Honnan származik a Ferrarik ágaskodó fekete lova?
Nervesa della Battiglia és Francesco Baracca története
Először és utoljára volt a (had)történelemben olyan repülős harci kultúra, mint az első világháborúban. A duplaszárnyú gépek tömeges bevetésekor, azok valószínűtlenül tekervényes mozgásával megvalósított, mára csak műrepülő-versenyek keretei közé zárt mutatványok töltötték be az eget. Ennek a harcmodornak pedig egyik legnagyobbja az olasz Francesco Baracca volt - emlékét (többek közt) pedig nem kisebb műhely őrzi, mint a Ferrari autógyár. Rövid úti leírás, mielőtt kiderülne miként.
„ZONA SACRA". Ezzel a felirattal több százszor találkozhat az első világháborús emlékeket felkereső turista Olaszország-szerte. Ilyen kis táblák, és az általuk jelzett, mintaszerűen gondozott parkok, szobrok és épületek is mutatják, hogy szerte északon igen különleges megbecsüléssel gondozzák az első világháborús emlékezés tereit. Minden olyan helyet, ahol tömegesével estek el katonák olasz és ellenséges oldalról, „szentnek" neveznek. A fenti felirat röviden összefoglalva tisztelettudó magatartást követel mind a szentélyben, mind annak környékén, valamint felkéri T.Közönséget, hogy ne zabáljon és ne hangoskodjon itt.
Cimkék: világháború, fontolva nyaralo, történelem, olasz
Az isonzói csaták helyszíne 2. - Kobarid-Caporetto
A hegyi állóháborúban keletkezett torzulások, 1916. (Kobarid Múzeum)
Túl azon, hogy festői hegyek között kirándulgatunk, tájbaillő sört tolunk az arcba és igyekszünk Budapesttől távol lazítani, annyira ugye azért nem vidám téma az első világháború. A cobaridi emlékhely/múzeum tesz is arról, hogy ezt lehetőleg ne felejtsük el.
Cimkék: világháború, fontolva nyaralo, történelem, olasz
Az isonzói csaták helyszíne 1. - Az Isonzó forrása
Az első és legfontosabb, hogy a dolgot magát így ne is keressük; folyónk Soča néven híres Szlovéniában (Isonzónak csak az olaszországi szakaszát nevezik, de ez nyilván köztudott), forrása pedig a Júlia-Alpokban, Trenta völgyben található. Ez a Triglav National Park (TNP) része, mely Szlovénia egyetlen, nagy kiterjedésű nemzeti parkja, Bovec térségében. Az ösvény busszal vagy autóval közelíthető meg, bár bringával is nyilván élmény. A meredeken, helyenként valószínűtlenül kanyargó utakon felfelé menet egy rutinosabb kőszáli kecske is csillagokat látna. (Sosem hánytam utazástól, de aki netán jelen útmutató nyomán tévedne a környékre, és érzékeny gyomrú, inkább nyomasson ájulásig Dedalont előtte, különben baja lesz. Hótzicsi.) Apropó, állatok: a szívbaj nélkül lézengő-lájtoló birka itt gyakori jelenség az autóutakon (néha le is fekszenek, keresztbe), őket dudával, meg tapintatlan nyomulással lehet eltakarítani, ugyanis gazdájukat közel-távol nem találni.
Cimkék: világháború, fontolva nyaralo
Kranjska Gora, orosz emlékhely
A bevezető rész utáni első érdemben tárgyalt állomás Kranjska Gora, Szlovéniávan (Felső-Krajna tartomány). A beszámolófolyam tehát keletről nyugtra halad, pontosan az egykori front mozgásának megfelelően (vö. Isonzótól Piavéig). Íme K.Gora és Kobarid (vagyis Caporetto, a következő beszámoló színhelye) térképen szemléltetve:
Kranjska Gorához közel esik a képeken látható emlékhely. Meredek hegyi úton lehet megközelíteni kocsival, de állítólag megáll a közelben távolsági buszjárat is.
Az első világháború alatt a környék az olasz front felé mozgó katonai alakulatok stratégiai csomópontja volt. 1915 és 1916 között az osztrák hadvezetés mintegy 10 000 orosz hadifoglyot vezényelt ide, hogy utat építsenek Krajnska Gorától Mojstrovka (Vršič) hegyén keresztül Trenta irányába. 1916 márciusában váratlan katasztrófa történt: egy lavinasorozat száznál is több hadifoglyot sodort el őreikkel együtt. Rájuk és a nehéz fizikai munkában megnyomorodott más katonákra emlékeztet ez a hely (ahol egyébként már 1917-ben mementót emeltek túlélő oroszok).
Cimkék: világháború, monte grappa, fontolva nyaralo, történelem, orosz
Monte Grappa - képekben
Ha a sors, valamint a TIM Italia mobilinternet-szolgáltató is úgy akarja, jelen írással egy kb. 7-10 bejegyzésből álló sorozatot indítok a Fontolva Haladó blog Fontolva Nyaraló szekciójának exklúzív kiadásában. Célom bemutatni az Olaszország-szerte fellelhető első világháborús emlékeket, melyeket alkalmam volt közelről látni. Első kézből, Észak-Olaszország Veneto tartományából, Fonte városából. Az is kiderül majd, mi az a schioppettino.
Nulladik (illetve számozás szerint már az első) pont a Mandiner híroldalán megjelent tudósítás Monte Grappa világháborús megemlékezéséről, melyet rögtön a ceremónia után írtam.
Elesett hőseink nyomában - az ismeretlen Monte Grappa
Először hangzott el magyar miniszteri köszöntő Észak-Olaszország egyik legjelentősebb első világháborús kegyhelyén vasárnap. Monte Grappa megemlékezései évtizedek óta nemzetközi keretek között rendszeresek, sziklái alatt több ezer magyar katona maradványa nyugszik, neve mégis ismeretlen idehaza. Helyszíni riport Fontéból, Olaszországból.>>> (alább már csak képek)
Cimkék: világháború, monte grappa, fontolva nyaralo, történelem
A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>
Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)
Ráadás: Fontolva Twítelő
Nincsenek linkek
ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)
© 2008-2024, IGEN