Ritkán olvasunk olyan webes cikket mostanság, amin magunkban is hangosan, a környezetünkben lévő bútordarabokba kapaszkodva, olykor a fulladás szélén tudunk nevetgélni. Ám az a helyzet, hogy mivel lemaradtunk a pénteki Charta-konferenciáról, ahol a Reakció megfogalmazása szerint az utóbbi idők legnagyobb közéleti árokásó-dzsemborijára került sor (figyelem: Debreczeni József, Vásárhelyi Mária, Bauer Tamás!), muszáj volt szombat délután valami beszámolót keresni, így rövid úton nyugtáztuk, hogy az index jó érzékkel az egész magyar internet két legnagyobb oltógépét és nihilista véleménygengszterét küldte a helyszínre, Bede Mártont és Szily Lászlót. Persze Debreczeni-Vásárhelyi-Bauer kombóval rendezvényt szervezni akkora magaslabda, amit nehéz nem lecsapni, de az index párosa tényleg a lehető legjobbat hozta ki a műsorból, így ajánljuk a teljes cikket, de kigyűjtöttük a legjobb mondatokat az örökkévalóság számára.
"A rendezvény olyan kérdésekre kereste a választ, mint például: hogyan fogja Orbán Viktor elevenen felfalni minden baloldali választópolgár agyvelejét? Mit jelent az országnak, ha jövő tavasszal győz a Fidesz? Mire lehet számítani a demokratikus rendszer, a jogállam, a sajtó és a gazdaság területén? Nem akarjuk előre lelőni a poént, de ha lehet hinni az itt elhangzottaknak, a 2010-es választások utáni eseményekre ki kell majd találni egy kifejezőbb szót a genocídiumnál."
********
"József pokoli víziójában Magyarországnak olyan erős elnöke lesz, aki a fogával képes elvontatni Schmuck Andort, egy kézzel levet présel az acélgerendából, és bármikor lenyom kétszer huszonöt egykezes fekvőtámaszt. Ha a túl erős elnök nem lenne ok egy lemmingeket megszégyenítő csoportos öngyilkossághoz, azt képzeljék el, hogy lesz egy felsőház, ahol Erdő Péter püspök fog kimondhatatlanul antidemokratikus dolgokat művelni! Egy csuhás!"
********
"Azt ugyan elismerte, hogy a nemzetközi helyzet nem kedvez a diktatúra kialakulásának, de azt jövendőlte, hogy Orbán - elsőként a magyar történelem miniszterelnökei közül - azt fog kinevezni bármilyen posztra, akit akar. A chartás nénik józanságát mutatja, hogy erre azért nem kezdtek el morajlani. Debreczeni szerint nem 4-8 rossz év jön, hanem 2010-ben végleg elsüllyed, ami itt húsz év alatt felépült, kész, kampec, minden választókörzetet megnyer a Fidesz, a lágerek építéséhez pedig már a két forduló közt hozzákezdenek."
********
"A Debreczenit követő Vásárhelyi Máriát Váradi Júlia azzal konferálja fel, hogy "ismét egy sokkoló előadás következik", ami bennünk egy pillanatra felcsillantja a világ első liberális zombipornójának a lehetőségét, erről azonban sajnos szó sincs. Vásárhelyi mostani produkciója még az összegyűlt nyugdíjasok igényeit sem elégítette ki. Vásárhelyi ugyanis szemben a konferencia másik két előadójával előadni sem tud. Így ő húsz percben papírról olvasott fel valamit, ami vagy egy volt az ÉS-ben már megjelent cikkei közül, vagy kísértetiesen hasonlított ezekre."
********
"A Fidesz és holdudvarának szidalmazása sok újat nem hoz, viszont annyira monoton az előadás, hogy képtelen lázba hozni a közönséget. Posztkoitális depressziónkban itt gondolunk arra először, hogy ezzel az emberanyaggal egy Szanyi Tibor már szétverette volna a közeli Jégbüfé előtt ugyanekkor gyülekező, Budaházy Edda által szervezett "Nők a politikai terror ellen" című utcai demonstráció résztvevőit."
********
"A három előadás után tartott rövid szünetben a teljesen szétcsúszott nénikéket a szervezők ingyen kávéval igyekeztek összerántani a konferencia maradékára."
Nincs hozzászólás.
A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>
Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)
Ráadás: Fontolva Twítelő
Nincsenek linkek
ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)
© 2008-2025, IGEN