot. Mitől van ilyen elképesztő harag az akadémiai szint és az alternatívok között?

Bár hibát nyilvánvalóan mindenki elkövet, ez emberi tulajdonság, az alternatívoknál nagyon nagy baj, hogy sokszor nem lehet velük vitatkozni, mert a hiányzó adatokat egyszerűen saját fantáziájukkal pótolják. A logikai elveket és a hivatkozási rendet sem tartják be általában (tisztelet a kivételnek). A legjobb példa erre, hogy kering náluk egy anekdota, miszerint Trefort Ágoston 1877-es döntése óta csak az jelenhet meg akadémiai szinten, aki európai rokonságot ad a magyarságnak, tehát - mondják - finnugor származással egyetértő véleményt publikál. Gyanús volt, hogy ilyen „határozott tudománypolitika" csak a kommunizmus időszakát jellemezte, ezért aztán megpróbált utánajárni Veres Péter barátom, az MTA Néprajzi Kutatóintézet munkatársa és - egymástól függetlenül - Erdélyi István régész-történész is, hogy mikor bukkan fel ez a gondolat: nos, úgy tűnik, csak fél évszázad múltán, a XX. század első évtizedeiben jelentkezik először - azelőtt ilyenre senki sem hivatkozott. Ezt valaki kitalálta, és azóta folklór jelleggel terjed. Hivatkoznak a hivatkozás hivatkozására, és már senki sem tudja, igaz-e vagy sem, ellenőrzés nélkül átveszik az adatot, hisz „mindenki" szajkózza. Ha beágyazzuk tudománytörténeti háttérrel ezt a vélt treforti kijelentést, mindjárt kiderül, hogy az ő korában a finnugor elméletet valló Hunfalvy Pál is azt mondta, hogy az ősmagyarság és az obi ugorok is Nyugat-Szibériából származnak; vagyis ő is „ázsiai rokonságot" vallotta. Továbbá nagy baja az alternatívoknak, hogy a finnugor kutatások és kutatók valódi ismerete nélkül vizionálnak finnugrász diktatúrát. Pedig ha megnéznék, látnák, hogy ma a finnugor népek nyelvészeti, néprajzi, zenetörténeti, régészeti kutatását egyáltalán nem, vagy nagyon kevés pályázati pénzzel támogatják; más tudományterületet ennél azért többel - nem merek konkrét példát mondani, nehogy még az ő támogatottságuk is csökkenjen, hiszen számszerűleg még ez is nagyon kevés.

Persze van tovább is >>>>>>

Hogy honnan loptam, nem mondom, mert szégyellem.

A Kommentár legújabb számának egyik cikkét ajánljuk olvasóink és rajongóink figyelmébe. Bartus Gábor környezetgazdász, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatója igen érdekes tanulmányban értekezik a magunk körül egyre inkább kézzelfogható klímaváltozásról, és javaslatot tesz arra is, miként viszonyuljunk a pánikkeltéstől a jelenség negligálásáig terjedő skálán fellelhető nézetekhez. A folyóirat a Lapkeres terjesztőpontokon megvásárolható, ezen cikk pedig teljes terjedelmében online is olvasható.

„A negyedik a napra öntötte csészéjét. Hatalmat kapott,
hogy az embereket tűzzel gyötörje. Az emberek
kínlódtak a nagy hőségben, mégsem kaptak észbe..."
(Jelenések könyve, 16,8-9)

Az emberiség olyan nagyságrendű, szinte visszafordíthatatlan katasztrófa elé néz, mint amilyen a 20. század két világháborúja és az 1930-as évek gazdasági világválsága volt. Éhínség, járványok, árvizek, a megemelkedő tenger által elnyelt szárazföldek, s mindezen hatások elől menekülő embermilliók, ráadásul tömegesen kihaló állat- és növényfajok. Ha nem kezdünk azonnal cselekvésnek, s nem költjük el évről évre a világ össztermékének (GDP-jének) legalább 1%-át az üvegházhatású gázok kibocsátás-visszafogására, akkor a felmelegedésből fakadó károk akár a GDP 20%-át is elemészthetik. Mindezek ma nemcsak hollywoodi katasztrófafilm forgatókönyvek kellékei, hanem a témáról a közvélemény előtt folyó politikai közbeszédé, az éghajlatváltozásról szóló nyilvános diskurzusé is. Az úgynevezett Stern-jelentés megjelenése óta mindezt bizonyított tudományos előrejelzésnek, megkérdőjelezhetetlen szakmai alapvetésnek tartják sokan. Azóta nincs olyan jogszabály-előterjesztés környezetvédelmi vagy energiapolitikai ügyekben az Európai Unióban, amely preambulumában ne emlékeztetne a Stern-féle eredményekre. A tudományos és politikai konferenciák légkörét – s minden bizonnyal így lesz ez a 2009. decemberi koppenhágai klímapolitikai csúcsértekezleten is – az a konszenzus határozza meg, hogy a 21. századi klímaváltozás (különösen annak korábbiaknál dinamikusabb formája) emberi tevékenységek következménye, tehát emberi beavatkozással mindez mérsékelhető, sőt a beavatkozás alapvető kötelességünk, így a politika egyik legfontosabb és legsürgetőbb feladata az éghajlatváltozás megfékezése. Aki pedig nem osztja ezt az álláspontot: eretnek vagy sarlatán, esetleg az olaj-, szén- vagy autólobbi ügynöke.

