Már iwiw-re is fogcsikorgatva regisztráltunk (regeltünk), aztán visszadobtunk myvipes, hi5-os meghívást, passzívan szemléltük a myspace burjánzását, a Facebookra még néha felmentünk, de mostmár a tökünk is tele van.
Miért kell tudnunk azt is, mi az a twitter?
Majdnem biztos, hogy normális ember csak kukkolásra használja a megosztó oldalakat, de úgy közösségileg weben létezni, meg órákon át profilokat frissíteni kóros, vagy minimum felesleges. És itt van egy ideje az új trend: twittelni. A napokban megújult az iwiw, hát ki is deríti róla hamar a szaksajtó, hogy facebookosodik, és twitteresedik, mert tele van alkalmazásokkal, benne fejlesztik a mikroblogolást is, mert attól jobb lesz nekünk.
Blogolni lejárt. Tweetelni tessék. Mindig benső mosolygás közepette hallgattuk a nyelvet az internettől féltő, még az ezredforduló után is ortodox írógéphasználó néniket és bácsikat, mert bár ott voltunk a chates kultúra születésénél, és követtük a fórumos viták nyelvi szokásainak mélyrepülését is, azért nem tagadhatjuk le, hogy az internetes kultúra kiterjedésével, az utóbbi években mégiscsak divatja jött a hagyományos fogalmazásmód és helyesírás tiszteletének és követésének is. A fórumos vitákban elég hamar elássák, aki külömbenezik, vagy muszályozik, a blogos világban pedig a jó írások, frappáns fogalmazások, nyelvi lelemények - ki sosem hirdetett, de létező - versenye dúl, az olvasók figyelméért. Sok romlással együtt, összességében mégis egy írott kultúra ez - az innováció persze egy másodpercig sem lassul, és twittelni már könnyebb, gyorsabb: formázatlan szöveg, maximum 140 karakterben. Ennyit enged. Ez pedig nem sok, ennyit burkol az egyszeri ember egy átlagos Blikk címlap átfutásakor, és újságírói szempontból nem is olyan könnyű ilyen kevésbe sűríteni a napi lényeget.
Arra, hogy defektes dolog óránként 140 karakterben „blogolni" akkor jöttünk rá, amikor kis tallózás után olyan twitterzeőkbe botlottunk, akiket eddig a web2-es énközlés valahogy nem környékezett meg. Ki lesz oly lelkes, ha csak kétsornyi írásos porciót kell (/lehet) produkálni? Például pornószínésznők (sok, sok), vagy Britney Spears (ő amúgy feltehetően egzisztenciális okokból). Komolyan nem értjük, mi a jó francért érdekes olyanokat olvasni, mint „Had a great dinner with all of the dancers last night!" még akkor sem, ha maga B.Spears, akivel ilyen hihetetlen dolgok történnek.
A kiegyensúlyozottság megkívánja, így jelezzük, hogy megtaláltuk Barack Obama twitteres oldalát is, így persze nem csak lebutult celebek osztanak meg 140 karakterben. Az is biztos, hogy említett politikus életművét nem ebből a naplóból fogják rekonstruálni (olyan komoly bejegyzések olvashatók itt, mint „We just made history.", ráadásul nem is frissül rendesen). Magyarországon leghaladóbb pártként az SZDSZ regisztrált elsőként twitteres lapot, amin nekünk kissé beindult a turbó: „Fodor Gábor: van egy végső pont, aminél tovább nem lehet menni", „Fodor: Ez most egy lehetőség", „Demszky: A kommunisták sem tudtak elzavarni" - néhány a bejegyzések közül, de nem leszünk szemetek többet idézni. Kb. kilenc kemény regisztrált tag van, akit az adatlap szerint érdekelnek az SZDSZ-es egysorosok (ők mind perverzek, esetleg Gusztos Péter, és nyolc alteregója).
Adalék még a twitterhez, hogy kamu figurákat is simán elbír (példa), ill. olyan korábban jobb tollú bloggereket is elront, akik tweetelés hatására hagytak fel a hosszabb írásokkal. (Pl. a 20y-t, akinek régen még olvasgattuk a szóvirágait. Mondjuk esetében a nagy mennyiségű hasis is hibás lehet.)
Most még kicsit elmélkedünk, hogy mennyire féloldalas ez a rendszer (mondjuk Barack Obama az ismerősöd, de a születésnapodon van tíz ember, aki felhívna?), aztán titkos vágyunk, hogy egyszer felszólaljunk egy web2-es konferencián, ahol bejelentjük a web3-at, és azt, hogy mostantól eljárt az idő az írás felett, csak emotikonokkal, mozaikszavakkal, és avatarban jelzett hangulatokkal trendi kommunikálni. Jó lesz ám.
*a szerző tanú, gátőr
Nincs hozzászólás.
A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>
Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)
Ráadás: Fontolva Twítelő
Nincsenek linkek
ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)
© 2008-2024, IGEN