Fontolva haladó

Bethlenfalvy Gábor cikke

Tamás Amerikában végzett el egy jónevű egyetemet. Gyermekkorától a tengerentúlon élt, szülei ott kaptak munkát. A diploma megszerzése után fejébe vette, hogy hazatér a szülőföldjére. Egy évet húzott le egy természettudományt oktató tanszéken. Most pedig készül vissza, Amerikába.

Valójában senki sem tehet róla, hogy úgy érzi: el kell mennie innen. Rossz időben volt rossz helyen - a nyakába zúdult a hazai felsőoktatás minden aktuális nyomora. Lelkiismeretesen gürcölt megalázóan kevés pénzért. Képtelen volt kulturált lakásmegoldást találni. Az álláshelyüket féltő, túlterhelt munkatársak körében nem volt sok esélye, hogy barátokra találjon. Balszerencsésnek bizonyult a szerelemben is.

Aztán nyáron visszarepült Amerikába. Néhány hét alatt kipihente magát. Közben találkozott egy volt évfolyamtársnőjével. Szabadsága hátralévő napjait nagyrészt együtt töltötték. A lány szelíd, mosolygós teremtés. Hívő katolikus. És kínai.

Végül is nincs ebben semmi különös. Megnyílt a világ, viszonylagosabbá váltak a határok közigazgatási és kulturális értelemben is. Különbözőek a sorsok, és mindenki előtt nyitva áll a lehetőség - éljen bárhol, bárkivel -, hogy boldog legyen.

De a tényt azért rögzítsük: volt egy tehetséges fiatalember, aki itt akart élni Magyarországon. Ide hozta a tudását, itt akart dolgozni, adót fizetni, családot alapítani és békés nyári estéken a diófa alatt borozgatni. De nem engedtük neki. Nem én, és nem te - a közösség, a rendszer nem fogadta be. Az ország kivetette magából.

Az az ország, amelyben valaha domináns szemlélet volt a nacionalizmus. Nem a mai, hanem az eredeti, XIX. századi értelmében. A nacionalizmus a mai felfogásban az idegengyűlölettel rokon értelmű, és az az alapvető üzenete: „ha idegen vagy, menj innen, mert zavarsz!". Az eredeti nacionalista üzenet pedig így hangzott: „gyere, és hasonulj hozzánk, mert mi vagyunk a legjobbak!" Volt idő, amikor sokan akartak magyarok lenni. Például Liszt Ferenc, aki nehezen beszélte nyelvünket. Svábok, tótok, rácok, akik nem kényszer hatása alatt eresztettek gyökeret ebben a földben, hanem azért, mert érezték a befogadó erőt, a megnyíló lehetőségeket.

Mit tudott Magyarország akkor, amit ma nem tud? Mi kell ahhoz, hogy ebben a befogadó értelemben tudjunk nacionalisták lenni? Működő gazdaság és munkalehetőségek? Közrend és biztonság? Nyugalom és tiszta környezet? Gondosan őrzött hagyományok és stabil értékrend? Mi kellene ahhoz, hogy Tamás itt maradjon?

Az írás a Ne találjuk ki Magyarországot! blogon jelent meg.