Fontolva haladó

A nap kérdése

Előzmény: A civilizációk összecsapása és a restauráció szükségessége (Európa és a muzulmánok) - I. rész

Háromféle alapvető vélekedést lehet elkülöníteni az európai bevándorlás, azon belül is a muzulmánokhoz való hozzáállással kapcsolatban. Az európai vezetők a klasszikus, politikailag korrekt liberalizmus jegyében és Francis Fukuyama A történelem vége című könyvének megfelelően azt gondolják, a liberális demokráciákkal kiteljesedett a történelem. A liberális demokráciák fontos alapjuknak tekintik a szekularizációt és a nyitottságot, ideáljuk pedig Karl Popper nyitott társadalma - a bevándorlók, köztük a muszlimok jelentős része pedig épp a volt gyarmatokról érkezik, egy jobb élet reményében.

Az ilyen liberálisok azzal keltenek lelkiismeretfurdalást: kötelességünk kompenzálni a volt gyarmatok népeit azzal is, hogy nem akadályozzuk idejöveletüket. (Mintha a gyarmatosításoknak nem lettek volna pozitív következményei is. Mit adtak nekünk a Rómaiak? Vízvezetéket! Demagóg!) Emellett úgy gondolják, hogy a nemzeti identitás és állampolgári hűség szerződésen alapuló dolgok. Pedig Roger Scruton, az angol konzervatívok egyik nagy öregje A nemzetek szükségességéről, valamint A nyugat és a többi: a globalizáció és a terrorveszély című tanulmányaiban már figyelmeztetett, hogy lojalitást nem lehet szerződésre alapozni, és a bevándorlóknak problémájuk akad a befogadó államok értékrendjéhez való alkalmazkodással. Ezt támasztja alá, hogy a fundamentalista vallási eszmékre fogékony európai muzulmánok jellemzően nem első, hanem másod-vagy épp harmadgenerációsok. (Tegyük hozzá: Svédországban már felvetették, hogy ők a saria alapján szeretnének törvénykezni. Az angol canterbury érsek pedig ennek lehetőségét fura módon maga is említette.)

Persze van tovább is >>>>>>

Cimkék: világ, iszlám, vallás

Írta: Szilvay Gergely

Európa megtagadta keresztény gyökerét, amely által felemelkedett, és amely erőt adott neki, hogy visszaverje a muszlim hódítást - ma azonban egyre inkább az iszlám térnyerésének vagyunk tanúi a magas bevándorlási aránynak és a születések magas számának köszönhetően. - „Ma a harc már spirituális fegyverekkel folyik, amelynek Európa híján van, míg a muszlimok tökéletesen felfegyverzettek” - vélekedik Miloslav Vlk prágai bíboros. Ő úgy látja, Európa magas árat fizet azért, hogy elfordult spirituális gyökereitől. - „Most még van esélyünk tenni valamit, de az időnk már nem mérhető évtizedekben. Az iszlám térnyerése elsősorban az európaiak individualista életmódjának köszönhető: az emberek nem képesek és nem is akarnak áldozatokat hozni” - fogalmazott a prágai érsek. A főpásztor elmondta: sem a szabadpiac, sem a felelősség nélküli szabadság nem elég erős ahhoz, hogy egy társadalom alapját adja. Önmagában még a demokrácia sem csodaszer, ha nem Istenben gyökerezik. Az emberek nem élhetnek sokáig alapvető lelki értékek nélkül.

Lélekszámban az erő

Az európai kontinensen összesen 53 millió muzulmán él (beleértve az őshonosokat is: bosnyákok, valamint Albánia és Koszovó, Macedónia [ezekben az országokban főleg az albánok] továbbá Oroszország egyes népcsoportjai, nem beszélve Törökország kis európai területéről), ebből 16 millió az EU-ban. Az újkori bevándorlás következtében ide érkező muszlimok főleg városi területeken telepednek le. A nemrégen muszlim főpolgármestert választó Rotterdam 25 százaléka, Amszterdam 20 százaléka, Marseille 17 százaléka, Brüsszel 16 százaléka, Párizsnak, Londonnak és Koppenhágának pedig a 10 százaléka muzulmán. Emlékezetesek azok a zavargások, amelyek Párizs főleg (nem csak muszlim) bevándorlók lakta külvárosaiban törtek ki pár éve. Egyes jelentések szerint a 2005-ös európai demográfiai növekedés 85 százalékban a bevándorlóknak köszönhető. 2015-re a nem muszlim európai lakosság 3,5 százalékkal növekszik majd, azonban a muszlimok száma meg fog duplázódni a magasabb születési rátáknak köszönhetően. Ugyanakkor mások arra figyelmeztetnek, hogy az európai életmódot megkedvelő muzulmánok körében is csökken a születések száma.

Persze van tovább is >>>>>>

Cimkék: világ, iszlám, vallás

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Twitter

  • : (1970.1.1 00:00)

Olvassuk

Nincsenek linkek

Cimkék

ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

Komáljuk

  • igen.hu – radikálisan mérsékelt
  • IgenHír.hu
  • Mandiner
  • Ne találjuk ki Magyarországot!
  • Csodaszarvas folyóirat
  • Kommentár.info
  • Monarchista

© 2008-2024, IGEN