Jelen írásban – bár magam is azt gondolom, hogy az antropogén okok jelentősek és meghatározóak lehetnek a klíma módosulásában, és hogy valóban szükség van klímavédelmi intézkedésekre, s ennek érdekében nemzetközi összefogásra – megkísérlem felidézni a klímakonszenzustól eltérő álláspontokat is, s bemutatni, hogy milyen problémái vannak a főáramú klímapolitikai irányvonalnak, különösképpen a világvégével való riogatásnak. Annak fontosságát szeretném hangsúlyozni, hogy a klímaváltozással kapcsolatban célravezetőbb a meglévő tudományos bizonytalanságok bemutatása, mint szőnyeg alá seprése, s a megfontolt, kiegyensúlyozott klímapolitika eredményesebb lehet, mint a felmelegedés-katasztrófával való fenyegetés (a klímaalarmizmus).

A teljes cikk digitális formátumban itt olvasható >>>

Zseniből mindig akad a padláson.

A legjobb az egészben, hogy tavasszal elköltöttük a kazalnyi pénzt kampányra meg választásra, hogy kiküldhessük legjobbjainkat (többek közt Deutsch Tamást, Gurmai Zitát és Bokros Lajost) a valódi súllyal köztudottan nem rendelkező, viszont kádertemetőnek kiválóan alkalmas EU parlamentbe vitatkozni, most pedig egy itt-ott kommentált MTI hírnél nagyobb hullámot nem vet, hogy kit is delegál az ország a szövetség végrehajtó testületébe (Európai Bizottság). Múlt hét vége óta tudni lehet: az illetőt Andor Lászlónak hívják. Persze itt az a normális, hogyha jelzett név az égvilágon semmit sem mond a tisztelt nagyérdeműnek, pedig néhány percre mégis érdemes közelebbről megnézni a figurát és az ő gondolatait.

Egy László jön, egy László megy

Eddigi uniós szereplésünkben humánerő szempontjából nem vagyunk a csúcson; hogy mást ne mondjunk, az éppen lejáró magyar EU-biztosi mandátum a volt MSZP-elnök Kovács Lászlóé, aki amellett, hogy objektíve khm kedves, szimpatikus teremtés, köztudomásúan nem a legélesebb kés a fiókban (energiaügyi biztosnak alkalmatlan, adóügyi biztosnak befér - emlékszünk még?), leköszönése ürügyén pedig az Economist minden más bizottsági tagot is értékelő cikke szerint „semmilyen nyomot nem hagy maga után".

Így elvileg azt is mondhatnánk, hogy ugyan, Szellemi Sasmadár László után alacsonyan van a léc, hogy ezután kit küldünk az EU-s végrehajtó szervbe egyetlen magyarként - tökmindegy. A mi igényeink azonban határtalanok.

Világ közgazdászai [...]

Andor László amellett, hogy 43 éves közgazdász, nyugati egyetemeket is megjárt, a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsának tagja és elvileg a Közgázon is tanít, erősen marxista. Ezt onnan lehet tudni, hogy (mint azt már sokan elmondták) az Eszmélet c. neomarxista folyóirat főszerkesztője, melyben olyan nagyságok publikálnak, mint Krausz Tamás XX. századdal foglalkozó történész, aki persze a kommunizmussal nem gyengén elfogult (pl. a rossz időjárásnak tudja be több millió ukrán tudatos halálra éheztetését). Idézet az Eszmélet küldetésnyilatkozatából: „ez a lap szeretné megmutatni, hogy a marxizmus alapjain mozgó gondolkodás ma is mozgósítani képes a szak¬tudományokat, és hogy mindennek ideológiai és politikai je¬lentősége van és lesz a jövőben is." Andor eszmeiségét továbbá illusztrálja, hogy 2004 áprilisában (amúgy az akkor még miniszterelnök Gy.F.-hez hasonlóan) felszólalt a vörös csillag védelmében, és még cikket is írt a Népszavába, hogy nehogy már a horogkereszt és a kommunista jelkép egy elbírálás alá essen.

A baloldali-marxista bankár-közgazdászok világa olyasmi metatér, amihez az egyszeri fontolva haladónak nem adtak kulcsot. Márpedig Andor László ilyen. Marxista. Bankár. Pelikán et. éppen ezen a fórumon már egyszer nagy nyilvánosság előtt nem értette, hogy Felcsuti Péter hogyan lehet bankszövetségi elnök munkásőr múlttal és marxista álmokkal - ehhez most a baloldalról szóló mindenféle előképzettség mellet is muszáj csatlakozni.

Szerencsére webes archívumokból könnyen előtúrható Andor jónéhány cikke, hogy megnézhessük közelebbről, mit javasolnak korunk haladó marxistái. Figyeljünk ezek közül egyre, az Élet és Irodalomban megjelent 2008. október 10-én megjelent darabra, mely a gazdasági válságról szól. Idézünk.

Persze van tovább is >>>>>>

Nincsen nekünk valahol levédve, hogy történelmi/irodalmi hősök metroszexuálisként banki hirdetési anyagban fel nem használhatók?

Tankcsapdába került a think tank, hétvége előtt nem mutat komolyabb életjelet. Addig is ajánljuk rajongóinknak Falk mester meséit, melyre figyelmünket Csodatevő Nikola hívta fel.